Életeket mentő fiktív film

 

Soha nem is létezett olyan szándék, hogy leforgassák. Egy titkos mentőakció részét képezte. Ezt dolgozza fel Ben Affleck új rendezői munkája, Az Argo-akció. Az iráni forradalom idején, 1974. november 4-én iráni diákok megostromolták a teheráni amerikai nagykövetséget, betörtek az épületbe, túszul ejtették az alkalmazottakat – a kiszabadításukra indított katonai akciókról a sajtóból értesült a világ. A külképviselet hat munkatársának sikerült megszöknie. Ők a kanadai nagykövetségen találtak menedéket. Sorsuk itt is bizonytalan volt, hiszen bármelyik pillanatban kinyomozhatták hollétüket. Róluk és Amerikába menekítésükről mélyen hallgattak, mivel az akció titokban zajlott. Tony Mendez CIA-ügynök, kivonási specialista próbálta meg elfogadtatni és végrehajtani saját mentőakció-tervét a fogva tartottak hazajuttatására. Ennek az alapját képezte az Argo című fiktív film, amely körül minden gyártási munkát lebonyolítottak. Ben Affleck ennek a fiktív filmnek a hátterét dolgozta fel rendezésében. És színészileg életre is kelti a menekítő ügynököt, Tony Mendezt, aki a hollywoodi álomgyárból támogatott háttérsztori szerint producerként Teheránba utazott, hogy helyszíneket keressen az Argo forgatásához, s a hat menekültet – mint a kanadai CBC televízió stábjának tagjait – átcsempéssze a határon. Ben Affleck rendezésében szinte minden benne van, amit erről az eseményről játékfilmben érdemes elmondani, hogy élvezetes legyen: eredeti dokumentumok, tévéfelvételek, a film készítésének háttere (felidézett korabeli hollywoodi hangulattal), maga a menekítés és még Tony Mendez magánéletének jelentős szelete is. A film az iráni és az amerikai események síkján, a fiktív film produceri-előkészületi munkálatainak síkján és a menekítés síkján mutatja a történéseket éles vágásokkal, illetve váltásokkal. Az állandóan cserélődő helyszínek, a szaggatottan elmesélt történések ellenére a rendezés tisztán és pontosan mindent a helyére tesz. Követhető, érthető, világos fűzessél rakja egymás mellé a több helyszínen zajló, de egymásra épülő cselekményeket – pl. ugyanakkor kérik le az iráni reptéren az információkat a kiutazásról, amikor Amerikában a rendszerbe táplálják. Tökéletes egységgé fűzi össze a film az iráni és az amerikai erőfeszítéseket: iráni részről próbálnak belelátni a filmproducer dolgaiba, amerikai részről pedig fedezni próbálják a Tony Mendez által állított kelepcét. Műfailag is vegyes (de nem széteső) a film: a dráma és a thriller összemosásából születő feszültséget a hollywoodi berkekben játszódó részek élvezetes humorával oldja. A lebilincselő túszdráma csak a végén „száll el” egy kicsit a valóságalaptól (amikor az Amerikába tartó repülőgép felemelkedik), viszont ennek az epizódnak frenetikus hatása van. Ebben csúcsosodik ki a fenyegetettség légkörének átélése, a kanadai nagykövetségen rekedt amerikaiak sorsáért érzett drukk. A háttérben ott van ugyan a politika, de az emberi faktor – a menekítés szereplőinek vívódása és az ügynök erőfeszítése – túlnövi azt. Székbe szögezi a nézőt. Képi megoldásaiban is élményt nyújt a film: a hazajuttatási akciót hatásosan erősítik a dokumentarista felvételek. A film nagy elismerést aratott a kritikusok körében. Ben Affleck szakmai megbecsülését jelzi az is, hogy a Santa Barbara-i Nemzetközi Filmfesztivál a legrangosabb minősítésével, a Modern Mester címmel tünteti ki a fesztivál idején, 2013. január 26-án. A nívós szemle Afflecket „sokoldalú művészként” méltatja, aki „ezzel a filmjével elnyerte méltó helyét a rendezők között”. Már az előző rendezésével, A tolvajok városával beszivárgott, Az Argo-akcióval azonban jócskán bemasírozott az Oscarra érdemesültek mezőnyébe. Legyen a filmakadémia tagjainak ítélete bármilyen, Ben Affleck ezzel a rendezésével a nagyok közé lépett.