Életbevágóan fontos dolgokról

Aki részt vett az elmúlt hétvégén a Bázis fesztiválon, talán meg sem fogalmazta magában ezt a több évtizedes hiányt, egyszerűen csak ki volt éhezve az eszmecserére, a közös gondolkodásra, rég látott kollégák társaságára, vagy eddig csak könyvborítókról ismert nevek személyes megismerésére. Két nap alatt tíz program 48 szereplővel első blikkre talán soknak tűnik, de a bőség zavara legyen most a legnagyobb bajunk. 

Az egyesület Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában néven alakult 2019-ben. Tagjai Szlovákiához kötődő költők, írók, kritikusok, filozófusok, képző-művészek, színészek, rendezők. A Bázisnak két év alatt 105 tagja lett, lakhely szempontjából is színes a paletta, az elnökség egyik tagja, Juhász Rokko például Mexikóból jelentkezett be, a programfelelős Németh Zoltán Varsóból érkezett, a fesztivál „lelke”, N.Tóth Anikó pedig Nyitrán tanít. De Törökországból és Budapestről is csatlakoztak szerzők a felolvasásokhoz. És volt olyan program, amelyet dupla annyian néztek online, mint a helyszínen – pedig a pozsonyi V-klub-ban, illetve a Lab Caféban is sokan gyűltek össze. Az sem maradt le a lényegről, aki ezek után kap kedvet: minden program fent van a bazis.me oldalon. Ezért most nem hagyományos összefoglalót olvashatnak, inkább kedvcsinálót a kattintáshoz. 

Irodalom és kritika. Egyik sem lehet boldog a másik nélkül, mégis gyakoriak a súrlódások, sértődések, mint egy hosszú házasságban. A beszélgetés résztvevői Nagy Csilla, az Irodalmi Szemle szerkesztője, akit lapunk könyvkritikai rovatából, a jelenleg szünetelő Pengéből is ismerhetnek, Csehy Zoltán, aki szintén sokáig írt könyvekről a Pengében, mostanában pedig az ÉS-ben bukkan fel egyre sűrűbben kritikusként, valamint Csanda Máté művészettörténész, aki nem fogja vissza magát, ha olcsó szemfényvesztéssel találkozik. A moderátor Németh Zoltán maga is szigorú kritikus és egykori Penge-csattogtató, sok más egyéb tevékenysége mellett.

Nagy Csilla hangsúlyozta, hogy a kritika nem tekinthető homogén műfajnak. Sokféle hang, stratégia létezik, és attól, hogy egy kritika emlékezetes, még nem biztos, hogy jó, azaz nem visz közelebb minket a műhöz. Csehy Zoltán szerint a kritika jelenleg katasztrofális állapotban van, fontos kötetek maradnak visszhang nélkül, ami húsz-huszonöt évvel ezelőtt nem fordulhatott volna elő. Másrészt viszont a hallgatás is vélemény, a kritikus néha nem véletlenül nem ír a szerzőtől kapott könyvről. Csanda Máté fontosnak tartja, hogy a műkritikus pozicionálja magát, vagyis megtudjuk róla, kinek a megbízásából véleményez, kit képvisel, mert másképp az olvasó összemossa a pártatlan műelemzéseket a galériák, ügynökségek reklámszövegeivel. 

Hizsnyai Zoltán három szerkesztővel vezetett beszélgetést. Beke Zsolt (dunszt.sk) Kabai Lóránt (Műút) és Mizser Attila (Irodalmi Szemle) egyetértettek abban, hogy „nagy nevek” gyengébb alkotásait is vissza lehet dobni, a tehetséges kezdők viszont segítséget érdemelnek, illetve tudni kell, mely szövegekkel éri meg foglalkozni. 
A tehetséggondozás különböző aspektusait villantotta fel egy szombati beszélgetésben Szigeti László, a Kalligram Kiadó létrehozója, a kreatívírás-tanfolyamokat is tartó kiadóvezető, Bolemant Lilla és Benyovszky Krisztián, a nyitrai egyetem professzora. Tisztázták a különbséget az irodalomterápia, a terápiás írás és az irodalmi ambíciók között, és bár Szigeti szerint az öngyógyító célból tollat ragadók nem alkothatnak maradandót, két kivételt is mondott: Bohumil Hrabalt és Sylvia Plath költőnőt. 

De vissza a pénteki naphoz, amikor szintén elhangzott Sylvia Plath neve, méghozzá Bandor Éva színésznő szájából, aki minden életperiódusában megtalálta az oda passzoló könyveket – Szabó Magda Abigéljétől Boris Vianon és Herman Hessén át Ottlik Gézáig. Az irodalomhoz való vonzódását mi sem példázza jobban, mint az, hogy két hangoskönyvet is felvett az utóbbi években, és mindkét művet maga választotta ki. 

A Bázis másik színésznő tagja, Kerekes Vica nem volt ilyen lelkes olvasó, viszont kiskorától sikeresen szerepelt szavalóversenyeken. Míg Bandor Éva nagy álma – az országos döntőn való részvétel – nem teljesülhetett, mert minden évben kirostálták a komáromi zsűri állandó tagjai, Vica többször eljutott a Tompa Mihály Országos Versenyre. Mostanában sok filozófiai művet olvas, de érdekli a lélektan és a huszadik század történelme is. 

Különösen érdekesnek bizonyultak a műfordítók beszélgetései – a könyveket szlovákról magyarra, illetve magyarról szlovákra átültetők nélkül még ennyire sem ismernék egymást a szomszédok. Feljavíthat-ja-e a fordító a közepes szöveget, alkalmazhat-e stilisztikai finomításokat? Mikor lehet kreatív? Mely magyar szerzőkre kíváncsiak leginkább a szlovákok? Sajnos itt és most nincs hely a válaszokra, úgyhogy tényleg érdemes a Bázis honlapjára kattintaniuk. Az első részben Dobry Judit, Pénzes Tímea, Polgár Anikó és Böszörményi Péter válaszolt a szintén műfordító Mészáros Tünde kérdéseire, majd Eva Andrejčáková, Renáta Deáková, Gabriela Magová és Jitka Rožňová következett a szlovák nyelvű második részben. Ők olyanokat fordítanak szlovákra, mint Esterházy Péter, Nádas Péter, Závada Pál vagy Krasznahorkai László.

Kísérőprogramként megnézhettünk egy kiállítást a Kunsthalléban Csanda Máté tárlatvezetésével, amelynek fő kérdése az volt, lesz-e cukor a forradalom után is. (A kiállítás egyik megálmodója Németh Ilona képzőművész volt.) 

„Záróakkordként” pedig az Ifjú Szivek Táncszínház zenekara mutatta be új lemezét, amely olyan, mintha Esterházy gróf szalonjába beszabadult volna négy népzenész, akiknek azt mondták: uraim, játszanak úgy, mintha önök egy tradicionális vonósnégyes lennének.