EKF - Hatnapos műsorral búcsúzik Kassa a címtől

<p>Hat napon át tartó színes műsorral búcsúznak az Európa Kulturális Fővárosa címtől Kassán, ahol az EKF kétnapos januári megnyitója óta a projekt keretén belül mintegy háromszáz kulturális rendezvényt, köztük több magyar programot tartottak.</p>

Az Európa Kulturális Fővárosa 2013 projekt záró programja december 10. és 16. között zajlik több mint harminc kassai helyszínen. A rendezvények száma meghaladja a hatvanat - mondta Peter Čizmárik, az EKF 2013 kommunikációs vezetője csütörtökön Kassán, a záró rendezvény programját ismertető sajtótájékoztatót követően az MTI-nek.
   

Az EKF 2013 kassai záróműsora széles spektrumot lefedő kulturális rendezvényekből áll össze, a rendezők szerint különleges élményeket ígér. A kínálatban kiállítások és koncertek egész sora szerepel, összesen több tucat esemény, musicalek, hagyományos és táncszínházi, illetve operaelőadások, énekkari fellépések, hangversenyek, filmvetítések, tudományos és kulturális előadások várják az érdeklődőket. A részletes program a rendezvénysorozat honlapján, a www.kosice2013.sk/zaverecny-ceremonial/program/ olvasható.
   

Peter Čizmárik a műsorfolyam rendezvényei közül egyebek mellett a Megértés fénye című, a Malom utcai evangélikus templomban és a Puskin utcai zsinagógában december 12-én este egyidejűleg zajló kettős koncertet, valamint a Kerekes Péter filmrendező 2003-ban több nemzetközi elismerést nyert filmjének adaptációjával készült 66 szezon című szlovák opera premierjét emelte ki. Utóbbi bemutatója december 14-én 19 órakor lesz a Művészetek csarnokában (Kunsthalle).
   

A záró ceremónia több központi programrésze a Fő utcán zajlik, ilyen a Kettő az egyben című koncert, amely december 13-án 17 órakor kezdődik. A rendezők szerint ez lesz az ünnepségsorozat egyik csúcspontja, amelynek egyik célja, hogy "váratlan és attraktív" kapcsolatot teremtsen a fellépő szlovákiai, valamint az EKF 2013 társrendezője, Marseille városából érkezett művészek között. Fellép a szlovákiai No Name, valamint a francia Nouvelle Vague projektből ismert Mélanie Pain. Ezen az eseményen adják át az EKF szimbolikus stafétáját, amelyet a jövő évi helyszínek, a svédországi Umea és a lett főváros, Riga képviselői vesznek át.
   

"Az EKF 2013 projekt folytatódik, amit a jövő évre tervezett események, valamint a város elkövetkező öt évére tervezett kulturális stratégia bizonyít" - mondta az EKF 2013 projektet sikeresnek értékelő Ján Sudzina, a Kassa 2013 társulás igazgatója. Hozzátette: a projekt idején Kassán soha nem látott lendülettel fejlődött a kulturális infrastruktúra, és olyan mélyreható változások indultak el, amelyek kihatásait az egész térségben érzékelni lehet.
   

Vladimír Beskid, az EKF művészeti igazgatója a projekt sikerét abban látja, hogy valamennyi tervezett beruházást sikerült befejezni, illetve új platformot nyitottak a kommunikáció számára a tágabb európai térségben. "Amit vállaltunk, azt megvalósítottuk, elindítottuk. Úgy tűnik, a helyi kulturális környezetet gazdagabbá tettük és további perspektívákat nyitottunk számára" - szögezte le.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?