„Éhesen jön a közönség, s igyekszem jóllakatni őket”

Több mint másfél év telt el azóta. A versenynek köszönhetően országos ismeretségre tett szert, és végre megjelenhetett az albuma. Dalait nem játsszák a rádiók, lemezének fogadtatása mégis felülmúlt minden várakozást. Ha azonban azt vesszük alapul, hogy Leslie az elmúlt másfél évtized alatt elég népes rajongótábort verbuvált maga mellé, akkor a nagy siker már nem is meglepő. És mindenképp kiérdemelt.

Néhány éve azt nyilatkoztad, ha egyszer lemezed lesz, végleg leszoksz a dohányzásról. Bevallom, az volt az érzésem, hogy csak azért fogadtad meg, mert szinte elérhetetlen cél volt a saját korong. Azóta sokat változott a helyzet.

Végig bíztam abban, hogy előbb-utóbb megjelenhet a lemezem. Gondoltam, összekötöm a kettőt, miután a kezembe veszem az albumomat, leteszem a cigarettát. Betartottam az ígéretemet. Nem okozott problémát a leszokás. Régebben is voltak időszakok, amikor hónapokig nem dohányoztam, és nem érzetem különösebb késztetést arra, hogy rágyújtsak. A kedvenc szivaromról viszont semmiért sem mondanék le. Persze, nem viszem túlzásba, a füstölgéshez ugyanis alkalom kell. Például egy baráti összejövetel. Szövegírás közben is gyakran hívom segítségül a szivart, ugyanis akármilyen hihetetlen, inspiráló hatással van rám.

Ezek szerint a legnehezebb időszakokban is bíztál abban, hogy eljön a te időd, és lesz lemezed.

Ha nem hittem volna benne, akkor a gitáromat is letettem volna. A közönség sokat segített. A fellépések során mindig feltöltődtem. Tudtam, hogy van igény a zenémre. De nem igazán erőltettem a dolgot, csak az elmúlt két-három évben éreztem azt, hogy most már lemezt kell készítenem.Kevesen tudják rólad, hogy először zenekarokban próbálkoztál. Miért váltottál, szólóban egyszerűbb?

A zenésztársak többsége nem tűnt el az életemből. Ők a barátaim, bármikor a rendelkezésemre állnak. Ha valamelyik felvételem igényli, hogy több zenész szólaltassa meg, jönnek, segítenek. Most azonban más vizeken evezek, nincs szükségem zenekarra. Én írom, hangszerelem a dalaimat, és az esetek többségében egyedül adom elő őket, egy szál gitár kíséretében. A fellépésekre csak egy billentyűst viszek magammal, aki nemrég költözött haza Svájcból.

Hogyan alakult volna a pályafutásod, ha nincs a Megasztár?

Korábban arra gondoltam, ha a kiadóknak nem kellek, megoldom a lemezt önerőből, saját kiadásban. Szereztem volna támogatókat, és az összes pénzemet beleöltem volna a produkciómba.

Amikor jelentkeztél a versenyre, már látszott, hogy hatalmas lehetőségekkel jár? Vagy inkább zsákbamacska volt?

A háttérben már körvonalazódtak a lehetőségek. Az előkészületek azt sugallták, hogy a verseny mögött nemcsak üzleti érdekek húzódnak meg, hanem a stáb komolyan is gondolja a célkitűzéseket. Hittem abban, hogy a Megasztár átalakíthatja a popipart. Magyarországon profi zenei tehetségkutató versenyt évek óta nem rendeztek. Amatőr szintű próbálkozások ugyan voltak, de ezek általában kudarcba fulladtak.

Mikor érezted, hogy célegyenesbe kerültél, csak nyertes lehetsz?

Ez nagyon érdekes, mivel már a nevezés előtt tudtam, hogy nem veszíthetek. Máskülönben nem jelentkeztem volna. Néhány éve eldöntöttem, hogy az amatőr tehetségkutató versenyeket messze elkerülöm. Nem hiszek a tisztaságukban. Énekeltem egy zenekarban, és a gitárosunk a tudtunk nélkül benevezett minket egy versenybe. Hatalmasat csalódtunk, bundaszagú volt, ezért megfogadtam, hogy soha többé nem indulok. Amikor meghirdették a Megasztárt, valami azt súgta, hogy ez az én lehetőségem. Rövid idő alatt legyőztem az előítéleteimet. Azt akartam, hogy minél többen megismerjék a zenémet, és ezt sikerült elérnem.

Meglepő, hogy dicséred a versenyt, mert miután befejeződött, és elindult az országjáró turné, az egyik képes bulvárlapban lerántottad róla a leplet. Főleg a kötelező fellépéseket kritizáltad.

Nem emlékszem ilyenre.

Többek között azt kifogásoltad, hogy a Megasztár-turnén nem tudsz kiteljesedni, neked nem elég 15-20 perc.

Nem szabad mindent elhinni! Még akkor sem, ha megírják! Sose mondtam ilyet. Egyébként sem emlékszem, hogy bárkinek is panaszkodtam volna. Nem tagadom, voltak a műsorral kapcsolatban dolgok, amelyek nem nyerték el a tetszésemet, de azok nem a fellépésekkel kapcsolatosak.

Beszélhetünk róluk?

Nincs nagy jelentőségük. Eltörpülnek a sok pozitívum mellett, amiket kaptunk.

Sikerült megmutatni a turnén, hogy ki is valójában Szabó Leslie?

Azt hiszem, igen. A közönség nem azt kapta tőlem, amit a verseny során. Megegyeztem a stábbal és a zenészekkel, hogy a saját dalaimat adom elő. Az átdolgozások közül csak a nagy kedvencemet, a Streets Of Philadelphia című Bruce Springsteen-slágert énekeltem. Először egyedül, gitárral a kezemben léptem fel, később magammal vittem a billentyűsömet, és kettesben játszottunk. Megmutathattam a saját arcomat, ezért sem panaszkodhatok a koncertekre.

Voltam az egyik klubkoncerteden. Még a csilláron is emberek lógtak. Nem is koncert volt, inkább eseménynek nevezném. Olyan kapcsolat jött létre közted és a nézők között, amit ritkán tapasztalok. Együtt lélegeztél a közönséggel.

Akkor érzem magam a legjobban, ha olyan helyszínen léphetek fel, ahol karnyújtásnyira vagyok a közönségtől. Ilyenkor ki tudok teljesedni. Tavaly a siófoki Beach House-on is zenéltem, méghozzá délután, a legnagyobb hőségben. Az emberek messziről, az árnyékból figyeltek. Életem legrosszabb fellépése volt. A zeném a klubokban érvényesül leginkább, ahová az emberek azért mennek, hogy jól érezzék magukat, és kapjanak valami pluszt. Éhesen jön a közönség, s igyekszem jóllakatni őket.

Mindenkit elvarázsoltak az egy szál gitárral előadott dalaid. Mégis nagy adag szerencse, a Megasztár kellett ahhoz, hogy sikeres légy…

A Megasztár nagy lendületet adott a karrieremnek. Ugyanígy zenéltem az elmúlt másfél évtizedben. Volt egy törzshelyem, állandó közönséggel. A látogatók megkedvelték a zenémet, és elhívták a barátaikat, így egyre többen lettünk. Sokszor a hét minden napján felléptem, fillérekért játszottam. Sőt, ingyen. Nehéz volt, mert a kiadásaim után gyakran csak néhány forint maradt a zsebemben. Most két koncerten megkeresem azt az összeget, amit régebben egy hónap alatt.

Gondolom, a verseny után jóval több barátod lett. Azok is felkerestek, akik korábban elfordultak tőled, és becsukták előtted az ajtót.

Persze. ĺrtam róluk egy dalt, a címe: Mi kell még. „Régen is volt, hogy fáztam, csak akkor nem jött egyik sem felém” – erről szól. Az ilyen emberekből nincs hiány. De nem hiszem, hogy magukra ismernek a dal hallatán. Ők vakok és süketek. Akik régebben nem vették észre a jót, azok most sem veszik észre, hogy róluk szól.

A Megasztár után kaptál ajánlatot? Vagy továbbra is te kopogtattál a kiadók ajtaján?

A műsor április elején ért véget, utána elindult a turné. Amikor kettesben mentem a billentyűsömmel, mindenhol teltház fogadott, és még többen voltak, amikor a Megasztár-csapattal léptem fel, mert jóval nagyobb helyszíneken koncerteztünk. Három hónap alatt száznegyven fellépésem volt. Ezekre koncentráltam, és nem törődtem a lemezzel. Igazság szerint komoly ajánlattal nem is kerestek meg. Amikor észbe kaptam, három társam már a célegyenesben volt, jöttek a hírek a készülő lemezeikről. Kicsit megijedtem. De aztán én is hamar révbe értem. Nyár közepén megkerestem a Gold Recordot, ahol egyik ismerősöm, Molnár Gábor műsorszervezőként dolgozott. Azóta a cég a saját tulajdonába került. Először kizárólag műsorszervezésre szerződtünk, később elhatároztuk, hogy belevágjuk a fejszénket, a kiadó égisze alatt elkészítem a lemezemet. Szerencsére szabad kezet kaptam, és mindenben támogattak.

Az első lemezed az elmúlt másfél évtized termése?

Átfogó kép a pályafutásomról. Mindegyik dalnál feltüntettük, hogy mikor született. Volt, amit napra pontosan tudtam, a többit kikövetkeztettem. Túlsúlyban azonban az újabb felvételek vannak. A régebbiek többségével ugyanis ma már nem tudok azonosulni, hiszen sokat változtam, és megváltozott a mondanivalóm.

Mi alapján válogattad ki a felvételeket? Gondolom, nem a rádiók követelményeinek akartál megfelelni, mivel ezeket a dalokat a legnagyobb jóindulattal sem lehet a rádióbarát jelzővel illetni.

Már a kezdet kezdetén tudtam, hogy a dalaimat csak kevés rádió fogja játszani. Más a szövegviláguk, a hangszerelésük. Azt mondják rá, hogy rétegstílus, bár ezzel nem értek egyet. Arra sem tudom a választ, hogy ez a stílus miért nem fér bele a kereskedelmi rádiók ízlésvilágába. A Magyar Rádió azonban játssza, és támogatta is a lemezt, ami nagy megtiszteltetés. Az album egy adott hangzásra épül, és ez alapján szelektáltunk. Ragaszkodtunk a nyers, akusztikus hangzáshoz. A címadó felvétel, a Van hova és van miért összefogja az egészet. Összkép a gondolataimról, az életemről. A kedvesemnek írtam.

Mesélnél róla? Hol ismerkedtetek meg?

Május harmadikán Egerben léptem fel egy főiskolai klubban. Megláttam a közönség soraiban, és végem volt. A koncert közben sokszor összeért a tekintetünk. Miután befejeződött, autogramot osztogattam, de akkor is csak rá figyeltem. Aztán bemutattak minket egymásnak. Kiderült, hogy sok közös témánk van. Később pár emberrel átvonultunk egy közeli kocsmába, mivel a klub bezárt. Ott is sokat beszélgettünk. Neki akkoriban ért véget egy másfél éves kapcsolata. Nekem is véget ért, egy rövidebb. Megmondtam neki, hogy nagyon tetszik, és megkértem, jöjjön velem Pestre. Máig nem tudom, honnan merítettem hozzá a bátorságot. Szerencsére elfogadta az invitálást. Másnap visszamentünk Egerbe, mert vizsgára készült, és a következő napokat vele töltöttem. Csodálatos napok voltak! Szeptember elején költöztünk össze, és nemsokára összeházasodunk.

Ez a történet jó téma a bulvársajtónak, hiszen ki lehet színezni. Érdekes, hogy amíg a Megasztáros társaid többségét felszippantotta a sajtó, addig rólad nem lehet szaftos pletykákat olvasni.

Pedig engem sem kímélnek. Eleinte rengeteg hülyeséget írtak rólam. Például, hogy pedofil vagyok, mert egy fiatalabb, de már rég nagykorú lánnyal jártam. Karácsony előtt megjelent egy korábbi fotóm, amin egyik régi barátnőmmel, állítólag az új szeretőmmel voltam látható. A kedvesem az újságárusnál szembesült vele. A bulvársajtó firkászai azzal nem foglalkoztak, hogy miért kerültem be a műsorba, és mit képviselek a zenémmel. Ez rettenetesen zavart. Azt üzentem nekik, hogy csak akkor írjanak rólam, ha majd szólok. De ezzel még inkább magamra haragítottam őket. Leskelődtek, fotózgattak, és a képek alá azt írtak, amit akartak. Ma már tudom, hogy a bulvársajtót nem lehet teljesen kizárni az életemből, mert ha elzárkózom előle, akkor az ellenkezőjét érem el, jobban rám száll. Mostanában én adagolom az információkat a sajtónak, így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.