Egykori egyetemének temetőjében helyezik örök nyugalomra Little Richardot

Little Richard

Az alabamai Oakwood Egyetem temetőjében helyezik örök nyugalomra a 87 éves korában május 9-én elhunyt Little Richardot, a rock and roll úttörőjét.

David Person, a család szóvivője szombaton jelentette be, hogy május 20-án, szerdán zárt családi körben, a nyilvánosság kizárásával vesznek végső búcsút a világhírű zenésztől.

Little Richard, polgári nevén Richard Wayne Penniman egykoron az amerikai feketék legendás egyetemének diákja volt, ahol hetednapi adventista teológiát tanult. Utána évekig prédikátorként szolgált a Hetednapi Adventista Egyházban, a zenével nem szakított, de csak gospelt énekelt.

A zenész Tutti Frutti világslágerrel egy korszakot nyitott meg a könnyűzenében. A rhythm & bluesból indulva az 1950-es években más afroamerikai énekesekhez - Chuck Berryhez és Fats Dominóhoz - hasonlóan megteremtett egy új műfajt, a rock and rollt, mérsékelt kortársaitól eltérően rikító ingjeivel, 15 centiméter magas sörényével és ceruzavékony bajuszával inkább botrányos jelleget adva a műfajnak

Little Richard előadóművészek sokaságát ihlette meg. 1986-ban az elsők között került be a rock and roll halhatatlanjai közé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?