Egy törékeny nő és a tengeri medve

„Hiába várod, hogy az élet igazodjon hozzád, neked kell igazodnod az élethez. Különben megbüntet.” Ez a mondat is elhangzik a német–francia–olasz–magyar koprodukcióban forgatott filmben, amely Störr kapitány bolyongásai hét leckében alcímmel versenyez a világ legnagyobb presztízsű fesztiválján. A szenvedélyek labirintusába keveredett Störr Jakab holland teherhajó-kapitány és Lizzy, a bájos, ám szeszélyes francia nő kapcsolata Rév Marcell kamerája előtt elevenedik meg a két óra negyvenperces alkotásban.
Enyedi Ildikó gimnazistaként olvasta először a regényt, amely megjelenése évében, 1942-ben tulajdonképpen visszhang nélkül maradt, tizenhat évvel később viszont már világsiker, több mint húsz nyelvre lefordították, és irodalmi Nobel-díjra jelölték.
„Már tizenévesen is nagyon nagy hatással volt rám a mű, és azóta sem mozdul az élmény. Ma is lenyűgöz a szerző gondolkodása, élettapasztalata, bátor életimádata, játékos életszemlélete, az írás minden egyes rétege. És bár a regénnyel kapcsolatban elsősorban nem ezt szoktuk emlegetni, hanem inkább a drámát és a féltékenységet, én azt gondolom, igazából azért kellene dicsérni, mert a szerző az élet mély tiszteletét, törékenységét, illékonyságát állítja benne szembe vágyaink folyamatos ellenőrzésével. Kamaszkoromban számomra komoly élettanácsadó volt a könyv, és úgy érzem, nagy szüksége van erre a ma emberének is. Ez a rétege a regénynek mint egy belső, csodálatosan tiszta és pozitív energia mindenen átsüt.”
Évekkel később, filmrendező szakos főiskolásként már úgy vette kezébe A feleségem történetét, hogy filmre szeretné vinni. A forgatókönyv első változatával 1989-ben készült el.
„Cannes-ban voltam Az én XX. századommal, amikor először megtudtam, és azt követően még néhányszor, hogy az akkor már elkészült forgatókönyv-verzióra nem kaptam meg a megfilmesítés jogát. Pedig mint szenvedélyes olvasó annyira lelkes voltam az élménytől, hogy úgy éreztem, én vagyok a kerek világon az, aki a legjobban érti ezt az írást, és ugyanezzel a lendülettel szeretném mindenkivel megosztani ezt a páratlan élményt. Vettem is vagy négy-öt példányt a könyvből, és szétosztottam a barátaim között. És most a filmre is ilyenfajta szolgálatként tekintek. Nagyon remélem, hogy többen fogják ezután elolvasni ezt a könyvet vagy bármi mást Füst Milántól. Így utólag kis napszámosként szeretnék besegíteni neki, hogy szélesebb olvasótáborhoz jussanak el a művei. Életében ugyanis nem élhette meg a teljes írói kiteljesedést. Ebben azonban az is közrejátszott, hogy ő ezt nem is igényelte, nem is vágyta átélni.”
Az elmúlt harminc év alatt Enyedi Ildikó sokat változtatott az 1989-ben megírt forgatókönyvön. Elsősorban a sűrítési technikáján.
„Ami az irodalom eszközeivel olyan hatékonyan működik, az a belső narráció, amire az egész könyv épül. Azt mindenféle erőszakoltság nélkül, egyfajta felvételi stílussal, hangmérnöki munkával és világítási technikával kellett átadni. A könyv lényegét, esszenciáját igyekeztem filmre vinni. Igen, ebben több kör volt. A regényt annak idején Huszárik Zoltán is filmre akarta vinni. Van is egy érdekes történetem ezzel kapcsolatosan. Már zajlott a forgatás, amikor az egyik kollégától megkaptam azt a vázlatot, amelyet Huszárik készített, még írógéppel. Nagyon megható volt kézbe venni. De a tervvel nem jutott messze. Ez inkább olyan szemelvénysorozat volt, hogy milyen részeket, elemeket vett ki a regényből.”
Külföldi színészekkel már korábban is dolgozott a rendezőnő. Az én XX. századomban, amelyért Cannes-ban a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera díjat nyerte el, a lengyel Dorota Segdával és az orosz Oleg Jankovszkijjal, a Bűvös madárban Tarkovszkij Sztalkerének főszereplőjével, Alekszandr Kajdanovszkijjal, A feleségem történetét viszont több nemzetiségű csapattal forgatta. Störr kapitányt, a szeretni való, fájdalmasan becsületes tengeri medvét a holland Gijs Naber, szerelmét, a szellemes és mozgékony francia nőt az Adéle életével világszerte ismertté vált Léa Seydoux alakítja a filmben. Mellettük fontos szerepet kapott Bertolucci egyik álmodozója, az ugyancsak francia Louis Garrel, az olasz Jasmine Trinca, valamint A nagy füzet és A bukás – Hitler utolsó napjaiban látott német Ulrich Matthes. 
„Nagyon furcsa lett volna, hogy a regény egy holland hajóskapitányról és egy francia nőről szól, és akkor magyar színész próbál holland és magyar színésznő igyekszik francia lenni. Ami az irodalomban nagyon könnyen megy, hogy bárki bárkivel ugyanazon az ékes magyar nyelven beszél, azt a filmben nem lehet átugrani, figyelmen kívül hagyni. Ezzel foglalkozni kell. Meg kell érteni, hogy ezek az emberek hogyan kommunikálhatnak. Ez nagyon fontos része volt a forgatókönyvnek. Végiggondolni, hogy mennyire játszunk az akcentusokkal, vagy például azzal, amivel a regény egyáltalán nem foglalkozik, hogy a kapitány aligha beszél kiválóan franciául. Magyarán, amikor Párizsban van, nyelvileg is elszigetelt, ami a bizonytalanságának és a kiszolgáltatottságának még egy plusz réteget ad. A regényben mindenki mindenkivel szuperül megérti egymást.”
A színészek kiválasztása sem volt egyszerű folyamat. Enyedi Ildikó korábbi döntését felülírva még akkor is változtatni tudott a szereposztáson, amikor a forgatás már elkezdődött.
„Az ember beleszeret azokba, akikkel végül dolgozik. Ha nincs meg benne ez a fajta lelkesedés vagy vakhit, akkor jobb, ha el sem kezdi a filmet. Színésznek és rendezőnek társnak kell lennie abban, hogy a végeredmény sugározni tudja azt, amit az író, jelen esetben Füst Milán közvetít a regényével. Rengeteg múlik a színészek személyes energiáján. Hosszasan keresgéltem én is. Fel is kértem a férfi és női főszerepre valaki mást, aztán mindkettőjük esetében villámcsapásszerűen jött a felismerés, hogy le kell cserélnem őket. Ez komoly fájdalmat okozott nekik is, nekem is, de meg kellett tennem. A produkcióban is komoly zavarokat okoztam ezzel, hiszen a férfi főszereplő ruhái már le voltak szabva. Gijs Nabert a kezdés előtt három héttel kértem fel a szerepre. Egy növendékem vizsgafilmjében láttam őt, egy egészen más jellegű szerepben. Pornóproducert alakított briliánsan. Louis Garrel volt az első kiválasztottam, és tudtam, hogy Dedin szerepét nem játszhatja más, csak ő. Nem is okozott csalódást.”
Cannes tavaly nyáron nem tartott fesztivált. A koronavírus-járvány miatt elmaradt a minden évben nagy pompával megrendezett filmes seregszemle. Ebből eredően idén majdnem kétszer annyi filmet válogattak be, mint az elmúlt években. Huszonnégyet. 
„Hatalmas nevek szerepelnek a versenyben. Nem is számítok semmiféle díjra – mondja a tőle megszokott szerénységgel a rendezőnő. – Két év termése vonul most fel Cannes-ban. Számomra már az is elismerés, hogy ott lehetünk ebben az elképesztően erős mezőnyben.”