Egy szörnyűséges piaci nap

Előbb azonban színdarabban gondolkodva írta meg az 1946-os kunmadarasi és miskolci pogromok szörnyű történéseit, amikor egy utcai csődületben lángra kapott az öldöklő tömegindulat, s vérszomjas ragadozóvá vált az ember. A színdarabot két színház igazgatója tolta félre. Závada Pál nem adta fel. Regénnyé írta a véres piaci napot, amikor asszonyok vettek üldözőbe, majd kínoztak halálra egy zsidó tojáskereskedőt. Mohácsi János pedig ebben a regényben látta meg a színházat, és fivérével, állandó alkotótársával s természetesen a mű szerzőjével közösen hozták létre a mostani színpadi szöveget a Radnóti Színház társulatának. Az előadás a 2018-as év egyik felkavaró színpadi produkciója lett. Ezt láthatják majd a nézők június  10-én és 11-én a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház Eurokontext fesztiválján.
„A Jadviga párnája című regényemből készült filmmel Karlovy Varyba és Pozsonyba is eljutottam. Az Egy piaci napnak azonban, úgy gondolom, más nyelvi közege lesz a városban – vélekedik Závada Pál. – Egy színházi előadás akkor is erőteljes hatást gyakorol a nézőkre, ha nem az ő nyelvükön szól. Magyarország közvetlen szomszédságában, itt, a kis Közép-Európában kulturálisan is befogadóbb a közeg, és a gesztusrendszerünk is rokon. Ez a darab pedig épp erre épül. Hogyan működnek bizonyos beidegződések, idegek, érzékenységek, érzéketlenségek, indulatok, zsigerek, durvaságok. A lincselések sorozata nemcsak erre, felénk ismerős, rengeteg vér folyt a mai Lengyelország és Ukrajna területén, a valamikori Galíciában is. Ezek jó része a mindenkori zsidó lakosság elleni véres pogromok sorozata volt. A pogrom a rasszista gyűlölködés legdurvább, a tettlegességig, öldöklésig elfajuló formája. Európában a zsidóság elleni tömeges vérengzés képében vált közismertté. Magyarországon még a második világháború után is rendszeresek voltak a halálos veréssorozatok, különféle megszégyenítések, akár hatósági előírásra. Megszegték a kereskedés szabályait, mutogattak a zsidókra, feketézők, árdrágítók, dugdossák az árut, hogy másnap magasabb áron adhassák el. Táblát akasztottak a nyakukba, úgy vezették végig őket a városon, a csőcselék követte őket, ordítozott, köpködött rájuk. A hatóság szólította fel a népet arra, hogy gyűlölködjenek. A mi darabunkban a nép kifordul magából. A nyomorultság, a nincstelenség, a szegénység miatt felgyülemlett indulatok csaptak lángra, de már az is feszültséget okozott, hogy sokan visszajöttek a lágerekből, és visszakövetelték a javaikat, az addigra elfoglalt házaikat. Közben újraéledt a középkori vérvád. Ha eltűnt egy gyerek, pillanatok alatt futótűzként terjedt el a hír, hogy a zsidó keze van benne. És folyt a politikai harc a bal- vagy a szélsőbal, az előretörő komcsi és a többséget képviselő kisgazda, illetve jobboldali pártok között. A kommunisták nem riadtak vissza az erőszakosabb eszközöktől sem. Miskolcon a pogrom előidézői voltak. Csak azért, hogy a nyugtalanság még fokozottabb legyen, és a helyzet kommunista megoldás után kiáltson. És akkor lesz rendes fizetés, megszűnik a drágaság, stabilizálják a pénzt. Mint a Messiás, a kommunisták hozzák majd el a Kánaánt.”
Ez keltette fel a Mohácsi testvérek érdeklődését, ez az ijesztően aktuális kérdés. Hogy a gyűlölködési hullám, a szidalmazás mennyire megszokottá, mindennapossá válik, és hogy ez milyen rombolást végez ember és ember között. Eredetileg a Természetes fény című könyvében akarta felépíteni ezt a történetet Závada Pál, de úgy érezte, nem fér bele, szétfeszíti a regény keretét. Magát a történetet régóta ismerte. Mindent elolvasott, felkutatott, begyűjtött róla. A korabeli sajtóból ugyanúgy, mint a történészek feltárásaiból. Többször járt Kunmadarason, beszélt olyanokkal, akik még gyerekek voltak a negyvenes években, és hallomásból tudták a történteket.
„Szerintem az előadás jobb lett, mint az én kisregényem. Benne vagyok én is, de a leginkább Mohácsi János. Ő még íróilag is kihasználta a történet adottságait, lehetőségeit. Nem beszélve a rendezésről, a színészi munkáról, a zenéről. János az írói anyag előkészítésében is magasabbra jutott, mint én, mert mindenre rákérdezett. Például a két nő viszonyára, hogy miért vannak ennyire egymáshoz kötözve. Kiprovokálta nálam, hogy legyen egy közös szeretőjük, még egy közös ügyük. S az a kislány, aki nálam, a regényben meghal, nem a férjtől van, hanem a szeretőtől. Ez meggabalyította a két nő közötti feszültséget. János azt is remekül kitalálta, hogy miképpen fogja ábrázolni az erőszakos cselekedeteket, a lincselési folyamatokat. Hogy az áldozat elénekli, mit tettek vele, hogyan halt bele a sérüléseibe. Egyedüli kivétel az ölés aktusa: ahhoz ott a kő és a hokedli. Ez László Zsolt félelmetes jelenete. János találmánya ez is. Íróasztalnál ilyet nem lehet lekottázni. Ehhez próba kell, csak ott tud ilyesmi megszületni.”
Van egy olyan figura is a darabban, aki az áttelepülések idején Szlovákiából került Magyarországra. „A háború alatt mi már láttunk ilyet – mondja –, de mi el is láttuk a bajukat azoknak a zsidóknak!” Hosszú tőrt hord a combján, mindig azzal fenyegetőzik.
Tiszta hangzás, színészek és zenészek tökéletesen összehangolt játéka és egy figyelmeztető intés: Ha a gyűlölet kimarja az emberből az embert, mindez bármikor megtörténhet! 

A szerző a Vasárnap munkatársa