Egy éves késéssel mutatták be Japánban Angelina Jolie filmjét

Tokió |

<p>Több mint egy évvel nemzetközi bemutatója után a japán mozik is műsorukra tűzhetik Angelina Jolie Unbroken című játékfilmjét a japán hadifogságba esett Louis Zamperini amerikai atléta életéről.</p>

Az ázsiai szigetországban már forgatásakor japánellenesnek bélyegezték meg a filmet, és annak bojkottjára szólították fel a forgalmazókat. Tokióban szombaton azzal is számoltak, hogy jobboldali szélsőségesek megpróbálják felkorbácsolni a hangulatot a bemutató körül.

A független és dokumentumfilmekre szakosodott tokiói filmszínház közönsége azonban békésen fogadta az alkotást, láthatóan belemélyedt a filmbe, meghökkent a kínzási jeleneteken és együtt érzett a film hősével, Louis Zamperinivel - írta az AP amerikai hírügynökség.

A film forgalmazója közleményben tudatta, azért döntött a bemutatás mellett, mert hangot kell adni a háborúról alkotott legkülönbözőbb nézeteknek és természetellenes az, hogy egy Japánról szóló filmet ne láthassanak a szigetországban.

A forgalmazó kapott ugyan néhány dühös telefont, de ezen kívül semmi szokatlan nem történt és japán más filmszínházaiban is műsorra tűzi a filmet.

Angelina Jolie Laura Hillenbrand azonos című könyvéből forgatta filmjét. Zamperini az 1936-os berlini olimpián az amerikai csapat legfiatalabb tagja volt. A második világháborúban az amerikai hadsereg katonájaként a csendes-óceáni hadműveletekben vett részt, és japán fogságba esett. Szörnyű kínzásokat szenvedett el, de nem tudták megtörni. Amikor 1998-ban visszatért Japánba a naganói téli olimpiai lánggal futva, már megbocsátás volt a szívében, és találkozót kezdeményezett legbrutálisabb kínzójával, aki azonban visszautasította azt.

A film a naganói olimpia lángfutással zárul, amint az utcákon összesereglett tömeg Zamperinit élteti.

"Úgy halottam, hogy ez egy japánellenes film. Ez azonban egy jó film" - mondta a bemutató után Mijata Kacujuki, a japán önvédelmi erők egyik tagja, aki úgy vélte, a film legjobb része a zárójelenet.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"218143","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?