Egy dzsesszlegenda Somorján

Somorja |

<p>Április 13-án, szerdán lép fel Somorján Dudás Lajos klarinétművész, nemzetközileg elismert dzsesszzenész, akit Philipp van Endert német gitáros kísér.</p>

A hetvenes évek óta Németországban élő Dudás Lajos idén ünnepli 75. születésnapját, jubileumi koncertkörútjának egyik állomása Somorja, ahova Bécsből érkezik és ahonnét Budapestre indul tovább. Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában és a Zeneakadémia tanárképzőjén végezte. A 60-as években először a Nebuló együttesben játszott szaxofonon, stúdiózenészként pedig gyakran dolgozott Tabányi Mihály, Körmendi Vilmos és Martiny Lajos zenekaraival. 1982-ben Urban Blues című kompozíciójával elnyerte a Monacói Nemzetközi Dzsesszzeneszerző Verseny első díját. Később olyan sztárokkal lépett fel, mint Albert Mangelsdorff, Karl Berger, Barbara Dennerlein vagy Tommy Víg.Dudás azon kevesek egyike, akik a swingkorszak divatos hangszerének számító klarinétot képesek a kortárs dzsessz hangján megszólaltatni. Bach-feldolgozástól a mainstreamen át az avantgárdig sok stílust ölel fel a diszkográfiája. Briliáns módon szövi egybe a bop nüanszait a népzenével, a kortárs komolyzenével és avantgárddal. Joachim-Ernst Berendt, a dzsesszről szóló, The Great Jazz Book című alapmű szerzője könyvében külön kiemelte Dudás játékának érzékenységét. A koncert helyszíne a Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola, a kezdési időpontja 18.30, a belépés ingyenes.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?