Egy didergős alternatív mise (VIDEÓ)

dd
Pozsony |

A pozsonyi Klarisszák templom régóta nem üzemel rendeltetésszerűen, ám remek akusztikája miatt gyakran rendeznek itt koncerteket. Hétfő este Sun Kil Moon lépett fel egy magyar zongoristával, Molnár Bencével.

Az ohiói születésű, régóta San Franciscóban élő Mark Kozelek kultikus figura. Egy koreai bokszoló nevét vette fel, így lett Sun Kil Moon, és harminc éve, első albumának megjelenése óta nem tudják őt begyömöszölni egyetlen stílusfiókba sem. Tulajdonképpen történetmesélő, úgy csinál, mintha a dallam kevésbé érdekelné, mint a szöveg. Viszont olyanok is rajongnak érte, akik a dalszövegek felét sem értik, szóval nem tudom, hogy van ez. Reméltem, hogy most megfejtem.

Úgy gyülekeztek az emberek fél órával a hivatalos kezdés előtt, mint valami titkos misére. Csendben álldogáltak a templom előtt, türelmesen végigfagyoskodták a félórás csúszást is. Kiderült, hogy odabent sincs melegebb. A misét celebráló Sun Kil Moon ezt szóvá is tette, hozták is gyorsan a kabátját. Zavarta őt a „színpad” és a nézőtér közötti távolság is, hogy az emberek nincsenek elég közel hozzá, mármint fizikai értelemben – mert a köztünk lévő lelki kapocsról nyilván tudott. Voltak nézők Bécsből, Lengyelországból, sőt Portugáliából is, bár kötve hiszem, hogy az a lány direkt erre a koncertre repült volna ide. A helyszín mindenesetre úgy megtelt, hogy engem felküldtek a szervezők a karzatra, sűrű bocsánatkérések közepette, ám ennél jobb helyet nem is kaphattam volna. (Ha megnézik a lenti videót, megértik, miért).

Sun Kil Moon rendkívül szuggesztív előadó, szinte imáknak tűntek ebben a környezetben repetitív, már-már monoton dallamai. Amikor például a nagymamája halálára írt dalt énekelte, sírhatnékom volt. Aki ismeri őt, tudja, hogy az egész élete nyitott könyv, benne vannak a családtagjai, barátai, volt szerelmei, szóval mindenkit megénekel, akit erre érdemesnek tart. Pozsonyban három új számot is eljátszott. A Birthday Girl pár hete született engesztelésül, mert elfelejtette barátnője szülinapját, a Hungarian Lullaby tavaly őszi budapesti koncertje után fogant. A harmadik címét sajnos nem értettem.   

Újabb lapokkal bővült tehát a harminc éve vezetett zenés napló, méghozzá a fülünk hallatára. Talán emiatt is dideregtünk odabent. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?