Egy bukott angyal esete

Szégyenérzet nélkül sétált be a börtönbe, hogy teljesítse egy halálraítélt utolsó kívánságát. Egon Erwin Kisch tollából származik a történet, ő írta meg színdarab formájában, cseh színpadokon fel-felbukkan ma is a darab. De film is született belőle. Méghozzá 85 évvel ezelőtt, Karel Anton rendezésében. Ez volt az első csehszlovák hangosfilm. Prágában mutatták be 1930-ban. Egy bukott angyal drámája 79 percben, összesen 20312 méter hosszú filmszalagon.Voltak ilyen évek, írja Egon Erwin Kisch. A halálraítélt élete utolsó éjszakájára rendelhetett nőt is magának a cellába. Könnyűvérű nőt valamelyik fővárosi vöröslámpás házból. A szolgáltatást a fegyház fizette, a lányok között pedig mindig akadt valaki, aki vállalkozott e „nemes küldetésre”. Tonka is ilyen lány volt. Kedves, megértő. Vidékről került Prágába és kényszerhelyzetből a bordélyházba. Jótett helyébe azonban nem várhatott jót: társai, mint a darazsak, kiűzték a „paradicsomból”, és utcára került. Bűnös életére nem kapott feloldozást, felemelkedés helyett a teljes megsemmisülés várta. Karel Anton rendező kérésére Willy Haas melodrámai elemeket szőtt a történetbe. Tonka, aki anyját is, szíve választottját is őszintén szereti, egy elszegényedett faluból vetődik a fővárosba. Naivan úgy képzelte, hogy ő majd kiváltja őket nyomorúságos életükből. Prágában talál valami jövedelmező kis állást, és küldözgeti szépen haza a pénzt. Csakhogy a nagyváros gyorsabb és könnyebb kereseti forrást kínál számára, mint gondolta volna. Tonka pedig képtelen ellenállni a csábításnak. A bordélyház állandó látogatói között volt elég tehetős ember, mégsem őket választotta. Megesett a szíve azokon, akiknek már semmi sem jutott a jóból. És ez lett a veszte. Mások szemében a legnagyobb bűne. Karel Anton, a film rendezője Prágában született 1898-ban és Nyugat-Berlinben halt meg 1979-ben. Orvosi tanulmányait odahagyva 1918-tól a művészeteknek élt. Az első világháború éveiben színpadon játszott, majd leforgatta első (néma) dokumentumfilmjét. Három esztendővel később már a barrandovi filmgyár egyik részlegvezetője. A húszas évektől fogva játékfilmeket rendez, és ír vagy húsz forgatókönyvet, többek között a Monarchia Redl ezredeséről. 1934 és 1960 között francia és német filmeket rendezett, hírnevét azonban a Tonka Šibenice című alkotásnak köszönheti, amely a korabeli kritika szerint megismételhetetlen mestermű. Sikerében azonban oroszlánrésze van Italina Kravanjának, a címszerepet alakító szlovén színésznőnek, aki Ita Rina néven vált Európa-szerte ismertté. 1929-ben, tehát egy évvel a Tonka Šibenice prágai bemutatója előtt Gustav Machatý sikamlós drámájában, a filmtörténeti jelentőségű Erotikonban játszott, amelyben két férfi küzdött a kegyeiért, egészen pontosan: kihívó bájaiért. Tonka édesanyját egy orosz színésznő, Vjera Baranovszkaja formálta meg, a bordélybeli muttert pedig Antonie Nedošinská, aki ezzel a szerepével el is veszítette népes rajongótáborát, hiszen ezt megelőzően éveken át csupa szeretni való, gondoskodó anyát játszott. A siker egyedül a rendezőt repítette magasba. Ita Rina a némafilmekben volt kitűnő, az új műfaj nem kedvezett az egyéniségének, vagy inkább a színészetének. Karel Antont viszont valósággal elárasztották külföldi ajánlatokkal. Eredetileg nem is hangosfilmben gondolkoztak az alkotók, hiszen az még akkoriban gyerekcipőben járt Közép-Európában. (Amerikában 1927-től szólalnak meg a szereplők a mozivásznon.) A csehszlovák némafilmből végül úgy lett hangos, hogy a rendező élt a francia Gaumont cég ajánlatával, és a már kész anyaghoz hozzáforgatott pár hangos jelenetet a Párizs melletti Joinville stúdióban. Ám ami még érdekesebb: három nyelven is felvették a szöveget. A cseh mellett németül és franciául. Németországban Die Galgentoni, a franciaországi mozikban pedig Tonischka címmel vetítették a filmet. A német kópia később elveszett, a csehszlovák verzióból csak a film első tizenöt perce maradt fent. Arra a kérdésre pedig, hogy mennyit kap a néző a cellában történtekből, ami a szerencsétlen prostituált végső bukását jelentette, a válasz nem lehet meglepő. Tonka és az elítélt meg sem érintik egymást. Csak beszélgetnek. Nyolcvanöt évvel ezelőtt már maga a történet is sikamlósnak számított.