Egon Schiele – Český Krumlov leghíresebb festője

Český Krumlovnak, a dél-csehországi kerület kétségkívül legfényesebb gyöngyszemének egyébként sörgyára is volt, és éppen abban az épületben, ebben a szépséges reneszánsz házban talált otthonra a világhírű osztrák festő múzeuma, amely ugyanolyan látványossága a városnak, mint a barokk színház, a kastélykert, a pénzverde, a vajköpülő-ház, a sóraktár, a régi gyógyszertár, a várkastély vagy a keresztesek kolostora.

Český Krumlov Csehország legpompásabb ékszerdoboza. Ilyen töményen és ilyen hűen egyetlen cseh város sem őrzi a középkor páratlan hangulatát. De hogy mi köze Egon Schielének, a 20. századi Bécs egyik legkiemelkedőbb, de mindenképpen a legprovokatívabb, az erotika, a testiség, a halál és az elmúlás radikális festőjének ehhez a mesés városkához?

Apja, Adolf Schiele kremsi vasutas, később a Bécstől harminckét kilométerre fekvő Tullnban állomásfőnök. Ott, abban a városban, az állomás épületében születik meg 1890. június 12-én Egon Schiele. Édesanyja, Marie Soukupová Český Krumlovból került Felső-Ausztriába. Cseh származását sosem tagadta meg. Fia először az első világháború előtt látogatott el Český Krumlovba (akkor Krumau), és annyira megszerette a várost, hogy újra és újra visszatért ide, és számos képét itt festette. A Schiele-centrumban több akvarellje és rajza látható, de az életét és munkásságát bemutató dokumentumok még közelebb viszik hozzá a látogatókat. Nem beszélve azokról a ruhákról, amelyek a festményein szereplő nőalakokat idézik meg, hiszen egy az egyben a képeken megjelenő kosztümök másolatai. Český Krumlov igazán kitett magáért, ezért is özönlenek a turisták a városba, illetve a Široká utca 70-72. szám alá, ahol Egon Schiele halotti maszkját is láthatják.

Öt gyermeke volt a Schiele házaspárnak, a felnőttkort azonban csak hárman élték meg. Születési sorrendben: Melanie, Egon és Gertrud. A pedáns, szigorú és maradi gondolkodású apa kulcsszerepet játszott a fiú gyerekkorában. Idegbénulása ötvenkét éves korában kényszerítette nyugdíjba. Nem sokkal később bele is halt betegségébe, amelyet nagy valószínűséggel a házassága előtt szerzett szifilisz okozott. Egon Schiele szerette az apját. Szerette a környezetet is, ahol felnőtt. Az állomást. Egy gyerekkori fotóján játékvonattal a kezében áll a fényképész előtt. Legrégibb rajzai között nem egyen vonatokat, váltókat, vasúti lámpákat látni. Édesanyja, aki tudta, hogy csodagyereket nevel, minden lépését aggódó tekintettel követte. A kamasz Egon számára ez egyáltalán nem volt megnyugtató. Ő úgy érezte: anyja nem érti őt, s ami még ennél is jobban bántotta, elhitette magával, hogy soha nem is értett egyet vele.

„Anyám különös asszony – írja egyik levelében. – Ha szeretne vagy megértene, hajlandó lenne áldozatokat hozni értem.” Marie Soukupová ugyanis férje halála után, nehéz anyagi körülményei miatt lemondott egyetlen fiáról, és nagybátyjára, a Bécsben élő Leopold Czihaczekre bízza. Ezért is érezte olyan fiatalon annyira elkeserítőnek és tragikusnak a sorsát az ifjú festő. Czihaczek, az aktív zenész, született kispolgár tele előítélettel gyermektelen házasságban élt feleségével, s boldogan vállalta Egon gyámságát. Egészen addig ki is jöttek egymással, amíg a fiú bele nem csöppent a fiatal bécsi bohémek társaságába. Onnantól fogva azonban szívét is, pénztárcáját is bezárta Egon előtt.

Adolf Schiele semmiféle örömet nem érzett fia rajzai láttán. Czihaczek volt az, aki támogatta őt tanulmányaiban. Gimnáziumi éveiben Schiele az átlagos tanulók közé tartozott, egyvalamiben azonban kitűnt közülük. Naphosszat a természetet járta, és tájképeket festett. Fel is vették elsőre a bécsi Képzőművészeti Akadémiára. Rendkívüli rajztehetségével azonnal kitűnik: egyetlen vonalhúzással is csodákra képes. Bár érdeklődését erősen felcsigázza a szecesszió, 1909 és 1910 határán már egy egészen új stílussal hívja fel magára figyelmet. Gustav Klimttel, a szecesszió bécsi nagymesterével évek óta szoros kapcsolatban van. Életrajzírói közül szinte mindenki továbbadja első találkozásuk emlékezetes párbeszédét. „Tehetséges vagyok? – kérdezte Schiele. – Mit akar? Már most jobban rajzol, mint én!” – felelte Klimt. Egy másik verzió szerint az idősebb mester ugyanerre a kérdésre azt válaszolta: „Tehetségesebb a kelleténél!” Az elismerés magáért beszél. Klimt egyáltalán nem akarta közvetlenül befolyásolni Schiele stílusát, a mentora volt csupán, bevezette őt a kor haladó művészköreibe. Akadémiai tanára is őszintén fogalmazott, amikor azt mondta: „Schiele úr, magát az ördög köpte ide, a tanítványaim közé.”

Párizs, Milánó, Moszkva 1910-ben az avantgárd festők központja. Ott már javában hódít a kubizmus, a futurizmus. Bécs ebben a tekintetben vidéki város. Schiele kivétel az ottani festők között. Az ő szemében Munch, Cézanne, van Gogh, Gauguin, Kokoschka az érdekes. Neki nem is kell nyomorognia. Képeit könnyűszerrel sikerül eladnia, s a pénzből hárman is jól elvannak. Közeli barátja a nála kilenc évvel idősebb Erwin Osen, aki nemcsak képzőművész, hanem pantomim- és kabaréművész, de főleg excentrikus kalandor. Démoni egyéniségével gyorsan lázba hozza Bécs művészeit, de van egy nem kevésbé izgalmas kísérője is: Moa, az egzotikus szépségű táncosnő. Ők ketten ugyancsak nagy hatással vannak Schiele művészetére, de életmódjára is. Ahogy Rimbaud rátalált Verlaine-re, úgy akadt rá Schiele is Osenre, aki arab vonásaival, karizmatikus egyéniségével és elképesztően erotikus kisugárzásával Schielét is meghódította. És ott volt köztük, vagy inkább velük Moa. Leopold Czihaczek írja is egy levelében, hogy azért fordult el Egontól, mert rossz társaságba keveredett. Nagy valószínűséggel Osenre és Moára gondolt, amikor erről számolt be Marie Soukupovának, a festő anyjának. A húszéves festő természetesen fütyül a „hazugságokra”. 1910 májusában a barátaival látogat el Český Krumlovba, és ott is marad velük pár hétig, s végig édes hármasban töltik a napokat. És nemcsak a konyhaasztal mellett.

Önmagáról készült aktképein Schiele a saját szexualitását tárja elénk. A szexuális elfojtottság, a kínzó vágy, a kéj, a kielégülés, az orgazmus utáni megkönnyebbülés sosem marad le ezekről a vásznakról. Amilyen bátor az ábrázolásban, olyan merész a leveleiben.

„Hát elfelejtették a felnőttek, mennyire megrontotta, vagyis felizgatta őket az iszonyú szenvedély, pedig még gyerekek voltak. Én nem felejtettem el, mert nagyon szenvedtem tőle. És azt hiszem, az embert mindaddig kínpadra vonják a szexuális gyötrelmei, míg végképp ki nem vész belőle a nemiség” – írja, s amikor az erotikus töltetű rajzok, festmények nagyon is kelendők voltak a bécsi piacon, az ő alkotásai lettek a legkapósabbak a vásárlók körében.

„Egyetlen erotikus műalkotás sem mocskos, ha művészileg értékes, csak a mocskos néző silányíthatja mocskossá” – vélekedett.

És védekeznie is kellett – még Český Krumlovban is. Schiele számára álomváros ez a hely, de nem azért, mert ráérzett cseh gyökereire. Nem is tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy édesanyja itt született, ebben a festői, páratlan szépségével minden idelátogatót elvarázsoló városkában. Épp ellenkezőleg. Ha származásáról kérdezik, töprengés nélkül osztráknak vallja magát. Pedig már 1906-ban több képet készít Český Krumlovról, és ha különös életvitelével nem botránkoztatta volna meg a helybelieket, végérvényesen oda is költözött volna. Ezt ő maga hangoztatta. 1911 tavaszán, nem sokkal azután, hogy Klimttől „átvett” modelljével, barátnőjével, szerelmével, Wally Neuzillel (a cseh ősök nála is tagadhatatlanok!) otthagyta Bécset, és Krumauba, vagyis Český Krumlovba költözött. Boldogan tért vissza a gyermekkora vidékéhez hasonló, lenyűgöző szépségű környezetbe. Olyan képeket festett itt, mint a Házak és háztetők Krumau környékén, a Halott város, a Domb Krumau környékén, a Fal ablakokkal, a Krumau látképe, a Kisváros pereme. Erre vágyott, ezt akarta látni. Eget, felhőt, repülő madarakat, terebélyesedő fákat és csöndes házakat „párnapuha” tetőkkel. Ettől függetlenül nem egy képét a melankólia, a kísértetiesség, a feszültség, a halál elől való menekülés érzete járja át. Életének egyik legtermékenyebb időszakában festi ezeket a műveit, amikor már nem érezte jól magát bécsi kollégái körében, és egyedül Český Krumlovban talált megnyugvást. Új benyomásokra, friss felfedezésekre volt szüksége, nagy barangolásokra, tavaszi, nyári, őszi sétákra.

„Sötét vizeket akarok megismerni – írta –, recsegő fákat, tomboló szeleket látni. Meg akarok tapasztalni mindent, hallani a fiatal nyírfaerdők, a reszkető levelek hangját, nézni a fényt és a napot, esténként elgyönyörködni a dús, zöldeskék völgyekben, szemmel követni a megvillanó aranyhalakat, figyelni, hogyan tornyosulnak egymásra a fehér felhők az égen, elbeszélgetni a virágokkal.”

Český Krumlovban mindezt megtehette. Csakhogy az ottani élet melankolikus naplementéinek gyorsan véget vetett a helybeli kispolgárok megbotránkozása. Az ő szemükben ugyanis bűnben élt Wallyval, hiszen nem vette feleségül, ráadásul fiatal lányokat fizetett meg, hogy legyenek a modelljei. Művészi életének szabadságát nem tudja elfogadtatni a városka lakóival. Négy hónapig maradnak a bérelt lakásban, de az a négy hónap ugyanolyan mély nyomokat hagy Schiele lelkében, mint az 1910-es év nyara, amikor a helybéli, tizennyolc éves gimnazista fiú, Vilhelm Ignaz Lidl beleszeretett a húszéves Schielébe. Nem egészen egy esztendővel később, miután az ifjú festő visszatért a városba, Vilhelm abban reménykedett, össze is költöznek. A folyó partján kibérelt egy romantikus házat, és abban várta szerelmét. „Csak érted élek. Szeretsz? Közöld velem, egyébként nagy baj történik” – írta a cseh fiú Bécsbe.

A nagy baj meg is történt, csak más formában, mint ahogy azt Vilhelm gondolta. Schiele Wallyval érkezett meg Český Krumlovba. Wally tizenhét éves volt akkor. Vörös, érzéki szépség. Schielével pár hónapja ismerték egymást, de boldogan követte őt egy számára ismeretlen helyre. Az egy évvel korábbi nyár Vilhelmről, Erwin Osenről és Moáról szólt. Ezt az idillt csak ritkán bolygatta meg Gerti, Schiele húga, most viszont másvalami történt.

Vilhelm Ignaz Lidl csalódott barátjában. Kegyetlenül szenvedett. Nem tudta felfogni, mi történhetett szeretett Egonjával, aki hónapokkal ezelőtt még Osent ölelte, neki pedig könnyű ígéreteket tett. Most viszont itt ez a nő, ez a Wally, és reménytelen a helyzet. Megszakította gimnáziumi tanulmányait, az érettségiig később sem jutott el, élete hátralevő tíz évét pedig kínok közt, gyógyíthatatlan szerelmi bánata közepette élte le. Hogy mennyit tudott mindebből Wally, arról nincs tudomásunk, mint ahogy arról sem, hogy Egon Schiele mivel zárta le magában ezt a fájó szerelmi történetet.

A fiatal Český Krumlov-i lányokról készült aktok viszont alaposan felhergelték a városka lakóit. Bizonyára ennek az eredményeként tűnt fel a ház tulajdonosa is, egy tehetős kereskedő, aki ingyen bocsátotta használatra az ingatlanát, csupán azért, mert rajongott a művészetért és a művészekért. De amikor meglátta, hogy a ház ajtóit Schiele és Wally feketére festették, a szép barokk kályhát pedig zavaros látomásaikkal pingálták tele, hirtelen megtört a festő iránt érzett rokonszenve. Még nagyobb bajt hozott a fejére, amikor egy bakfist ruhátlanul festett le a kertben. A szomszéd lány vette észre, hogy mi zajlik a kerítésen túl, és még aznap elterjedt a híre a városban. A tulaj pedig nyolc napot adott Schielének arra, hogy végérvényesen elhagyja a házat.

Bécs egyáltalán nem vonzotta. Nem is volt pénze, hogy az ottani műteremért kifizesse tartozását. Ottmaradt rajzaival és festményeivel köszönt el a ház asszonyától, mecénásának pedig azt írta: „Nagyon szerettem Krumauban élni, de ezt most lehetetlenné tették számomra. Az ottaniak egyszerűen ellenünk fordultak, mert nem járunk templomba, és szabadon gondolkodunk. Nem is tudják, mit tettek. Szembefordulnánk mind a 7 ezer lakóval, de nincs hozzá sem kedvem, sem időm. Augusztus 6-ig ki kell költözni, de már 4-én szeretnénk elmenni Neulengbachba.”

Bécsbe csak Wally tért vissza. Anyjához költözött, és beállt elárusítónőnek. De szorgalmasan látogatta Schielét, aki új lakóhelyén is a kamaszok kedvence lett. Egy nap beállított hozzá egy nyugalmazott tengertiszt tizennégy éves lánya, aki valósággal elmenekült durva apja elől. A rendőrség vitte őt haza. A lány apjának azonban ez nem volt elég. Azt állította, Schiele rabolta el a lányát. 1912 áprilisában a festő ezért került rács mögé St. Pöltenben, és hogy még „árnyaltabb” legyen a kép: pornográfia terjesztésével és kiskorú lány megerőszakolásával is megvádolták. A 125 „erkölcstelen” kép közül egyet maga a bíró égetett el, 124 nyomtalanul eltűnt. Mind a 125 Český Krumlovban készült.

Schielét huszonnégy napra börtönbe zárták. De ott is festett. Csendéleteket. Közben bebizonyosodott: senkit nem rabolt el, senkit nem erőszakolt meg, a lány pedig az orvosi vizsgálat alapján még mindig ártatlan volt. A börtön kapujában Marie Soukopová, a festő anyja és Wally várta Schielét. Együtt utaztak Bécsbe, ahol 1915 júniusában Schiele összeházasodott Edith Harmsszal, egy középosztálybeli protestáns család lányával. Hogy miért? Előnyös házasságot akart kötni. Wally azonnal elhagyta Schielét, és soha többé nem látták egymást. 1918 októberében Edith is elhagyta a festőt. Terhesen elkapta a spanyolnáthát, ez okozta halálát. Három nappal később, huszonnyolc évesen halt meg Egon Schiele. Annyi ideje volt még, hogy megfestette a családi portrét. Őt és feleségét látjuk mezítelenül meg nem született gyermekükkel.

Dieter Berner A halál és a lányka című, nemrég bemutatott játékfilmjében, amely semmivel sem több a tipikus életrajzi filmeknél, Český Krumlov is szerepet játszik. Pontosan annyit, mint a festő életében. Mintha csak egy vékonyabb Schiele-albumot vagy egy művészettörténeti tankönyvet lapozgatnánk – ennyi a film. Csupán a kíváncsiságunkat kelti fel, mélyre nem visz Schiele életében. Aki többet szeretne tudni róla, annak ez nagyon kevés. Ám ha ellátogat Český Krumlovba, és megnézi Serge Sabarsky és Wolfgang Lesowsky dokumentumfilmjét a Schiele-centrumban, és tesz egy hosszabb sétát is a városban, akkor elmondhatja: egészen közel került egy korát meghaladó, tabudöntögető, öntörvényű, bohém festőhöz, aki fütyült kora művészetről alkotott felfogására, és ment megállíthatatlanul a maga útján.

A szerző a Vasárnap munkatársa