Dühös madarak, dühödt nézők

<p>Nem sikerült rájönnöm, miért is kellett filmet készíteni az Angry Birds című mobiltelefonos játékból, amelynek csupán annyi a lényege, hogy a mérges madarakkal csúzlizunk malacokra. És ahogy a moziteremben ülő gyerekeket és szülőket elnézem, ők sem értik, miért készült el ez az animációs mese.&nbsp;</p>

Az világosan látszik: nem több ez a film, mint egyszerű reklám, amely azt hivatott hirdetni, hogy vegyétek meg az okostelefonotokra a játékot, kedves nézők. A forgatókönyvíró kicsit sem erőltette meg magát: azt nézzük másfél órán keresztül, hogy Piros és két társa miként sejti meg a megátalkodott malacok érkezését, akik eltulajdonítják a madarak tojásait. 

Majd kezdődik is a harc, jöhet a csúzlizás. A bornírt cselekmény majdhogynem megegyezik a mobilos játékban megismerttel, csak utóbbinál nem vár el az ember ennél többet, amikor viszont egy filmre fizet be, akkor eléggé dühös tud lenni, ha kiderül, hogy egy elnyújtott reklámot kapott a pénzéért. 
Az Angry Birds – A film egy pillanatig sem töri magát, hogy meggyőzze a nézőt, érdemes volt beülni a moziba. Hiába érkeznek percenként az újabb poénok, a szóvicceken és a seggberúgós, a fizikai atrocitáson alapuló humoron nem lépünk túl. 
Közben pedig az első félóra még érdekesnek is mondható jellemábrázolása (Piros valójában egy dühkitörésekkel küzdő, terápiára járó madár) után beköszönt a teljes káosz, és minden arról szól a vásznon, hogyan lövik a madarak a malacokat. A néző meg azon gondolkodik, merre van a menekülési útvonal. 
Egy jó animációs mozi a felnőtteket is képes magába szippantani, az Angry Birds – A film azonban nem ilyen. Van ugyan néhány kiszólás és utalás, de ezek olyan bátortalanok, hogy az ekkorra már biztosan szundikáló szülőt hidegen hagyják. És a 3D teljesen felesleges villogtatása is csak azt az érzést erősíti a nézőben, hogy ismét a rókabőr lehúzása zajlik. Megint készült egy olyan film, amire semmi szükségnem volt.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"231258","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]Angry Birds – A film. 
Amerikai–finn családi animációs film, 97 perc, 2016. Rendezte: ClayKaytis, FergalReilly. (Gera Márton)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?