De ki itt a bevándorló?

A nyitott ajtóból érkező fuvallat végigsimít az anyagon: olyan, mintha egy indigókék erdőben sétálnánk. Amint a látogató a képek közé lép, lezárul a külvilág – nincs más, csak a tér, amelyet a bennünket körülvevő növények töltenek ki. Ilyen lehetett valamikor, gyerekként a folyóparton sétálni? Talán. Árnyak, képek elevenednek meg, ahogy a légáramlat mozgásba lendíti a képek alapjául szolgáló könnyű pamutgézt. Egy hatalmas borostyán magasodik fölém, egy ernyős virágzat sziluettje bontakozik ki, kecses sziromevelek tekintenek a magasba. Bogak, fürtök, kalászok vesznek körül: az összkép természetesen egységesnek hat. Itt mindennek, mindenkinek megvan a maga helye.

A zsinagóga fő terében elhelyezkedő installáció igazi immerzív élmény. A két méter magas, 80 cm széles képek mindegyike egy-egy növény kinagyított, életnagyságúnál jóval nagyobb lenyomatát ábrázolja. A képeket öt sorba rendezték, mindegyik sorban nyolc kép helyezkedik el. Az alapanyag és a technika is szokatlan – az alkotó pamutgézre készítette a fotókat egy ritka, régi fotográfiai eljárással: cianotípiával. Összesen tehát negyven hatalmas növény alkotta tájban sétálhatunk.

Ebben az évben ez már az második olyan kiállítás az At Home Galériában, amely természeti környezetté változtatja a zsinagóga belterét. Tavasszal és nyáron a somorjai művészházaspár, Monika és Bohuš Kubinský alkotásait láthattuk a zsinagógában. A tárlat központi eleme akkor a Rét című, különféle festészeti eszközökkel és alapanyagokkal, köztük természetes, növényi kivonatok felhasználásával festett monumentális festmény volt. A festmény, melyet Monika Kubinská Közép-Szlovákiában töltött gyerekkora ihletett, csakúgy mint most, a galéria alsó szintjén helyezkedett el.

A Kubinský házaspár installációjához hasonlóan az aktuális kiállítás is egy geográfiailag meghatározott helyszínhez kötődik, bár ezúttal kissé távolabbihoz. Franz Ramgraber a Salzach folyó partján gyűjtötte a növényeket. A Salzach az Alpokban ered, útjának nagy részét Ausztriában teszi meg, az utolsó mintegy hatvan kilométeres szakaszán Ausztria és Németország között folyik, mielőtt az Innbe torkollik. Pont az olyan folyópartok, mint a Salzaché, tartoznak Európa azon területei közé, ahol a leggazdagabb növényvilággal találkozhatunk – a folyópartok botanikai és természetvédelmi szempontból is kiemelten fontosak.

Az elmúlt években egyre többet hallunk arról, hogy a nem őshonos fajok veszélyeztetik az őshonos ökokultúrákat. Az őshonos és nem őshonos fajok körüli vita annak ellenére van itt velünk, hogy egyes nem őshonos fajok akár évtizedek, sőt évszázadok óta élnek az adott közegükben: az emberi tevékenység hatására a növények is helyet változtatnak. Ramgraber installációja arra szeretné felhívni a figyelet, hogy érdemes felülvizsgálnunk a nem őshonos fajokkal kapcsolatos negatív nézetet. A szakértők véleménye ma az, hogy az új fajok negatív hatásai az eredeti, őshonos növény- és állatközösségekre gyakorlatilag elhanyagolhatóak – hangsúlyozza az alkotó az installációval kapcsolatos leírásában.

Botanikusok felmérései szerint a Salzach partjait benépesítő növényfajok mintegy 70%-a őshonos, a fennmaradó 30% pedig nem őshonos faj. Ők azok, akik egyfajta növényi bevándorlóknak tekinthetőek. Némelyikük ráadásul egzotikus megjelenéssel rendelkezik, mellyel még inkább elüt a közegétől.

A nem őshonos fajok egy része az emberi helyváltoztatáshoz kötődik: az emberek szándékosan hozták, hozzák be őket egy-egy területre, mikor dísz- vagy haszonnövényként telepítik. Ezt követően megtörténhet, hogy az adott faj elvadul. Másik részük az emberi tevékenységgel összefüggő új életkörülmények – úgy, mint az éghajlatváltozás, a túlzott műtrágyázás, az útszóró só használatának hatására megváltozott természeti körülmények – kialakulása miatt voltak képesek elterjedni az adott közegben.

A két méter magas cianotípia-sorozatával Ramgraber arra mutat rá, hogy a „bevándorlók” ugyanúgy illeszkednek a közegbe, mint az őshonos fajok. Az alkotó nem titkolt célja, hogy párhuzamot vonjon a növényi és az emberi helyváltoztatás között: a növényi bevándorlók az emberi bevándorlók metaforájául szolgálnak. Az installáció üzenete egyértelmű: sem az emberektől, sem a növényi bevándorlóktól nem kell tartanunk. Sokkal inkább a természetes életfeltételek megőrzésére kell koncentrálnunk, üzeni az alkotó – a kiállítás pedig ennek fényében folytatódik az emeleten.

Mielőtt felmennénk a zsinagóga emeleti terébe, szakítsunk egy kis időt az alkotó technikájára. A képek egy régi, mára már feledésbe merült fotográfiai eljárással készültek: cianotípiával. A cianotípia, mely magyarul kéknyomatként is ismert, egy speciális vegyülettel kezelt fényérzékeny papírra, esetleg textilre készül, melyet a kezelést követően napfénynek tesznek ki. A vegyület a fény hatására reakcióba lép, ami gyönyörű, indigókék árnyalatot eredményez, nem mellesleg pedig az árnyalatok között áttetsző, finom átmenetek jönnek létre a képen.

A cianotípia mint fényképezési technika a 19. században volt leginkább használatos. Az eljárás egy angol tudós, Sir John Hirschel feljegyzése nyomán vált népszerűvé, legismertebb művelője pedig Anna Atkins angol botanikus volt, aki növényekről készített cianotípiás lenyomatot. Az Anna Atkins fotóit bemutató kötet egyébként ma is népszerű, és a zsinagóga bejáratában is megtaláljuk egy példányát.

Ramgraber tehát nem csupán egy véletlenszerűen választott fotográfiai eljárást használ, hanem egy olyan módszert, melynek története egyébként is a növényvilághoz, annak megörökítéséhez kötődik. Azzal, hogy egy aktuális témára, az őshonos és nem őshonos fajok körül kialakult vitára reflektál, egyúttal aktualizálja a cianotípia eljárását is. A nem őshonos fajok megtelepülése egyre gyakoribbá válik, hiszen a klímaválság hatására a változások a természeti környezetünkben is egyre gyorsabban mennek végbe.

Az emeleten található cianotípiás eljárással készült képek szintén a Salzach partján talált dolgokat örökítik meg. Itt fogalmazódik meg a környezetvédelmi vonatkozás. A lépcsőn felérve, a lépcsősor legfelső fokán állva találunk egy falra akasztott kéknyomatot, melyre nem kép, hanem szöveg került. Egész pontosan egy lista fogad minket: olyan elemeket tartalmaz, amelyek az emberi nemtörődömség hatására kerülnek be a tájba. Ők a poliamid, a poliészter, a polietilén, a polipropilén és társaik.

A felső szinten cianotípiás eljárással megörökített hulladékdarabok képei tekintenek ránk. Van itt egy sorozat flakonokról, egy sorozat műanyag zsákokról, és a természetben elhagyott szatyrokról. Az alkotó kiterített hulladékot örökít meg. Egy izgalmas csavar a cianotípiás eljárásra: míg a technikát hagyományosan a növények megörökítésére használták, az ezzel szöges ellentétben álló téma szinte sokkolja a szemlélőt. Ami a leginkább meglepő, az a vizuális hasonlatosság – a galériát járva arra döbbenünk rá, hogy a szemét a növényekhez hasonló mintázatot képes felvenni. Ahogyan a különféle műanyagokból készült tárgyak csavarodnak, kavarognak, belegabalyodnak a természet elemeibe, ijesztő párhuzamot képeznek a növényvilággal.

A Honnan jöttél (tényleg)? című kiállítás október 10-ig látogatható az At Home Galériában, a látogatás időpontját szükséges előre egyeztetni.