Czucz Enikő: Képtelen

„Hunyd le a szemed, és képzelj el egy almát.” A grafikuslány hangja kellemes, megnyugtató. Nem siet kimondani a szavakat, amerikai akcentusa érthető, artikulált, mégsem fogom fel igazán, mit akar tőlem, amikor a mentális kép részletességére kérdez rá. Van-e színe, szára, csillan-e rajta a fény, tud-e fordulni egy teljes kört? Skálázni lehet ezt is, akárcsak az éttermeket vagy a lányok fenekét. Egytől tízig, a semmitől a tárgyi élethűségig. Az én eredményem egy és kettő között van, és ennek most semmi köze az alapvető kishitűséghez. A nagy sötétségben halvány körvonal, ami még nem is egészen fehér, nem éles a kontraszt, hanem csak máshogy fekete, mint a háttér. Nekifutok még egyszer, újraindítom a videót, végighallgatom a bemutatkozást. Most nem ér készületlenül a feladat, már nyitott szemmel is a stratégián dolgozom, hiszen biztos van egy módja, egy tévedhetetlen rendszere az elrendezésnek, amivel ez is teljesíthető. Az eredmény ugyanaz a képtelen kép. Kezdek dühös lenni, s ezt tetézi a tény, hogy meglátom a gondolkodásra adott idő alatt a képernyő közepére szerkesztett piktogramot.  Szép, kövér piros alma, zöld szárral és levéllel, ahogy azt az óvodában szerettem volna megrajzolni. A két összekapcsolódó fél sosem volt tükörképszerű, a jobb oldal mindig valamivel formátlanabbra sikerült. Akárcsak a szíveké és a szemeké. A szemöldök szimmetriája sem leképezhetőbb.

A lány beemeli saját tapasztalatait az elbeszélésbe, ez teszi ki a videó nagyobb részét. Hogy neki milyen nehézségeket okozott a szakmájában a fantáziátlanság. Mennyivel nehezebb döntést hozni, visszavonhatatlan vonalat húzni a fehér papírra, kockáztatni, hogy eltüntethető, de egyben nyomon követhető hiba történik. Talán még az elhatározás, az akarat, az alkotói szándék is kihámozhatatlanná válik, ha a fejében nem jelenik meg a kép egésze, így az egyes fázisok különbségei is összemosódnak. A mód lesz egynemű, az, ahogy a végére lehet jutni, egészen odáig, hogy mérőeszközök és hálók beiktatása nélkül is az arány uralkodjék. A középút általában válik járhatatlanná.

Nem csupán az aránytalanság fenyeget, egyenesebb út vezet az illúzióig is. Az aphantasia tévutakra vezet. Egyszer azt hittem, hogy egész mesét képzelek magam elé, s bár a történet vonala zavaros volt, szerepelt benne az összes mesehős, akit csak ismertem. A kerekerdő egyszerű terep, emlékezetből az utolsó virágig felépíthető, a kunyhók, viskók, mézeskalács  és gombaházak nem kevésbé. A problémát főként az egyéni megkülönböztetést szolgáló jegyek jelentik. Hófehérkét és a boszorkányt bármelyik gyerek megjegyzi, Pongót és Perditát szintén, de hét különböző törpe arca, testalkata és ruházata feladja a leckét, míg a kiskutyákat már számuk miatt is lehetetlen újraalkotni. A képzelet persze megoldhatja úgy, hogy pöttyös ebekkel tölt ki egy darab teret, de fantázia vagy a megfelelő és részletes emlékkép hiányában meddő próbálkozás. Tényleg hittem, hogy elképzeltem mindezt, de a szüleimmel folytatott későbbi beszélgetéseink során derült ki, hogy az egymást váltó képek sora akár az oxigénhiány tünete is lehetett. Néha hason, gombóccá gyűrt vánkosba temetett arccal aludtam el, éjjelente pedig kétségbeesetten fordítottak át. Vagy álmodtam. Ez is elfogadható magyarázat.

Máskor előnyös az aphantasia. Segít túl magas elvárások nélkül közelíteni a jövőhöz. A számomra elképzelhetetlen néha nem is történik meg. Nem tudtam elképzelni, hogy az autóvezetés-oktatáson ne kapjon hangsúlyt, hogy nő vagyok. Bár az oktató még így is meglepett, hiszen mintha a foglalkozásomban nagyobb akadályt látott volna az utakon való sikeres boldoguláshoz, mint amekkorát a nemem valaha is jelenthet. De készülhetünk a legrosszabbra is: feladhatjuk a reményt, hogy a destruktív mentalitás érintetlenül hagy egy olyan hálózatot, ami tőle függetlenül működik. Olyan lenne ez, mintha a rák etikai okok miatt nem érintene létfontosságú szervet.

Az aphantasia használja a nyelvet. Vannak személyek, messze lévők, elfelejtettek és alkotottak, akiknek a történetét tovább lehet mondani, mert ahhoz nem a képek kellenek, hanem a beszéd, nem az egész érzékelése, elég a részlegesre korlátozódó. Mindig lehet kérdezni, az is ér, ha megválaszolatlan marad, a hiba és a félreértés is megengedhető. Aránytalanságokkal együtt is működik. Máskor viszont a sok kicsi, hírt magáról alig hallható lépés végeredménye a lényeg, hogy ne hunyjunk szemet, ne vesszünk el a részletek sokszínűségében. Ne az érdekeljen, hogy hány fodor kerüljön Csipkerózsika ruhájára, hanem hogy fel legyen öltözve. Az aphantasia nem ötlettelenség, sem a tisztánlátás hiánya. Az aphantasia képtelenség: egy elsötétített weboldal. Az aphantasia annak a jele, hogy mesének hittük az oxigénhiányt. A vizualizációs gyakorlatok, a meditálás és bizonyos tanulási módszerek persze nehezített pálya, de még ha nem látjuk is a piros almát a mentális térben, a hozzá tartozó kukac éles részletességgel jelenik meg, ha felébredéskor elég ideig dörzsöljük a szemünk.