Cukor Jenő és a londoni gép

Komárom |

<p>Hétfőn városszerte hirdették a Gurigongo Symposium Kultúrkommandói, hogy országos színjátszó fesztivál készül. Tegnap délután elkezdődtek a 48. Jókai Napok. A megnyitón Karinthy Frigyes: Talákozás egy fiatalemberrel című novellájának színpadi vátozatát Ölvecky András és Szurcsík Ádám adták elő a Tiszti pavilonban.</p>

Este két csoport kezdte a felnőtt színjátszó csoportok versenyét a városi művelődési központban. Előbb az őrsújfalui ÉS?! Színház adta elő Forgách András: Halni jó! című „gonosz bohóját”. Cukor Jenő, a földhivatali előadó olyan dokumentumok birtokába jutott, melyek a kormány és az egész politikai elit megbuktatásához vezethetnek. Ezt csupán Koncz helyettes államtitkár akadályozhatja meg. Mielőtt cselekedne, feltűnik Claudia, a bejárónő, Elvira, a volt feleség, Gáz rendőralezredes, Heló főtörzs, két gengszter, két hullaszállító, két kínai díler és az intézetből szökött kiskorú prostituált. Közben árad a Csárdáskirálynő muzsikája. Az előadást Szabó Csilla rendezte.

Utánuk a Hetényi Református Gyülekezet CALIX Színpada következett. A kapu előtt című dokumentarista drámájukat a csoport tagjainak történetei alapján Gál Tamás színművész szerkesztette és rendezte. A helyszín a londoni repülőtér, ahonnan haza indulnának a magyar utasok. Ám a repülőgép egyre késik. Beszélgetni kezdenek hát. A beszélgetést játék követi, amit az élet rendez és alakít.

Késő este megnyílt a fesztiválklub a RÉV Magyar Kultúra Házában. Ma kezdődik a diákszínjátszók versenye, 11 órakor a királyhelmeci KÁOSZ Diákszínpad mutatja be a Márai-művek alapján készült Tabló című lírai előadását. A rendező: Simon Lívia.

Háromkor a Holt Költők Társasága című színművet játssza a galántai TSÍZIÓ Diákszínpad, Hlavaty Márta rendezésében. Délután ötkor felolvasószínház lesz a RÉV Magyar Kultúra Házában. Csehov – Kiss Csaba: Szerelmes hal című darabját A Jászai Mari-díjas Bandor Éva, Ollé Erik és Benkő Géza színészek olvassák fel.

„Izgatott, milyen feladat szövegkönyvvel a kézben majdnem teljes értékű előadást létrehozni, hogy egy-két próba alatt milyen mélységig lehet eljutni. Csehov kiváló humorú szerző. Kiss Csaba nem különben. Mi sem szándékozunk tragédiát játszani. Mert ez nem az” – árulta el Benkő Géza a délutáni produkcióról.

Este 8 órakor a losonci Kármán József Színház adja elő Sztefan Canev: Johanna második halála című drámáját, Vladímír Sadílek rendezésében.

Este tíztől, a fesztiválklubban a ZSEB zenekar játszik, a szünetekben pedig a Gurigongo Symposium Három perc hírnév című vidám, tehetségkutató műsora látható majd.

Szél János

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?