Csehy Zoltán sem veszi át a Térey-ösztöndíjat

Csehy Zoltán

Lapunk csütörtöki számában ismertettük azoknak a névsorát, akik megkapták a Petőfi Irodalmi Múzeum Térey Jánosról elnevezett alkotói ösztöndíját. Az összeg rendkívül jelentős, havi 320 ezer forint két éven át. Bartók Imre író azonnal jelezte, hogy nem fogadja el az ösztöndíjat, mert átláthatatlannak tartja az odaítélés körülményeit és kritériumait. Most csatlakozott hozzá a két hazai magyar kiválasztott egyike, Csehy Zoltán költő, műfordító is, aki szerint gyanítható, hogy a döntőbizottság tagjait aligha irodalomesztétikai szempontok vezették.

Úgy tűnik, a jelöltek egy része nem is tudta, hogy valamelyik írószervezet javasolta őket az ösztöndíjra. Ön hogyan reagált, amikor meglátta a nevét a 45 kiválasztott között?

A Térey-ösztöndíjat nem pályázati úton ítélik oda, hanem számomra ismeretlen és kifürkészhetetlen okokból, állítólag jelölések alapján. Ha a kritériumok irodalomsztétikaiak lennének, akkor nem világos, hogy miként szerepelhet egyazon listán például egy élő klasszikus és egy olyan dilettáns szerző, akinek „költői” munkái tájainkon pályakezdése óta közröhej számba mennek.Vagy az volt az elgondolás, hogy az irodalmi élet parazitáit és aljpopulációját csak mások legitimáló erejével lehet jutalmazni? Miután elolvastam az ösztöndíjszerződés-tervezetet, az egyébként nemes célok visszaigazolódásának esélyeit nem láttam világosan, ráadásul a következő két évre más alkotói, tudományos terveim voltak, ezért a szerződést nem írtam alá. Térey János (akivel ha nem is túl közeli, de kölcsönös megbecsülésen alapuló barátságot ápoltam) emlékét tisztelem, és kívánom, hogy a nevével fémjelzett ösztöndíjrendszer egyszer tényleg kikristályosodjon. Jelenleg számomra maga a káosz.

Milyen más célra lehetne felhasználni ezt az első látásra is irreálisan magas összeget?

Nem vagyok irodalompolitikus, se döntéshozó, fantáziálni meg fölösleges. Először én is arra gondoltam, hogy a tavaly elhunyt Térey János emléke miatt elfogadom az ösztöndíjat, és az összeget átutalom az újjáélesztett Baumgarten-díj kuratóriumának, akik világos szakmai alapon szétoszthatják majd, s így a pénz az irodalomban maradna. Ezt a szerződés, mely különféle kötelezettségeket ró az ösztöndíjasra, nem teszi lehetővé.

Miért tartja kártékonynak az alkotói ösztöndíjak odaítélésének ezen a módját?

Hangsúlyozom: nem ismerem az odaítálés kritériumait, feltételrendszerét, szándékait. Az eredményt látom, és ez ebben a politikai frusztrációkkal megfertőzött kulturális térben nem nyugtat meg. Hogy az ösztöndíjról lemondtam, személyes döntés, se egyetértő vállveregetést nem várok, se mások döntéseit nem akarom közvetve megkérdőjelezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?