Cseh Filmnapok a Cinefil művészmoziban

Kassa. Fennállásának eddigi legnagyobb szabású rendezvényére készül a Cinefil filmklub október 18. és 24. között. A Cseh Filmnapok keretében húsz filmet láthat a kassai közönség, egyes délutánokon hármat is.

Kassa. Fennállásának eddigi legnagyobb szabású rendezvényére készül a Cinefil filmklub október 18. és 24. között. A Cseh Filmnapok keretében húsz filmet láthat a kassai közönség, egyes délutánokon hármat is. A válogatásnál ügyeltek a sokszínűségre, és nem feltétlenül vadonatúj alkotásokat szereztek be, hanem ma már ritkán látható filmeket, illetve a közelmúlt nagy mozisikereit. Stanislav Gojdič, a filmklub dramaturgja azzal magyarázza ezt a koncepciót, hogy a mai tizen-huszonévesek korukból adódóan lemaradtak a kilencvenes évek elejének olyan remekműveiről, mint a Requiem pro panenku vagy az Obecná škola. A kínálatban olyan filmek is szerepelnek, amelyek hazánkban csak itt és csak most láthatóak, mivel a szlovákiai forgalmazók nem vették meg a jogokat, illetve már lejártak a forgalmazási jogok. A szervezők nem félnek a DVD-korszak konkurenciájától, mert szerintük mozivásznon látni ezeket az alkotásokat teljesen más, mint odahaza kisképernyőn. „A legnagyobb várakozás talán mégis a vadonatúj filmeket előzi meg. Sokan kíváncsiak a Český sen című dokumentum-jellegű filmre, amelynek alkotói egy nem létező bevásárlóközpont megnyitójára csődítettek több ezer embert egy zöld mezőre. Ajánlom a nézők figyelmébe a svédországi születésű cseh rendező, Börkur Gunnarsson filmjét is, melynek címe Silný kafe. Az egyszeri vetítésre szóló jogokat a szlovákiai csehek kulturális egyesületének segítségével tudtuk megvásárolni, a költségek másik részét pedig a pozsonyi székhelyű Cseh Központ vállalta magára”– tudtuk meg Stanislav Gojdičtól.

A Cseh Filmnapok legnagyobb szenzációja Otakar Vávra rendező látogatása lesz, akivel október 21-én lehet találkozni, a Romance pro křídlovku című 1966-os film vetítését követően. Az idén 90 éves rendező másik nagy sikerű filmje, a Kladivo na čarodejnice másnap kerül bemutatásra.

A fesztivál a Cseh Kultúra Napjai keretében valósul meg, és a szervezők remélik, hogy a Cinefil törzsközönsége is növekszik az egy hét alatt. Jelenleg főleg fiatalok látogatják a Domonkos téri művészmozit, a dramaturg azonban büszkén jelezte, hogy az idősebb korosztály is felfedezte magának a helyet, egy hetven év körüli házaspár például hetente ellátogat hozzájuk. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?