Átszámítva mintegy 150 millió forintot fizettek egy keddi párizsi árverésen az Oasis brit popzenekar vezető gitárosának, Noel Gallaghernek legendás, az együttes feloszlását szimbolizáló gitárjáért.
Csaknem négyszázezer eurót fizettek az Oasis egy legendás gitárjáért
A Drouot aukciósház közleménye szerint az illetékeket is beleszámítva 385 500 euróért vitték el a kultikus hangszert, amely a hagyomány szerint az ünnepelt banda feloszlásának estéjén tört darabokra, szimbolizálva a szakítást. A vevő kilétét nem közölték.
Az együttes 2009-ben, hetek óta tartó belső viszályok után az utolsó pillanatban fújt le egy párizsi koncertet, nem sokkal később pedig Noel Gallagher bejelentette kilépését a zenekarból, mondván, hogy egy napig sem képes tovább együtt dolgozni testvérével, Liam Gallagherrel. A szakítást megelőző veszekedés során Liam állítólag darabokra törte Noel gitárját, egy vérvörös Gibson ES-355-öt, amelyet később helyreállítottak.
A gitár kikiáltási ára 150 ezer euró volt, végül a becsült leütési ár alsó határán, 300 ezer euróért kelt el. 85 ezer eurót a járulékos költségek tesznek ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.