Csak Prágába kell átugrani, ha látni akarja Bob Dylan képeit

Prága |

<div>Bob Dylan világhírű énekes és friss Nobel-díjas &nbsp;félszáz grafikai munkája lesz látható júniustól az Óvárosi városháza kiállítótermeiben.</div>

 „Sikerült megszereznünk Bob Dylan 55 litográfiából álló kollekcióját. Ezek a munkák korábbi rajzai, karcolatai alapján születtek, amelyeket utazásai során készített” - fejtette ki Zdeněk Kočík, a Gallery of Art Prague (GOAP) galéria működtetője, akinek galériája az Óvárosi városháza szomszédságában van. DYLAN: CSAK LERAJZOLOM, AMI ÉRDEKEL - ÍME, A MESTER NÉHÁNY MŰVE A 75 éves Bob Dylan az utóbbi két-három évtizedben gyakori vendég Csehországban. Első ízben 1994-ben járt Prágában, amikor koncertjét 14 ezer érdeklődő tekintette meg, köztük Václav Havel akkori cseh köztársasági elnök. Havelt és Dylant baráti kapcsolatok fűzték egymáshoz. A zenekedvelő ellenzéki drámaíróból lett államfő a prágai Hradzsinban, a cseh királyok és elnökök történelmi székhelyén is vendégül látta Dylant. Az amerikai énekes később 2003-ban, 2005-ben, 2010-ben és 2014-ben adott koncertet Prágában, illetve részt vett az ostravai nemzetközi zenei fesztiválon. Tavalyi csehországi koncertjeire szintén ezrek látogattak el.  Bob Dylan az első zenész, akinek munkáját a Svéd Akadémia irodalmi Nobel-díjjal jutalmazta. Korábban megkapta a Pulitzer-díjat is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?