Crowe és Kidman összevesztek

A hatalmas költségvetésből készülő Eucalyptustól azt remélték az alkotók, hogy fellendíti az ausztrál filmipart, de a forgatás még el sem kezdődött, a produkció pedig máris összeomlani látszik.

A helyszínül választott festői kisvárosban, Bellingenben összegyűlt stábnak a producerek váratlanul bejelentették, hogy a 8,3 millió fontba kerülő film forgatását bizonytalan időre elhalasztották. Az amerikai Fox Searchlight rövid jelentése a forgatókönyvvel kapcsolatos problémákra hivatkozott, de bennfentesek tudni vélik, hogy a döntés oka az Oscar-díjas főszereplők közt hetek óta fennálló feszültség volt.

A helyi filmipart megdöbbentette a fordulat, a sajtóban pedig különféle híresztelések kaptak szárnyra. Az egyik sydneyi újság, a The Daily Telegraph szerint az Eucalyptust Crowe követelődzései tették tönkre. A Gladiátor sztárja állítólag több jelenetet szeretett volna, és tiltakozott az ellen, hogy Kidman takarja a vásznon.

Más lapok szerint a helyzet akkor mérgesedett el a két főszereplő között, mikor Crowe reklámszereplést vállaló kollégáit bírálta a GQ magazinnak adott interjúban. „Nem használom a hírnevemet pénzgyűjtésre” – nyilatkozta. „Nem forgatok öltönyreklámokat Spanyolországban, mint George Clooney, és nem népszerűsítek cigarettát Japánban, mint Harrison Ford. Sokan azt mondják: „Ez a te bajod, haver, mert ezért a pénzért nem kell csinálni semmit.” Számomra ez viszont szentségtörés, mert teljesen ellentmond annak a társadalmi szerződésnek, amit a közönséggel kötöttünk.”

Nicole Kidman nemrég 5 millió dollárt keresett négyperces szereplésével minden idők legdrágább Chanel reklámjában. Bár személy szerint Kidmant nem említette meg, a színésznő állítólag dühös volt, és kijelentette, hogy vége a barátságuknak.

Crowe híres hatalmas egójáról. Hollywood egyik legtöbb nézőt vonzó sztárjának saját birtoka van Bellingen közelében, ennek ellenére helikoptert bérelt magának, hogy a tízhetes forgatás helyszínére szállítsa nap mint nap.

Más források szerint a produkció leállásának oka az volt, hogy Crowe az író-rendezővel, Jocelyn Moorhouse-zal veszett össze a forgatókönyvön, amely szerinte egyszerűen nem ütötte meg az elvárható szintet. Moorhouse, aki a Muriel esküvője producere volt, korábban is dolgozott együtt Crowe-val a Proof című 1991-es ausztrál filmen.

Már eddig is drasztikus változtatásokat kellett végrehajtani a forgatókönyvön amiatt, hogy a 19 éves főhősnő szerepére a 37 éves Kidmant választották. A film alapjául szolgáló regénnyel Murray Bail elnyerte a rangos ausztrál irodalmi elismerést, a Miles Franklin-díjat. A romantikus történetben egy apa képtelen teszt elé állítja lánya udvarlóit, a leendő férjnek meg kell tudnia nevezni a birtokán található több száz eukaliptuszfaj mindegyikét.

A producerek azt állítják, hogy a forgatás a történtek ellenére elkezdődhet még ebben az évben, de a problémák száma és a főszereplők zsúfolt munkarendje miatt ez aligha lehetséges.

Nagyot csalódtak Bellingen lakói, akik hatalmas bevételeket és némi ingyen reklámot reméltek városuknak. Sokukat alkalmazták volna statisztaként, húsz család pedig kiköltözött otthonából, hogy kiadják a házat a produkciós cégnek heti 600 fontért. A vendégházak tulajdonosai húsvétig tartó telt házra számítottak, ezért minden más foglalást elutasítottak.

„Enyhe kifejezés, hogy csalódottak vagyunk” – mondta Bellingen polgármestere, Mark Troy. „Mindenki előre örült neki, hogy Nicole Kidman és Russell Crowe a városunkba jön.” (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?