Christo nem csomagol többé

ll

84 éves korában New York-i otthonában meghalt Christo bolgár származású tér- és tájművész, performer, a land és concept art egyik legizgalmasabb egyénisége.

Christo a világ számos emblematikus épületének és tájképi elemének, köztük a párizsi Pont Neuf híd és a berlini Reichstag épületének művészi színvonalú becsomagolásával vált világhírűvé 2009-ben elhunyt feleségével, Jeanne-Claude-dal.
Christo Vlagyimirov Javacsev néven született Bulgáriában. Tanulmányait 1952 és 1956 között a szófiai Képzőművészeti Főiskolán, majd a bécsi és a prágai Képzőművészeti Akadémián végezte. 1958-ban Párizsba, majd 1964-ben New Yorkba költözött. 1973-ban megkapta az amerikai állampolgárságot.
Az 1960-as évek pop-art irányzatával rokon concept-art egyik első képviselője. Ez az irányzat szakít a művészi kommunikáció tárgyias formáival, és kifejezetten a gondolati, elméleti, az elanyagtalanításon alapuló verbális megalapozásra helyezi a hangsúlyt, a néző befogadóképességére bízva kívánja létrehozni magát a műalkotást.
Christo 1958-ban kisebb-nagyobb tárgyak becsomagolásával kezdte, 1961-től foglalkozott középületek, tájelemek becsomagolásával. Legismertebb ezek közül a párizsi Pont Neuf híd (1976–85), a chicagói Modern Művészeti Múzeum (1969) és a berlini Reichstag épületének (1995) becsomagolása. Az Egyesült Arab Emírségekben hordókból épített piramist (masztaba) 2007-ben, 2018-ban újabb masztabát épített a londoni Hyde Parkban lévő Serpentine tavon.
Legutóbb a párizsi Diadalív (Arc de Triomphe) becsomagolásán dolgozott, de a koronavírus-járvány miatt ezt jövőre halasztották. A francia főváros egyik jelképének számító Diadalív becsomagolásához 25 ezer négyzetméternyi újrahasznosítható műszálas szövetet és 7 kilométernyi vörös kötelet akart felhasználni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?