Cápalesen fémketrecbe zárva

Johannes Roberts 47 méter című mozija másfél órás vérfagyasztó izgalmat nyújt a forró nyárban. A napokban bemutatott film már-már fóbiát kiváltó, tengermélyen bonyolított borzongató törté-netet kínál, fehér cápákkal és nem várt, meglepő, a horror műfajában ritkán látható, leleményes befejezéssel.

Steven Spielberg A cápa című, a műfaj klasszikusává vált 1975-ös remeke óta több filmes alkotó riogatott bennünket cápákkal a mozivászonról. A témát legutóbb (tavaly) Jaume Collet-Serra rendező A zátony című filmjével élesztette fel. A tengeri ragadozó nála egy dögös szörfös lányt vesz üldözőbe, aki egy parthoz közeli szirten lel menedéket, innen próbál úgy kijutni a szárazföldre, hogy kicselezze a támadóját. Az idei produkció Spielberg opusától és a múlt évi szörfös kalandtól is eltér egy lényeges momentumban; történetének magja nem a hullámokon vagy nem pár méterre a vízfelszín alatt, hanem az óceán fenekén, 47 méter mélyen bomlik ki a szemünk láttára és rettenetünkre.

A film hivatalos leírásából és az előzetesből sok mindent megtudunk: egy amerikai testvérpár, Kate (Claire Holt) és Lisa (Mandy Moore) a mexikói tengerparton nyaral. Egy unalmas este bulizni indulnak. A nyüzsgő éjszakai bárban helybeli srácokkal ismerkednek meg. Az új hódolók, Benjamin (Santiago Segura) és Louis (Yani Gellman) a mulatozás kellős közepén meghökkentő javaslattal állnak elő: jó áron izgalmas kalandot kínálnak a lányoknak. Adrenalinemelő merülésre invitálják őket, amely során fémketrecbe zárva pár méterrel a felszín alatt testközelből leshetik meg a fehér cápák viselkedését. Kate azonnal rááll az ajánlatra, Lisa azonban vonakodik, tartva a helyzet veszélyességétől. Másnap mégis felkerekednek, és a fiúkkal kihajóznak a nyílt tengerre. A szórakozás a túlélésért folytatott gyötrelmes küzdelemmé változik: a drótkötél a merülés során elszakad, és a ketrecbe zárt lányok a tenger fenekére zuhannak.

Egy vérbeli cápafan rohan ugyan megnézni a filmet, igazából azonban nem sokat remél tőle. Úgy gondolja: azután, hogy a cápamegfigyelő ketrec a tengerfenéken landol, világmegváltó fordulatokat és sose látott megoldást nem igazán kínálhat a sötét mélybe (le)engedett sztori. Mi történhet ott lent, 47 méterrel a felszín alatt? El se hinnénk, mi minden!

Van néhány ismert és csak némileg módosított, más filmekből visszaköszönő motívum, esemény ebben a horrorban – az „előjátékban” ugyanúgy, mint a cápatámadásos epizódokban. Végül is, a (mű)cápa méretén, a megvilágításon, a hangeffektusokon és a zenei aláfestésen kívül nem sok újat kínálhat a vérszagra gyülekező tengeri ragadozók rohamáról szóló filmek hosszú sorát gazdagító újabb opus. Ha már a zenét említettük, a 47 méterben roppant hatásos: nemcsak a kőkemény, fémes hangzású futamok, hanem a mélység misztikáját megteremtő, visszhangzó motívumok is kellően erősítik a látványt.

Johannes Robertsnek mégis sikerült jócskán kibővítenie a már kötelezőnek (műfaji sajátságnak) tűnő mintát. Jól eltalált sztorijának drasztikus helyzeteibe belefeledkezve azon kapjuk magunkat, hogy helyenként valami olyan kitartott rettenetet élünk át, mint amilyet a 127 óra című életrajzi dráma főhősének (James Franco) kiszabadulási kísérlete alatt. Másutt pedig – azzal, ahogy átragad ránk a klausztrofóbia érzete – olyasfajta tehetetlenséget érzünk, mint amilyen A fülke című film főszereplőjének (Colin Farrell) túlélési kísérletét végigkövetve hatalmasodik el rajtunk. Johannes Roberts azonban nemcsak a hatáskeltés bevált eszközeit alkalmazza eredményesen, a történet lezárásával sem átlagos. Meghökkent a megoldással.