Bridget Jones, az újjászületett szűz

A Pop, csajok satöbbi és a Bridget Jones naplója az ezredfordulós romantikus vígjátékok mintapéldányai voltak. Maga az ismert brit újságíró, Helen Fielding Bridget Jones naplója címmel megjelent 1996-os kötete egy csapásra bestsellerré vált: a napilapos közlés után a könyv előbb angol, majd nemzetközi szenzáció lett, a csajos történetet negyven országban adták ki. Észszerűtlen döntés lett volna, ha nem készül belőle film (a forgatás idején már javában pörgött a könyv második része, Mindjárt ​megőrülök! a boltokban), ugyanis Sharon Maguire ír rendező vígjátéka hihetetlenül nagy mozisikert könyvelhetett el. A kereskedelmi diadal mellett a harminckét éves amerikai címszereplő, Renée Zellweger számára egy Oscar-jelölést is összehozott, s azt is könnyűszerrel elérte, hogy addigra már azok is megjegyezzék a nevét, akik nem látták a Betty nővér című fekete komédiát vagy az Én és én meg az Irén névre keresztelt slapstick vígjátékot.

Miután készült folytatás a regényhez, a brit Beeban Kidron személyében valaki azt is színre vitte. A 2004-es Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! nem közelítette meg a Büszkeség és balítélet paródiájaként készült bemutatkozás színvonalát és közönségsikerét (jobbára csak a bántóan elszaporodott konfliktusokra lehet emlékezni belőle), de azok, akik szerették a szerelmi életben csetlő-botló hősnőt, örömmel fogadták. Semmi nem áll olyan távol az életük szerelmét kereső hősök kisebb-nagyobb hányattatásait bemutató romantikus vígjátékoknál, mintsem az, hogy második vagy harmadik részben keressenek tovább egy újabb/már meglelt Nagy Ő-t, így 2016-ban némileg a meglepetés erejével érkezett a „két és feledik” kötet adaptációja, a Bridget Jones babát vár. Mivel a trilógiává duzzasztott „naplófilmek" együttesen majdnem egymilliárd dolláros összbevételt produkáltak, sokan még egy utolsó nekifutásra érdemesnek találták a karaktert. A harmadik részt dirigáló Sharon Maguire helyén most először ül férfi rendező, de Michael Morris második nagyjátékfilmje nem tartalmaz valódi hangsúlyeltolódást, újszerű megoldást.

A Bridget Jones: Bolondulásig idején Mark Darcy (az Oscar-díjas Colin Firth csak másodpercekre tűnik fel) már nem él, Bridget férjét ugyanis négy évvel korábban, egy darfúri humanitárius misszióban megölték. „Készítsd az óriás nagyibugyit!” – viccelődik vele élete másik nagy szerelme, a kortalan playboy Daniel (Hugh Grant), amikor átmegy bébicsőszködni a hampsteadi házukba. A férjét gyászoló Bridget már négy éve facér, a barátai azzal viccelődnek, hogy „újjászületett szűz” lett. Fielding első regényében a címszereplő nem boldogult a magánéletével; most nincs neki. Sikertelen volt a munkájában; most a nőgyógyásza (a dús, hófehér hajjal szereplő Oscar-díjas csoda, Emma Thompson) unszolja, hogy menjen vissza dolgozni. Emellett még súlyproblémái is akadtak; az ötvenes éveiben kimondottan csinos és bájos.

„Bridget Jones! Ideje élni!” – ez a tételmondat. Bridget pedig annak rendje és módja szerint megint tévéproducernek áll, elkezdi használni a Tindert és megpróbálja feldolgozni a férje elvesztését. Története újfent két pasira koncentrál: Roxsterre (Leo Woodall), a Hampstead Heath huszonkilenc éves, kisportolt parkőrjére és Mr. Wallakerre (Chiwetel Ejiofor), gyermekei új, nagyjából vele azonos korú „biosz-foci” tanárjára. Morris nem sok erőforrást vet be az „idősebb nő és fiatalabb férfi” népszerű koncepciójának felpumpálására, így az eredményből csupán Dinah Washington 1961-es dzsesszdala, a Mad About the Boy szexjelenet alatti felcsendülése érdemel szót.

Az egész film erőtlen és fáradt, talán még a rajongók számára is. Nekik sem jut több, csupán annyi, hogy be kell érniük néhány kellemetlen BJ-szituációval: az asszony önfeledten táncol-ugrál az ágyon David Bowie Modern Love című slágerére; olyan teljesen sajátos, esetlen káromkodásokat használ, mint a „baszagány”; érzékeny kisfia (Casper Knopf, akinek minden esélye megvan arra, hogy az Igazából szerelem kisfiúját játszó Thomas Brodie-Sangster helyébe lépjen) emlékezteti, hogy ne hagyja otthon se a kulcsot, se a táskáját; pizsamára húzott kötött kardigánban lép ki az utcára vagy egy venezuelai ajakszérum „jóvoltából” megismerkedik az angioödémával.

Bridget Jones tehát a régi, amivel önmagában semmi gond nem lenne, ha a gyász, a korkülönbséges kavarás és a gyermeknevelés mellett más relevanciákat is közvetítene. Biztosak lehetünk benne: ennél jóval több, jóval fajsúlyosabb dolgok határozzák meg – nehezítik meg – az ötvenesek mindennapjait.