Bosnyák rendezők Kusturica kitiltását kérik

Cannes |

<p>Nyílt levélben kérte vasárnap két bosnyák rendező, hogy Lars von Trier után Emir Kusturicát is tiltsák ki a 64. Cannes-i filmfesztiválról.</p>

A világhírű szerb filmrendező a második legjelentősebb, az Un Certain regard (egy bizonyos nézőpont vagy egyfajta szemszög) elnevezésű szekciójának idei zsűrielnöke.

A nyílt levél szerzői – Jasmila Zbanic Arany Medve-díjas rendező és Haris Pasovic dokumentum- és színházrendező – üdvözlik, hogy a nácizmus iránti szimpátiáját hangoztató Lars von Trier dán rendezőt "persona non gratának" nyilvánította a fesztivál vezetősége. Ugyanakkor értetlenségüknek adtak hangot amiatt, hogy Cannes "kettős mércét" alkalmaz, nevezetesen a kilencvenes évek balkáni háborús bűnöseit a mai napig támogató Kusturica esetében.

A bosnyák alkotók emlékeztetnek arra, hogy miközben Szarajevó 1992 és 1995 közötti ostroma idején számos európai értelmiségi lépett fel a pusztítás ellen, a szarajevói születésű Kusturica a balkáni háborúk egyik fő kirobbantója, Slobodan Milosevics akkori jugoszláv elnök által támogatott filmeket forgatott.

Zbanic és Pasovic arra is felhívták a figyelmet, hogy világhírű kollegájuk a mai napig "hősként" tekint Radovan Karadzicra, annak ellenére, hogy a volt boszniai szerb elnöknek népirtás vádja miatt kell felelnie a hágai Nemzetközi Bíróságon a srebrenicai mészárlás és a boszniai fogolytáborokban végrehajtott tömeges emberölések miatt.

Elismerve, hogy "egy művésznek jogában áll őrültnek, elveszettnek vagy bizarrnak lennie", a bosnyák rendezők azt kérik a fesztivál vezetőitől, hogy "valamennyi háborús bűnöst támogatót egyenlő bánásmódban részesítsenek, beleértve Kusturicát is". Az igazgatóság egyelőre nem reagált a nyílt levélre.

Emir Kusturica a cannes-i fesztivál visszatérő vendége, s azon ritka filmrendezők közé tartozik, akik a fődíjat, az Arany Pálmát kétszer is elnyerték: 1985-ben A papa szolgálati útra ment, tíz évvel később pedig az Underground című filmjeiért kapta meg az elismerést.

Az Un Certain regard szekció zsűrije már befejezte a munkáját, a díjakat szombat este adta át a szerb filmrendező. Kusturica azonban meghívott vendég a hivatalosa versenyprogram vasárnap esti díjkiosztó gálájára is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?