Bizarr leltár egy rendkívüli társulatról

Ebben az évben a Divadlo na zábradlí (Színház a korláton) ünnepel. Megalapításának 60. évfordulója alkalmából Ingmar Bergman írásai alapján Jan Mikulášek rendezett nőkről szóló előadást Personák címmel.
„Provokálni, kételyeket ébreszteni és gondolkodásra késztetni a nézőket, ez a célunk továbbra is” – mondja Petr Štědroň, a színház jelenlegi igazgatója, aki 2013-ban került a társulat élére, s már a következő évadban olyan előadások létrehozását segítette, amelyek sorra megnyerték a díjakat a cseh színikritikusok körében. A Divadlo na zábradlí mint kísérleti színház mindig úttörő tevékenységet végzett. Vagy eredeti, szerzői vagy elsőként bemutatott, dramatizált szövegeket vitt színre. Ilyen darab volt az ötvenes évek végén a színház nyitódarabja, Jiří Suchý és Ivan Vyskočil később legendássá vált előadása, a Ha ezer klarinét, amelyből később nagy sikerű film is született. Ezt megelőzően a színház épülete, amely karnyújtásnyira áll a Moldvától és háromperces sétára a Károly hídtól, többféle életet élt. A 18. század elején textilgyár működött a falai között. 1826-ban az épület hátsó traktusában egy nagyobb termet alakítottak ki, ide tervezték meg később a színpadot és a nézőteret. 1892-ben a Katolikus Mesterlegények Egyesülete vette meg a házat, hogy éjszakai szálláshelyet rendezzen be ifjú növendékeinek. A földszinti nagyteremben erkölcsi tanokat hirdettek, majd betlehemi és passiójátékokat adtak elő. Az 1958-as zenés leporelló bemutatója után, amikor fal helyett még szárítókötélre aggatott lepedők választották el az „igazgatói irodát” és a „pénztárat”, Ljuba Hermanová, a kor híres sanzonénekesnője lépett közönség elé, aki nézők ezreit vonzotta önálló estjeivel.
Azokban az években még petróleumlámpák szórták a fényt, és kályhával fűtöttek. Új fejezetet Ladislav Fialka, a világszerte elismert pantomimművész előadásai nyitottak a színház életében. Darabjaival Amerikában és a Szovjetunióban is komoly hírnevet szerzett Csehszlovákiának. 1962-ben a berlini nemzetközi pantomimfesztiválon akkora sikert aratott az együttesével, hogy a világ legrangosabb szaklapjai ódákat zengtek róluk. Két előadásukkal hónapokig járták Európát, miközben a társulat tagjai közül többen még akkor is olyan szegények voltak, hogy a színház öltözőiben aludtak. Három héttel A vándor 1991-es bemutatója előtt Fialka szívinfarktusban meghalt. Az előadás nélküle került közönség elé, de a következő évben már nem volt, aki összetartotta volna a társulatot, előadásaik pedig fokozatosan kiszorultak a repertoárról.
A hatvanas években, az abszurd előretörésével új szerzők és új rendezők kerültek fel a színlapokra. A műfaj legjelesebb hazai szerzője kezdetben díszletmunkásként, majd dramaturgként, később pedig drámaíróként dolgozott a színházban. Ő volt Václav Havel, aki mellett olyan rendezők tették le a névjegyüket, mint Jan Grossman, Antonín Moskalyk és Otomar Krejča. Havel darabját, a Kerti ünnepséget évekig telt ház előtt játszották a színészek. Hasonlóan nagy sikersorozatot élt meg Beckett darabja, a Godot-ra várva, Kafkától A per és Alfred Jarry Übü királya. A normalizáció időszakában sem adta alább a színház. A cseh új hullám háttérbe szorult filmrendezői közül itt talált menedéket és alkotói lehetőséget Evald Schorm, Jiří Menzel, de kultikus előadások fűződtek Juraj Herz, Jaromíl Jireš és Jiří Krejčík nevéhez is. A társulat vezéregyéniségei olyan színészek voltak, mint Jiří Bartoška, Ladislav Mrkvička, Pavel Zedníček és Karel Heřmánek. Az ő idejükben már akkora hírneve volt a színháznak, hogy a Maraton című előadásukra csak az tudott jegyet venni, aki az éjszakát hálózsákban töltötte a színház bejárata előtt, vagy beállt egy több száz méteres sor végére. A Színház a korláton a szabadság szigete lett. Vladislav Vodička, a színház akkori igazgatója hatalmas terhet vett a vállára, amikor az akkori kultúrpolitikai elvárásokkal szembeszállva megvédte a színház repertoárját, s ezzel együtt a rendszerrel nem szimpatizáló szerzőket és rendezőket is. Sem megtörni, sem megnyerni magának nem tudta a rezsim. Vele született eleganciájával és diplomáciai érzékével a legszigorúbb cenzorokat is le tudta győzni. A színház fennállásának 30. évfordulóján sem tartott politikai retorzióktól. Annak ellenére, hogy tudta, az ünnepségen a politbüro rettegett vezéralakja is jelen lesz népes kíséretével, meghívta Václav Havelt is, aki a következő évben már köztársasági elnökként lépett be a színház kapuján. Ma már emlékpáholya van a nézőtéren.
Petr Lébl, a kirobbanó tehetségű fiatal rendező, aki 1993-tól 1999-ig művészeti vezetőként állt a társulat élén, új fényt adott a színháznak. Csehov-rendezéseivel, A sirállyal, az Ivanovval és a Ványa bácsival írta be a nevét az újkori cseh színháztörténetbe. A művészetben nem ismert határokat, magánemberként minden látható és láthatatlan vonalat átlépett. Démonokkal küzdő művész volt. Erős depresszióit, alkotói fantáziáját féltve, nem akarta gyógyszerekkel elnyomni. Saját kezűleg végzett magával. 1999 decemberében, harmincnégy évesen irodája ajtajára kitűzött egy cédulát. „A színpadon vagyok.” Valóban ott volt. A zsinórpadláson lógott. A színészek szerencsére csak az előadás végén fedezték fel, hogy szeretett alkotótársuk „fentről nézte”, hogyan játszottak. Öngyilkossága előtt fél évvel Örkény István Macskajátékát vitte színre Iva Janžurovával, Eva Holubovával és Zuzana Bydžovskával. Szép előadás volt, Radnóti Zsuzsa, az író özvegye is elégedetten gratulált a csapatnak.
A mai társulat rangos fesztiválokon vesz részt. Előadásaikat meghívták már Bogotába és New Yorkba, de rendszeresen vendégszerepelnek Európa különböző színpadain is. Annak, aki a következő évad során szándékozik jegyet váltani a Divadlo na zábradlí valamelyik előadására, a Párizsban élő, jeles cseh író, Patrik Ouředník Europeana című bizarr leltárja alapján készült előadást tanácsolom megtekintésre. Garantálom, hogy nagy élményben lesz része.