Betegen

Ige: „Azarjá... tizenhat éves volt, amikor uralkodni kezdett, és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben... Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan tett apja, Amacjá. De az áldozóhalmok nem szűntek meg, a nép még ott áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon. Az Úr megverte a királyt, és poklos lett halála napjáig. Ezért egy elkülönített házban lakott...” (2 Kir 15, 1–5.)

Egy emlékezetes beszélgetés idéződik föl bennem, amikor is gyülekezetünk egyik fiatal lány tagjától megkérdeztem, mi szeretne leginkább lenni. Ő azt válaszolta, hogy biokémikus, de a szülei arra biztatják, hogy valami hasznosabbat, az emberiség számára fontosabb szakmát válasszon; legyen inkább orvos. Azt mondtam akkor neki, hogy nagyon relatív a hasznosságról beszélni egy-egy szakma kapcsán, egyébként is: van-e „haszontalanabb” az orvosokénál, mikor ők tudják a legjobban, hogy a „halálra” gyógyítanak, mert bár fölveszik vele a harcot, ám végső soron mindig alul maradnak. Hisz bárkin segítenek a beavatkozásukkal, eredményük mindig időleges. Fiatal betegek esetében talán években mérhető, idősebb korban ez egyre rövidül. Egyébként is az élet tartamát lehet években mérni, de a tartalmát nem! Természetesen sarkítottak ezek a szavak, és mindjárt szeretnék megkövetni minden orvost, magam is tisztelem és nagyra becsülöm munkájukat. De a túl gömbölyűre hízott dolgokat néha jó sarkítani, hogy a szögletek kitűnjenek, a lényeg kiderüljön. A konzumtársadalom számára pedig az idős fogyasztó is jó, ha nem is mindig ugyanabban a kategóriában, mint a fiatal, de a gyógy- és csodaszerekében mindenképpen. Felmérések szerint az emberek értékrendjének vezető helyét foglalja el az egészség. Akkor a betegség az első számú közellenség? Lehet-e beteg a keresztyén ember, s ha igen, tehet-e róla vagy ellene?

Azarjá király bibliai mértékkel különösen hosszú ideig uralkodott. Tovább, mint Dávid vagy Salamon. Ezt akár Isten áldásának is tekinthetnénk. A Krónikák könyvéből tudjuk, hogy mint politikus, mint hadvezér, sőt mint föltaláló is kiváló volt. És mégis beteg lett, poklosságából kifolyólag kirekesztett mind az emberek közül, mind pedig az istentiszteleti közösségből. Nem élvezhette maradéktalanul a sikeres királyság kínálta lehetőségeket. Vajon miért történt vele mindez, és miért történnek velünk hasonló dolgok?

A bűn következménye lehet betegség. Azarjá király esetében is beszélhetünk erről, mert elbizakodottan, fölfuvalkodva a maga kedve szerint akart tömjénezni Isten templomában, és ezt követően vált poklossá (2 Krón 26, 19). Az általánosítás ellenpéldájának ott van Jób, akire barátai mindenképpen rá akarták bizonyítani a bűnt, mégsem tudták. Az ő esetében inkább próbatételről beszélhetünk, amiből mind ő, mind a barátai tanulhattak. Jairus lányának betegsége az édesapa hitét tette próbára. Amikor pedig a vakon születettel kapcsolatban kérdezik a tanítványok Jézust, hogy itt vajon ő vétkezett-e, vagy a szülei, Jézus azt válaszolja: „azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta az Isten cselekedetei.” (Jn 9, 3) Könnyelműen tehát nem általánosíthatunk! Az sem biztos, hogy minden betegségből meggyógyulunk. Ezért nagy kísértés a „bármily áron” gyógyulni akarás. Sok szélhámos, kuruzsló vagy kimondottan sátáni lélek örül pénzünknek, s ami még rosszabb: a lelkünknek! Pál apostol hasonló helyzetben megértette, hogy az Isten ereje gyakran erőtlenség által ér célhoz. Ha fölismerjük a prófétai kijelentés értelmét életünkben, minden betegség javunkra válik: Az Úr alázatos szolgájáról mondja Ézsaiás, hogy „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53, 5)

Gabika meg azóta talán már orvos lett.

A szerző református lelkész