Bemutatkozás magyar színpadon

Alanis Morissette az első kislemezét 11 évesen készítette el, majd kiadott két gagyi hangzású dance-pop albumot. 21 éves volt, amikor 1995-ben berobbant a világ zenei élvonalába a Jagged Little Pill című korongjával, amely több szempontból is – zeneileg, kulturálisan és kereskedelmileg – rendkívüli hatással bírt.

Az album több mint harmincmillió példányban kelt el, és a zenetörténet legsikeresebb női lemeze lett. Alanis pillanatok alatt a világ egyik legnépszerűbb művészévé vált. 1996-ban tarolt a Grammy díjátadón – győzött A legjobb női popelőadó, Az év albuma, A legjobb rockalbum és A legjobb rockdal kategóriákban. Hatalmas lavinát indított el, hatására világszerte gombamód elszaporodtak a szókimondó rockénekesnők. Alanis harmadik albumának sikerét azonban megközelíteni sem tudták. Igaz, ez azóta saját magának sem sikerül, hiába készít továbbra is fantasztikus anyagokat, valamiért lemezről lemezre egyre kevesebbet tud értékesíteni belőlük. A Jagged Little Pill után ‘98-ban került a boltokba a következő korongja, a Supposed Former Infatuation Junkie, ezt követte ‘99-ben az Unplugged, majd 2002-ben az Under Rug Swept című. Legutóbbi, tavaly megjelent So-Called Chaos című albumán olyan nőként tünteti fel önmagát, aki megtalálta saját békéjét a világban – a dalok egy kiegyensúlyozott nő gondolatait tükrözik.

Alanis ma este első ízben lép fel Budapesten. Az édesanyja révén magyar származású énekesnő eddig csak egyetlenegyszer járt Magyarországon, még nagyon fiatal korában, már nem is emlékszik rá. „Örülök, hogy a mostani akusztikus turném keretében ellátogathatok Budapestre. Egyébként a nagymamám szeretné, ha elsajátítanám a magyar nyelvet. Egyelőre csak néhány szót tudok. Például azt, hogy szeretlek és szép” – nyilatkozta az est.hu portálnak.

A turné repertoárjának egy harmadát a Jagged Little Pill dalai képezik – annál is inkább, mert az album a nyáron, a tízéves jubileumra kibővített formában újra piacra kerül –, de áttekintést kapunk az időközben megjelent sorlemezeinek dalaiból is. Sőt, valószínűsíthető, hogy az énekesnő valami különleges meglepetéssel is szolgál első magyarországi fellépésén. (pj, est)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?