Béjart utolsó „kézirata”

Még öt éve sincs, hogy együttese, a Béjart Ballet Lausanne az általa megteremtett értékekkel, az általa kijelölt úton, az általa megválasztott táncosokkal, de már nélküle közvetíti azt a filozófiát, amelyet egykor mesterük plántált beléjük. Ami részleteiben egyszerre volt óda a szerelemhez és a tánchoz, erővel, tűzzel, szenvedéllyel és misztikummal teli színpadi ünnep, emberi lelkek szimfóniája és szellemek kaszinója.

2007 novemberének második felében, amikor Maurice Béjart már a kórházi ágyat nyomta, társulata a 80 perc alatt a Föld körül című koreográfiája bemutatójára készült. Táncosai már biztosan tudták, hogy ez lesz a mester utolsó műve, hiszen gyógyíthatatlan betegsége egyre hosszabb időszakokra kényszerítette kórházi ápolásra. De Béjart nem lett volna az, aki volt, s az, aki mindörökre marad, korunk egyik legnagyobb tánckreátora, gondolkodója, ha még halálos ágyáról is leszállva ne járt volna be a próbákra. Gyanítom, utolsó opusa mégsem teljes egészében az ő koreográfiája, szellemiségében, vázában, egységében mindenképpen, ám bizonyos részleteinek kidolgozását, tartalmi felépítését társulata egykor vezető táncosára, majd szellemi társára, általa kinevezett helyettesére, a társulat új művészeti vezetőjére, Gil Romanra bízta.

Ezek a részletek ugyan szervesen kapcsolódnak a mű fő vonalához, koncepciójához, szerkezetükben azonban nem annyira feszesek, gondolatilag pedig nem annyira telítettek, mint azok az epizódok, amelyek szemmel láthatóan magukon viselik Béjart alkotói zsenijét.

A 80 perc alatt a Föld körül mégis lenyűgöző előadása az együttesnek. Szebb, szívet melengetőbb ajándékkal aligha kedveskedhetett volna nézőinek a Cseh Televízió. S hogy mindenkit utolérjen e kiapadhatatlan derűt, életörömöt, játékkedvet és szerelmi vágyakat árasztó darab, az elmúlt napok során többször is bemutatta.

Kétszer negyven perc egy világutazás képeivel. Országok és népek váltakoznak a színen, különböző kultúrák, egymástól merőben eltérő jellemek, vérmérsékletek. Pár szóval elmondható történések, aprócska momentumok elevenednek meg, amelyekben mindig az érző ember a főszereplő, aki élhet bármely részén, eldugott pontján a kontinensnek, Béjart tudja, mi jelent számára igazi örömet, vagy éppen mélységes fájdalmat. Egy afrikai költő, Leopold Sédar Senghor fel is tette gyorsan a kérdést: „Bár nincsenek fekete ősei, mégis ismeri lelkünk minden rezzenését. Hogy van ez?”

Szenegál, Kína, India, Brazília, Görögország, Tibet, a Közel-Kelet – mind-mind egy megálló az úton, amelyen nincsenek masszába gyúrt emberek, itt mindenki megőrizheti és megmutathatja saját egyéniségét. Az ausztriai részben Strauss Kék Duna keringőjére, az olaszországiban egy szenvedélytől izzó népdal, az Amore mio bello dallamára, másutt Stravinsky, Wagner, Mozart, Vivaldi, Mikis Theodorakis vagy éppen Duke Ellington zenéjére. De nem marad el az afrikai törzsi zene, a dél-amerikai vagy a csendes-óceáni szigetvilág muzsikája sem. A helyszínek apró jelzésekben különböznek. Hamlet egy hideg kastélyteremben szteppel a padlóra tett koponya felett. Rómeó és Júlia egy hatalmas fehér mozivászon előtt ölelkeznek. Két (tűz)madár egy tóparton mutatja meg nászát, de a pingvinekkel már az Északi-sarkon járunk. Orfeusz hárfáját elhagyva aléltan fekszik a tenger homokszőnyegén. Egy bello ragazzo Velence terecskéjén kábítja csodálóit fizikai szépségével. Béjart-nál egyébként is előfeltétel volt az esztétikus megjelenés. Táncosai Julien Favreau-tól Oscar Chaconon át egészen Raymond Delalande-ig akár a firenzei Uffizi termeiből is jöhettek volna, mint életre kelt szobrok. Henri Davila kosztümjeiben mindannyian úgy festenek, hogy ha mozdulatlanul állnának egy helyben, akkor is hosszasan elnéznénk őket. Ezek a táncosok ugyanis akkor is táncolnak, ha éppen nem. Béjart optikai trükkje ez, amely egyszerűen megfejthetetlen.

„Marseille-i vagyok, de nem tartozom sehova – vallotta a mágus. – Hazám a tánc, országom az egész világ.”

Egy filozófus, aki táncban fogalmazta meg minden gondolatát. Egy alkotó, aki a legapróbb mozdulatnak is érzelmi töltetet adott.

Nyolcvan perce a Föld körül, nyolcvan perces körút legbensőbb énünkben.