Bazilika lesz a máriabesnyői kegytemplom

Máriabesnyő |

<p>A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtóirodája tájékoztatása szerint a híveknek ma hirdetik ki a máriabesnyői kegytemplom kis bazilika rangra emelését </p>

Ma hirdetik ki a híveknek a máriabesnyői kegytemplom kis bazilika (basilica minor) rangra emelését a Pest megyei településen - erről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtóirodája tájékoztatta az MTI-t. Az ünnepélyes kihirdetést Juliusz Janusz, a Szentszék apostoli nunciusa végzi, s a szentmisén részt vesz Beer Miklós váci megyéspüspök is - közölte a Váci Egyházmegye egyik munkatársa.
A máriabesnyői kegytemplomnál a település honlapja szerint ezen a hétvégén tartják a hagyományos, úgynevezett Kisboldogasszony Nagybúcsút, melynek keretében ünnepi vigiliát, utána gyertyás körmenetet és egész éjjel tartó virrasztást tartanak. Ennek csúcspontja a kegytemplom bazilika minor rangjának kihirdetése. A bazilikák egyházi jogi kiváltsággal rendelkező templomok, amelyek hosszú időszakra visszatekintő, kiemelkedő hitéletük elismeréseként kapják meg privilégiumukat a Szentszék Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjától. A "bazilika minor" rang elnyerésének érdekében a folyamat kezdeteként általában a megyéspüspök felterjeszti a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjához azokat az indokokat, amelyek alapján az a kiváltságra érdemes.
Ennek odaítéléséhez jelentősen hozzájárulhat, hogy az adott épület a lelkiség gyakorlásához milyen mértékben járul hozzá. Ennek egyik mozzanata a kegyhellyé, illetve búcsújáróhellyé válás, ám ez önmagában nem elegendő a bazilika minor cím elnyeréséhez. Ezen kívül magas szintű képzőművészeti elvárásoknak kell megfelelnie, építészetileg és berendezésében különleges értéket kell képviselnie. A cím odaítéléséről a Vatikán kongregációja - ami világi viszonylatban a minisztériumnak felel meg - hozza meg a döntését, majd az erről szóló pápai dekrétumot szentmise keretében hirdetik ki a híveknek. Ezt a közzétételt a megyéspüspök is végezheti, bár ez nincs szigorúan előírva.
A bazilikává emelés ceremóniájának egyik fontos mozzanata, hogy Szent Péter kulcsait az újonnan kihirdetett bazilika minor bejárata felett elhelyezik. Ez a két kulcs a Máté evangéliumában található mennyek országának kulcsait jelképezi, amelyet Jézus rábízott Péter apostolra, a keresztények gyülekezetével együtt. A bazilika minornak különleges jogállása van, ami kiváltságokkal jár. Ilyenek: a teljes búcsú elnyerésének lehetősége az illető templomban évente négyszer, a Szentszéket jelképező két kulcs ábrázolásának joga a bazilika zászlaján, pecsétjén és felszerelési tárgyain. Továbbá a bazilika plébánosa viselhet vörös szegélyű fekete papi viseletet, amelyet piros gombokkal és vörös fonállal kivarrt gomblyukakkal díszítenek, valamint a bazilika plébánosa credót mondhat minden olyan hétköznapi misén, ahol zarándokcsoport vagy népes hívő közösség jön össze.
Az MKPK sajtóirodájának adatai szerint Magyarországon 16 bazilika rangú templom van: az esztergomi, a székesfehérvári, az egri, a győri, a veszprémi, a pécsi székesegyház, a Szent István-bazilika, a szegedi dóm, a sárospataki templom (ami 2007-ben a Szent Erzsébet évhez kötődően kapta meg ezt a címet), a mátraverebély-szentkúti kegytemplom, a pannonhalmi apátsági templom, a zirci ciszterci apátsági templom, a keszthelyi karmelita templom, a máriaremetei és a máriapócsi kegytemplom, valamint az idén erre a címre emelkedett máriabesnyői kegytemplom. Erre a címre emelik majd hivatalosan a máriagyűdi kegytemplomot is, amelynek ünnepségére szintén szeptemberben kerül sor. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?