Bársonyos terroristák, akik nem öltek embert

<p>A héten mutatták be Palo Pekarčík, Ivan Ostrochovský és Peter Kerekes rendezők Bársonyos terroristák című, szlovák, cseh, horvát összefogással készült dokumentumfilmjét.</p>

Három ismeretlen „romantikus hős” (ahogy az alkotók fogalmaztak), Stano, František és Vladimír életébe tekint be a film. A szocializmus idején a 93-as paragrafus alapján terrorizmus vádjával ítélték őket börtönre. A bársonyos jelzőt pedig azért érdemelték ki a film alkotóitól, mivel nem öltek embert és nem ártottak senkinek. Romantikus hősnek pedig azét nevezhetők, mert a 80-as években a kommunizmussal szemben érzett ellenszenvüket figyelemfelkeltő módon szerették volna kifejezni. Merényletet terveztek, de nem sikerült véghezvinniük. Az egyikük a május elsejei dísztribünt készült felrobbantani, éjszaka, amikor nem ártott volna senkinek. Ám bepoharazgatott, és elaludt a helyszínen a teli táska robbanószerrel, így találtak rá az emelvényt őrző rendőrök – öt évet kapott. A másik Husák elleni merényletet készített elő, de nem tudott kapcsolatot teremteni a nyugati hírszerzéssel – nem vették komolyan. A rendőrség leleplezte őt, megtalálták a rejtekhelyét a fegyverekkel és a robbanószerekkel – tizennégy évre ítélték. A harmadik közterekre kihelyezett kommunista propagandatáblákat robbantott fel. Folyamatosan a nyomában volt a titkosrendőrség. „Romantikus hősök ők Don Quijote-i magatartással. Eszméket kergettek, ideálokért küzdöttek, a környezetük pedig bolondnak nézte őket. Részben valóban hősök, ugyanakkor komikus figurák is. Éppen ez a kettősség teszi őket érdekessé” – hangzott el a film sajtóvetítését követő tájékoztatón. A film hét évig készült, s a játékfilm eszközeivel lopózott be a három férfi mai életébe, akik amatőrként játsszák el magukat, humorosra véve saját figurájukat. Az alkotók, ahogy elmondták, nem egy „előre olvasható” filmet szerettek volna készíteni, amely teljesíti a néző elvárásait. Olyan dokumentumot próbáltak leforgatni, amelyik folyamatos meglepődést kínál. Sikerült. Sokkal többet mond el, mint csupán a főszereplők múltját. Erősen lesújt a jelenükkel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?