Az R&B-sztár és a rapper harca

Március elejét írunk, de Amerikában máris ismert az idei év legnagyobb felfedezettje, hiszen a fiatalember sikerét nehéz lesz, sőt szinte lehetetlen túlszárnyalni. A New York-i 50 Cent szabályosan berobbant az élmezőnybe. Már a tavalyi év során számos szakember arra tippelt, hogy 2003 nagy felfedezettje lehet.

Igazuk lett, februárban megjelent lemeze frenetikus siker. A Get Rich or Die Tryin’ című album nem a rapper debütáló anyaga, de az első, amely világszerte forgalomba került. Eminem figyelt fel rá egy válogatáslemezen, és annyira megtetszett neki az általa képviselt stílus, hogy megkérte, működjön közre az 8 Mile című filmhez készülő hanganyagon. A közös munka során a két előadó barátságot kötött, és Eminem elvállalta, hogy Dr. Dre mellett társproducerként részt vesz 50 Cent nagylemezének elkészítésében. Ezek után egyértelmű volt, hogy a siker sem marad el. Eminem többször nyilatkozta: hihetetlen nagy tehetségnek tartja a rappert, és azon csodálkozik a legjobban, hogy mások idáig nem fedezték fel.

50 Cent az albumát amerikai koncertkörúton mutatja be. A nagy siker bizonyítéka, hogy a turné egyik állomásán a hatalmas érdeklődésre való tekintettel le kellett mondani a fellépését. Egy ezer főt befogadó klubban adta volna elő dalait. A rendelkezésre álló jegyeket pillanatok alatt elkapkodták már napokkal az esemény előtt, és rendőri becslések szerint további háromezer rajongó is megjelent, abban reménykedve, hátha mégis sikerül bejutniuk valahogy. Emiatt a klub tulajdonosai úgy döntöttek, hogy inkább lemondják a koncertet. A csalódott rajongóknak természetesen visszafizették a jegyek árát.

A várakozásoknak megfelelően 50 Cent albuma az amerikai lemezeladási adatokat összesítő lista élén debütált. Az első hét eredménye 872 ezer eladott példány. Tovább növeli ezt a lélegzetelállító teljesítményt, hogy rövidített értékesítési ciklusban, mindössze öt nap alatt produkált ekkora mennyiséget. Több elfogyott belőle, mint a többi top tízes lemezből együttvéve. Az album első dala, az In da Club a héten a Billboard magazin százas kislemezlistáján átvette a vezetést Jennifer Lopez és LL Cool J duettjétől, az All I Have címűtől.

Ám a nagy bravúr még 50 Centnek sem sikerült. Hab lett volna a tortán, ha egyidőben a kislemezlistát és a nagylemezek rangsorát is vezeti, de albuma a héten visszacsúszott a második helyre. Nagy meglepetés, hogy R. Kelly új lemeze nyitott az élen, hiszen a sztárt a rendőrség fiatal lányok megrontásával vádolja, ami veszélyezteti karrierjét, bár ő az egyértelmű bizonyítékok, a nála talált videófelvételek ellenére tagadja, hogy valaha is szexuálisan bántalmazott volna fiatalkorúakat. R. Kellynek a bíróság előtt kell felelnie az ellene felhozott vádakban. A közelmúltban újabb ponttal egészült ki a meglehetősen súlyos ügy, mivel a rendőrség olyan képekre lelt a lakásában, amelyeken szintén fiatalkorúval szeretkezik. A bejelentést követően a sztárt letartóztatták, később tizenkét ezer dollár óvadék ellenében elengedték. Menedzserei a szabadulása után villámgyorsan egy kocsiba tuszkolták, nem válaszolt a riporterek kérdéseire sem. Később szóvivője egy közleményt adott ki, amelyben kifejtette, hogy Kelly ártatlan, amit feltehetően egyre kevesebben hisznek el.

A sztárt egyébként már korábban is hírbe hozták. Állítólag felfedezettjét, a 2001 augusztusában elhunyt Aaliyah-t is elcsábította 1994-ben, pedig a lány akkor még csak tizenöt éves volt. A hozzá közel állók szerint titokban feleségül is vette.

Több szakértő azt jósolta, hogy a nyilvánosságra hozott vádak fényében a rajongók nem fogják megvenni az énekes új lemezét, de őket úgy látszik mégsem érdekli, hogy mi történik a művésszel a magánéletében, és továbbra is vevők a zenéjére. R. Kelly lemezéből már az első hét során félmillió példány fogyott el. Egy amerikai zenei magazin munkatársa nem osztja a szakértőtársak véleményét, szerinte elmúltak már azok az idők, amikor egy zenész karrierjét negatívan befolyásolták magánéleti botrányai. Utalt Jay-Z késelési esetére, amelynek során egy nő súlyosan megsebesült, ennek ellenére a rapper manapság a legnépszerűbb zenészek közé tartozik.

R. Kelly nagylemezének első dala, az Ignition is egyre nagyobb sláger, az amerikai MTV zenecsatornán egyike a legtöbbet játszott daloknak.

Úgy néz ki, az orosz lányok Amerikát is meghódítják. A t.A.T.u. az All the Things She Said című dalával már az igen előkelő huszonkettedik helyen tanyázik, miközben Angliában négy heti listavezetés után visszacsúszott a harmadik helyre, és Christina Aguilera vette át a vezetést a Beautiful című slágerével, amelynek hazájában a legjobb helyezése az ezüstérmes pozíció volt. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?