Az ötvenéves Fabó Tibor köszöntése

Az egyik: „Hát ez tenéked nem elég, Jolika? Mi elég akkor néked? Mért nem lehet engemet mint magánembert is akceptálni, a vidám alaptermészetemet, satöbbimet?” – kérdezte Vargányai Guszti majdnem sírva, s a következő pillanatban feje már Sárbogárdi Jolán vállára hanyatlott. A másik: Andrej üveges szemmel, a babakocsiba bámulva győzködi magát. „A feleségem, az a feleségem. Derék, becsületes asszony…”, majd ránt egyet a babakocsin ösztönös neurózisában. Seress Rezső három számmal nagyobb ruhában tántorogva érkezik haza a frontról, hogy szembesüljön felesége hűtlenségével. Emberi méltósága utolsó morzsáit őrizgetve szól rá ölelni készülő asszonyára: „Ne gyere közelebb, büdös vagyok.” Szerepek, találkozások, s a színész: Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház Jászai-díjas művésze, most éppen Shakespeare A velencei kalmárjában Shylock megformálója.Fabó Tibor 18 évesen, 1982- ben került a Magyar Területi Színház komáromi tagozatához, két év katonaság után pedig Kassán folytatta színházi pályafutását. Végigjárva a szamárlétrát: segédszínészként, ha kellett, súgott, ha kellett, átépített vagy kellékezett, majd fokozatosan egyre nagyobb szerepeket kapott. Ha a színházi hierarchiát nézzük, a csúcsot az intendatúra időszaka jelentette, amikor néhány évre a kassai Thália Színház igazgatójává nevezték ki. De ha megkérdeznénk a színészt, valószínűleg szakmai pályafutása legnehezebb néhány éveként említené ezt az egyébként szakmailag kiemelkedő időszakot. 15 éven keresztül szinte minden kassai előadásban játszott, kisebb-nagyobb szerepeket, de neve nem hiányozhatott a szereposztásból. Az ezredforduló hozta meg a lenyugvást: egyrészt Camus Caligulájának címszerepe fordulópontot jelentett a pályáján (a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján, Kisvárdán el is nyerte érte a legjobb férfi alakítás díját), másrészt az évi négy-öt bemutatóból csak kettő maradt. Ezért történhetett meg, ami korábban lehetetlen volt: szabad idejében szerepet vállalt a Komáromi Jókai Színházban. Shaffer Amadeusának II. Józsefével tért vissza Komáromba. Ugyan nem fogadta „fanfár és görögtűz” (az előadásbeli császár gyakran elhangzó mondata), de Fabó Tibor életében mindenképpen fordulópont volt a komáromi Amadeus, ahogy a színház életében is. Két évvel később, az 50. jubileumi évadban már a komáromi társulat tagja. A János vitéz francia királya volt a komáromi belépő, s jöttek utána sorra a kis és nagy szerepek: Oberon, a tündérkirály a Szentivánéji álomban, Vargányai Guszti az Ibusárban, Kazynski Az imposztorban, Andrej Prozorov a Három nővérben, Bóni gróf a Csárdáskirálynőben, Pacal János a Gazdag szegényekben, Polgármester a Revizorban, Malomszegi gróf a Lili bárónőben; hosszú a lista. Fabó Tibor nem tesz különbséget – sem a műfaj, sem a szerep nagysága nem befolyásolja művészetét. Színészi alázata, pontossága, színpadi mértéktartása példaértékű. Az a harminc év, melyet a szlovákiai magyar színházakban töltött, az egyik legérettebb hazai színésszé nevelte. Talán egy időben hátrányként élte meg, hogy úgy hozta az élet, a színházban tanulta a mesterséget. Pályáját látva mégis úgy érzem, a hátrányból erényt kovácsolva azok közé a színészek közé tartozik, akikre bátran lehet építeni, mert nem okoznak csalódást. Szerepeinek hosszú listáját nézve próbálom megtalálni a közös nevezőt. Színes a paletta, sokféle sors – sokféle színben. Valami azonban mindegyikre jellemző: az egyensúlyvesztett kisember tragikomikus harca önnön igazságáért. Fabó hihetetlen érzékenységgel bontja ketté a helyzeteket, s mutat fényt és árnyékot egyaránt. Nem sarkít, nem törekszik abszolút megfogalmazásokra. Nála az édesben mindig van egy kis keserű, a keserűben valami szép, valami törékeny, valami emberi. Ez az emberi igazságkeresés jellemző legújabb alakítására is. Shakespeare A velencei kalmárjának Shylockja könyörtelen dühvel követeli a zálogot: ellensége szívét, de könyörtelensége mögött szeretethiány lapul. A szeretet utáni vágy és a szeretetlenség csap át fékezhetetlen kegyetlenségbe. Saját bevallása szerint azért örült ennek a szerepnek, mert a pozitív szerepkörök után énje negatív oldalát kell megfogalmaznia. Én azonban úgy érzem, bár a helyzet és az eszközök különböznek, Shylock indulata valahol mégis összefonódik Seress depressziójával, Andrej Prozorov reményvesztett mélabújával, Vargányai Guszti bizonyítási kényszerével. „Hiszek a katarzisban – mondta a múlt nyáron, egy beszélgetésünk alkalmával. ― Tudom, hogy az alakításom a nézőben elindít egy folyamatot. S pontosan ebben van a színházi élmény különlegessége. Minden művészeti ág másféle módon, jelentéssel, tartalommal közöl valamit. De a színész a néző lelkére pusztán a közvetlen jelenlétével is hatással tud lenni. S ez már önmagában is katartikus…” Fabó Tibor holnap lesz 50 éves. Legyen részünk sok katartikus színházi pillanatban a művészete által! Hogy legyenek gesztusok, mondatok, tekintetek, melyeket nem felejt el az ember. Varga Emese