Az iráni Aszgar Farhadi Hollywood után a fesztiválon is sikeresen debütált

Cannes |

<p>Fojtogató családi drámáról szól az Oscar-díjas iráni rendező, Aszgar Farhadi első külföldön forgatott filmje. A Párizsban játszódó Le Passé (A múlt) című alkotást nagy sikerrel mutatták be pénteken a 66. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában.</p>

 

A Nader és Simin - Egy elválás története című filmjével számos díjat elnyert, eredetileg színházrendezőként indult iráni filmes harmadik munkájában is egy válás körüli bonyodalmak kapcsán - egy Ibsen-drámához hasonlóan - mutatja be, hogy a titkokból és a sérelmekből adódó ellenérzések és hazugságok milyen negatív hatással lehetnek egy család életére.     "Azért választom a történetem alapjául mindig a családot, mert nagyon közel akarom magam érezni a nézőkhöz. Nincs annál egyetemesebb tapasztalat a világon, mint a családi élet" - mondta a rendező a hatalmas sikert aratott bemutatót követő sajtótájékoztatón.     A dráma középpontjában álló nőt az Oscar-díjas A némafilmes főszerepét alakító Bérénice Béjo argentin-francia filmszínésznő alakítja, akit korábban kizárólag vígjátékokban láthatott a közönség. Ezúttal egy törékeny és folyton ideges, válófélben családanyát játszik, aki egy előző kapcsolatából született két lánnyal, valamint új társával és annak fiával él együtt. Az anya és nagyobb lánya között pattanásig feszült a helyzet, amiért a kamaszlány elutasítja anyja új barátját.     Négy év különélés után ebbe a konfliktusos helyzetbe érkezik meg Teheránból a feleség kérésére a férj, Ahmad (Ali Mossafa), hogy lebonyolítsák a válást. Az új társ, akit A próféta című filmből ismert Tahar Rahim alakít, szintén nehéz helyzetben van: felesége, kisfia anyja egy nyolc hónappal ezelőtti öngyilkossági kísérlet után kómában fekszik.     A film jelentős része egy párizsi külvárosi házban játszódik, ahova a vihart megelőző csendbe katalizátorként érkezik meg az iráni férj. Higgadtan és mindenki szempontját átérezve próbálja a párbeszéded helyreállítani a szereplők között, beleértve a gyerekeket is. A szövevényes konfliktusok megoldásában azonban a családtagok múltja jelenti elsősorban az akadályt, akiknek elsőként önmagukkal kell megbékélniük.     "Hiába próbálunk a múlttól megszabadulni, az általában nem enged el minket. Ráadásul mindannyian megpróbáljuk kicsit sötétebben vagy éppen fényesebben beállítani a dolgokat" - mondta az iráni rendező, aki szerint a múlttal éppen az gond, hogy "nem sokkal egyértelműbb, mint a jövő".     A francia színészek a sajtótájékoztatón rajongással beszéltek Farhadi munkamódszeréről, akivel hosszú heteken át egy színházi próbafolyamathoz hasonlóan próbálták végig a jeleneteket, és lépésről lépésre minden mozdulatot és szót, mint egy koreográfiát, betanultak, mielőtt azt kamerával rögzítették.    Magyar vonatkozása is van a pénteki versenynapnak: a második legjelentősebb szekcióban, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű párhuzamos programban este 10 órakor mutatják be az olasz Valeria Golino Miele című olasz filmjét, amelyet a Balázs Béla-díjas Pohárnok Gergely fényképezett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?