Az embernek méltósága

Mindennapi sajtónkban a közelmúltban fel-felbukkant egy-egy, az idén 80. születésnapját ünneplő Burián László esperesplébánossal készült képriport vagy beszélgetés. Gyakran láthatjuk őt közéleti, kulturális rendezvényeinken, fórumainkon. Sok is lenne felsorolni mindazokat a kitüntetéseket, amelyeket a rendszerváltás utáni esztendőkben vett át magas beosztású politikusainktól Párkány és környékének Laci bácsija.

Velem most nem a kerek évfordulóval is párhuzamba hozható közszereplés, sem az elismerést jelentő kitüntetések apropója íratja e sorokat Burián László plébános úrról. Ennél sokkal többről van szó: kézbe veheti az olvasó Laci bácsi curriculum vitae-jét, önvallomását, az elmondottak alapján lejegyzett, vagyis tollba mondott életpályáját. Mindezt Csicsay Alajosnak köszönhetjük, ki a sokat megélt és megtapasztalt plébános úrral készült beszélgetéseket gondos fegyelemmel, jegyzetkészítéssel fejezetekre tagolta, megszerkesztette, s ezáltal az utókor számára kordokumentumként is impozáns könyv alakjában örökül hagyta.

A Beer Miklós esztergomi segédpüspök előszavával indított visszaemlékezésben végigkísérhetjük Burián László életpályáját Szencen töltött gyermekkorától egészen ebedi szolgálatáig. A testvérek, a szülők elveszítése, a 2. világháború a maga borzalmaival megedzette a lelket, kikezdte a testet. A felszabadulás koraként fémjelzett időszakban érték őt az újabb megpróbáltatások. Önként elutazott Csehországba, hogy a kitelepített magyarok lelkét gondozza, az ötvenes években Lipótváron és Illaván politikai fogolyként börtönbe zárták. Szabadulása után nem gyakorolhatta hivatását, kétkezi, fizikai munkásként kereste kenyerét.

Jól tudjuk, az elmúlt rendszer nem kedvezett a hívőknek, az egyházi személyeknek sem. Sokukat meghurcolták dacos állhatatosságuk, gerincességük miatt. De a szent életű ember meg tud bocsátani az ellenségeinek is. Bármennyire nehéz volt a sorsa Burián Lászlónak, a könyvből nem „hallatszik” ki a sérelem, a megbántottság zok- és jajszava.

Az az erkölcsi magatartás, melyet ő képvisel, mindannyiunk számára példaértékű lehet. Azoknak is, kik ateistáknak vallják magukat, azoknak a hívőknek is, akik templomba járnak, s azoknak is, akik nem látogatják az Isten házát.

Ezért a könyvet nem kimondottan és nem is célzottan katolikus hívőknek ajánlom, hanem mindazoknak az egyetemes kulturális értékeket valló és közvetítő olvasóknak, akik hisznek az emberi méltóságban felekezeti hovatartozástól függetlenül. Földhözragadt ateisták, zsidók, reformátusok és más-más felekezetűek is találnak a könyvben a maguk számára erkölcsi, emberi tanúság- és tanulságtételt. Hisz a szeretet ereje legyőzi a különbözőségekből fakadó akadályokat. Az egyetemesség szellemisége hatja át a könyvet.

Az önvallomásszerű visszaemlékezésből a sajátos, egyéni „Laci bácsis” hangból a könyv lapjairól a szeretet megtartó ereje sugárzik. Ez az a megfoghatatlan közvetlenség, mely megszólítja a jámbor olvasót, vagy belátásra, megbánásra bírja a bűnös lelket, a vétkezőt.

Csak örülhetünk annak, hogy Csicsay Alajosnak sikerült részletesen elmondatnia riportalanyával életpályáját. Köszönet érte mindkettejüknek a jóérzésű és jóakaratú olvasók nevében.

(Burián László: Hiszek a szeretet végső győzelmében; Lilium Aurum, 2002)