Az ember, aki manzárdba ment fel

Az ember, aki manzárdba ment fel

Sajó László
A magyar, aki hegyre ment fel
Kékeslapok

Áldjon Uram, téged Szél öcsénk, 
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden te alkotásod.
(Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz, ford. Sík Sándor)

Egyre jobban esik, zuhog! Itt fent köd is, nem látszik a tévétorony, szél! K.(ékesi) Dezső többször megáll a táskáival, levegőért kapkod. Menjen, pakoljon le, nővér adja a kulcsot, a szokásos lakosztály?, igen! Fátyolfüggönyt szét, lássa a fenyvest. A vécében az ajtó felöli piszoáron fekete fólia, mint télen a szobrokon. Mióta van így? Mikor leplezik le? Fölé írták, aki még nem tudná: ROSSZ. Kitölt egy közérzetkérdőívet és egy Táplálkozási anamnézist, kérdések, pl.: Alkoholfogyasztás: naponta, hetente többször, hetente 1x, alkalmanként, soha, vajon mit ikszelt be? Az nincs ott, naponta többször… Persze, alkalmanként, mikor van rá alko… alkalom. Nagy pelyhekben  esni kezd a hó! Fehér a hegy, maradjon így!

Másnap korán reggel – 7 óra, K.(orai) Dezsőnek – súlymérés, vérvétel, EKG, légzésfunkció. Mikor jön ki az EKG-vizsgálatról, a folyosón szembejön egy nő – NŐ! Azt hiszi, rosszul lát, vagy eltévedt. Köszönünk, megfordul utána. Reggelire nem megy le, azért a szelet felvágottért, kis margarinért, esetleg lekvárért, teáért. A szobájában citromos tea, félbevágott zsemle, margarin, méz, kávét főz. Séta (főorvosi utasításra) fel a Tetőhöz (Tető önkiszolgáló étterem, nekünk csak „faház”, a tévétoronynál), három deci forralt bor (nem főorvosi utasításra). Ebéd paradicsomos káposzta (utoljára a menzán diákkorában – nem, itt, tavaly). Vacsora olajos szardínia –  nem tudják, hogy én a paradicsomosat szeretem?!

Reggel ¼ 8, a takarítónő kicseréli üresre a szemeteszsákot, aztán a nővér behozza a napi gyógyszeradagot. Már 7 óra előtt nagy élet van a folyosón, hölgyek kiabálnak egymásnak. K. Dezső is kiordít, ne ordíts! (A betegtársak tegeződnek.).

3-tól kijárási tilalom! Immár nem csak a csúszós út, a szél miatt is (az influenza miatt látogatási tilalom). De K. Dezső persze elindul – és visszafordul, szobafogságban nézi és hallgatja a fenyves félelmetes vonaglását, zúgását. Hallottam a tévében, Kékesen rekorderejű, 118 km-es széllökés, mondja anyja a telefonban. Este fél órán át nincs áram.

Meghalt Wichmann Tamás, 72 éves volt.

Megjön Júlia, részvétem, vele megy a Tetőhöz. Elmondja, Péter 2018. június 19-én halt meg, reggel fél 9-kor, végig mellette volt a kórházban.  Kirándultunk, bohóckodtunk, volt szép három évünk. Ennyi volt. Délután a rádióban, az Utas és holdvilágban is a halál mibenlétéről van szó – Wichmann, Péter és a rádió, ez már sok, nehezen alszik el. Arra gondol, többet kellett volna járni a kocsmájába, Szent Jupát, de csak azt mondtuk, megyünk a Wichmannba. Jött a nagy ember a nagy kutyáival, késő éjjel is összeütött nagy adag rántottát. Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál, / Aki elől élő ember el nem futhat.

Sátor, italokat osztanak, edzés, egy hét múlva verseny. Érkezik a Tetőteraszra egy hátizsákos, ott van a sarokban a kéktúrabélyegző. Sorry, mondja, K. Dezső arrébb áll és kérdezi, tökéletes angolsággal, wo? – Switzerland, Zürich, Wien, Írottkő, megcsinálja a kéktúrát; egy spirálfüzetbe pecsétel, benne az útvonal és a pecsétek helye. Mutatja, ide indul most, Erdészház, a kéktúra után Románia, Bulgária, Kréta! Egy hátizsákkal. Kérdi K. Dezső tökéletes németséggel, sláfen?, és mutatja is. Turiszthotel, K. Dezső rontaná az országimázst, Hungary, nein gut, már Rockenbauer Másfél millió lépése is pusztuló turistaházakról számolt be, szuper!, mondja, egy turistának elég a fedél. Nézi a telefonját, a térképet, nem zavarja, good bye, good way! Le, a sátornál üdítők, lehűtöttük, mert mire felérnek, melegük van. Srác iszik, még visszafutok, felfutok még egyszer, őrület. K. Dezső ötször megáll, míg eljut a Tetőhöz. A csúcsra.

Mátraházán a legendás Csülök büfé, családias hangulat, ólmeleg. Lacinál volt ilyen, a hegyen, nem kellett ezért lejönni, mondja a kisújszállási bajszos. (Amolyan vegyesboltkocsma, hegyivegyigyümi vezetője volt Laci.) K. Dezső, mint
minden évben, elmegy a Naphim­nuszparkba. Borús idő, de amikor ahhoz a stációhoz ér, melyen urunk-bátyánk a Nap, nevezett kisüt. Bízvást nevezhetjük csodának, főleg úgy, hogy aztán megint felhő mögött. A templomban  egy férfi, akkor már ketten leszünk, mármint a negyedóra múlva kezdődő misén, vasárnap van. K. Dezső zavarban, én nem maradok, megy a buszom. – Maradjon. – Mindig ilyen kevesen vannak? –  Múlt héten harmincan, de ebből huszonöten a szanatóriumból, Mátraházáról jött. Amikor kilép a templomkapun, megszólal a hívőt misére hívó harang.
 
Szomszédja, Jani (régi beteg, negyvenöt jár a hegyre) kérdi, láttad a rókát? hajnalban?  – Nem. – Pedig ugatott is. (Mit csinál a róka, ugat?) Többen is mondják, hallották, a másik (déli, napos) oldalon is. K. Dezső évekkel ezelőtt látta, a Rákosi-villánál (ilyen is van, volt, régen romokban) jött vele szemben, máskor pedig a hegyoldalban. Itt ólálkodik, rájár a kukákra.

Rádióban sporthírek, asztalitenisz: A szlovák színekben versenyző kínai játékos elkáromkodta magát, magyarul.

A társalgóban wifi; a sarokban bácsi (én mi vagyok?), előtte kiskocsi, azzal tud menni; telefonál a rokonoknak, mindenki hallja, aztán nézi a híreket a telefonján és a kereskedelmi állami tévén. Ez nem lenne baj, de hallgatja is, hangosan. Nem menekülhetsz, itt is utolérnek. K. Dezső szól neki, nem hallja, nagyothall. K.(áromkodik) Dezső, laptopot kikapcs, felmegy a szobába, ahol csend, és hó esik, kavarog a szélben. Az ablak előtti tetőn kismadár, sárga-fekete – széncinege? Mit adjak? A tetőn nyomok – macska? Nem is róka. Mesélik, a déli oldalon egy hölgy halálra rémült, amikor egy nyest ugrott ki a ruhái közül. Egy másik hölgy pedig nyúlt a teraszon a szatyrába, egy mókust talált.

Reggel bemegy a zuhanyzóba, laticeldarabok a földön, beszakadt a (z ál)mennyezet! Egy négyszögletes elem. Már amikor jött, látta, be van ázva. Egy másik elem megrepedve, veszélyesen lóg a lámpatest. Visszafelé szól a nővérnek, már beírtam, láttam, veszélyes, mindjárt megnézem. A férfiak a női fürdőt használhatják, ott felirat cukorspárgán a kilincsen, „Nő fürdik!”, fordíts, „Férfi fürdik!”. Kár, hogy egy lapnak csak két oldala van, „Nő és férfi fürdik!”, ábrándozik K. Dezső.

Búcsúest, utolsó vacsora: csir­kefarhát, -comb, köret kusz­kusz,
csemegeuborka. Persze nem „kincstári”, Lajosnál süti Jani és Éva. Lajos a fizetős, B-szárnyban lakik, bent fürdő és vécé, tévé, kint terasz. Amikor áramszünet volt, kimentem, nem volt fényszennyezés, láttam a csillagok millióit („Körültem csillagmiriád…” Vajda János), és tudtam, van Isten. Az ablakpárkányon magok, eteti a madarakat, a tenyeremből esznek, Assisi Szt. Lajos.

Kéktúra Tájfutóverseny és majd itt lesz a Tour de Hongrie királyi etapja is. De azt már nem várja meg, indul, vár rá a síkság.

Az utolsó kékeslap: köszönöm és örülök, hogy itt lehettem Önökkel a Szalonban. Remélem, még találkozunk, minden jót! K. Dezső.