Az egyházkritika mint művészet

Somorja |

<p>A somorjai Németh Krisztián idén diplomázott a pozsonyi Képzőművészeti Egyetem intermédia-multimédia szakán, Németh Ilona osztályában. Nem sokkal ezután már utazott is Moszkvába, a fiatal képzőművészek nemzetközi biennáléjára, ahol Rácsok című videója bekerült a legjobb nyolcvanba &ndash; 3000 pályamű közül.</p>

A nyolcperces videó egy gyónás művészi megjelenítése. Németh Krisztián még 2009- ben ment el bűneiről számot adni a somorjai katolikus templomba, és a pappal folytatott párbeszédet magnóra rögzítette. Krisztián az elején meggyónja, hogy nem mindig mondott igazat, káromkodott és tiszteletlen volt a szüleivel.

Talán csak nem nősülni készül?

Amikor kiderül, hogy tíz éve gyónt utoljára, a pap megkérdezte, vajon azért kereste-e fel őt, mert nősülni készül. Nem. És párkapcsolatban él? Igen, a barátjával. Mármint homoszexuális kapcsolatban? Igen. És ezt nem tartja bűnnek? Nem. Pedig az egyház szemében ez bűn, és ha Krisztián figyelt volna annak idején a hittanon, tisztában lenne ezzel. Amíg bűnös kapcsolatban él, nem áldozhat és nem gyónhat, csak a misére járhat. Vagyis az egyház nem fogadja be őt.

A párbeszéd elején a feszületre közelít a kamera, aztán amikor a szexuális orientációról beszélnek, a kamera objektívje lassan nyit, a kereszt lassan távolodni kezd, míg végül rács mögül láthatjuk csak.

A magyar nyelvű párbeszédet hallgatva arra gondoltam, hogy ez a „témavezetés” egy riporternek is becsületére válna. Németh Krisztián viszont egyáltalán nem igyekezett a párkapcsolatra terelni a szót, a gyóntatóatya hozta fel a témát, méghozzá alig másfél percnyi beszélgetés után. Nekem ez némileg a privát szférában való turkálásnak tűnik, Krisztián azonban úgy emlékszik, gyónáskor régebben is mindig szóba került a szex.

Tilos a meleg propaganda

Oroszországban már másfél éve érvényben van a meleg propagandát tiltó törvény. Az azonos neműek párkapcsolatának pozitív fényben való feltüntetéséért 5000 rubeles pénzbírság vagy két hét elzárás szabható ki. Ezért is volt merész döntés a biennále kurátorától, hogy beválogatta Németh Krisztián videóját a legjobbak közé. „Egy szerb művészettörténész, Bojana Pejic két évvel ezelőtt járt a pozsonyi egyetemen, ott figyelt fel erre a munkámra. Ő beszélt róla a moszkvai kiállítás kurátorának, a brit David Elliotnak, aki felvette velem a kapcsolatot. Azt javasolta, küldjem be a biennáléra a Rácsok című videót, aztán majd meglátjuk, hogyan szerepel a válogatás során” – meséli Krisztián. Ez a módszer egyébként nem szokványos, mivel erre a nemzetközi figyelmet élvező seregszemlére általánban maguktól jelentkeznek a képzőművészek a világ minden tájáról. A moszkvai jelenlét ugyanis nagyot lendíthet a pályájukon, hiszen ismert galériák szakértői nézik meg a kiállított műveket. Ugyanabban az időben rendezték a szentpétervári Manifestát, ahonnan több, új tehetségekre vadászó külföldi kurátor Moszkvába repült, hogy az ottani felhozatalt is megnézze. „A moszkvai Puskin Múzeum kurátora azt mondta, neki az én munkám tetszik a legjobban. Egyébként a videók mellett voltak ott festmények, grafikák, szobrok, installációk, szóval színes volt a paletta”– tudtuk meg a művésztől, aki már azelőtt is készített a katolikus egyházat bíráló alkotásokat. Ezek egyike az egyházon belüli pedofíliával foglalkozó installáció, amelyet szintén személyes történet ihletett. „Amikor édesanyám az elsőáldozásra készült, a bacsfai pap szexuálisan zaklatta. Ez az eset akkora traumát okozott neki, hogy úgy éreztem, mindenképp foglalkoznom kell vele”– mondta Németh Krisztián.

Meghívó Berlinbe és Tokióba

A fiatal művésznek már több egyéni és csoportos kiállítása volt, de a moszkvai biennálén való részvétel az eddigi legnagyobb szakmai sikere. A Rácsok című videónak köszönhetően ott helyben felkérést kapott egy berlini és egy tokiói önálló kiállításra. „Összesen egy hetet töltöttem Moszkvában, ezalatt sok dicsértet kaptam, negatív hozzáállással nem találkoztam. Egy percig sem éreztem magam kínosan amiatt, hogy tabutémát feszegetek. Az oroszok meglepően nyitottak a szokatlan nézőpontokra, az új megoldásokra, a merész mondanivalóra” – jegyezte meg az alkotó.

A dolog pikantériája, hogy a biennálét anyagilag az orosz kormány is támogatta, vagyis az a hatalom, amely az említett melegellenes törvényt praktizálja. Krisztián azt is érdekesnek találta, hogy a meghívott művészek közül rajta kívül még ketten foglalkoztak az azonos neműek szerelmével, mindketten moszkvaiak voltak. Natalie Maximova transszexuális embereket fotózott, Oleg Usztyinov pedig egy valós eseményre reagált művében. Egy orosz város utcáin plakátok jelentek meg, arra buzdították a lakosokat, hogy jelentsék fel az általuk ismert melegeket és leszbikusokat. Mint utóbb kiderült, a felhívás kamu volt, mégis alkotásra inspirálta a művészt.

MREŽE from Kristian Nemeth on Vimeo.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?