Az ártatlanság vélelme

A szellemi fogyatékos Standának (Jan Budař, balról) bátyja segít eligazodni az erotikábanEgyetlen éjszaka eseményeit követhetjük egy „unalmas” városban, Brünnben. Több szereplőnk, mit szereplőnk, hősünk van, ezek az emberek ugyanis szembe mennek a sorssal. Persze mindenki a maga módján. Van először is a középkorú vidéki színész, aki felteszi magának a kérdést, hogy miért is nősült meg, és mi köze a nőhöz, akivel több évtizede egy fedél alatt él.

Van aztán egy szellemi fogyatékos srác, aki szerelmes, és kíváncsi rá, mi történik férfi és nő között az ágyban. Mert van egy nő, akivel szívesen kipróbálná azt a bizonyos dolgot. A nőt egy fogyatékosoknak rendezett futóversenyen ismerte meg, és azóta is csak rá gondol. Azok a bizonyos kis szikrák egyébként oda-vissza pattognak, csak éppen egyikük se tudja, hogyan lépjen a tettek mezejére. És vajon pótolhatja-e a testi kapcsolat a szerelmet? Miroslav Donutil például ezen töpreng, és nála tragikomikusabb részeget, bizony, rég láttunk a mozivásznon. Ráadásul játékában jókora adag önirónia is felfedezhető. Úgy formálja meg a közepes képességű, kiégett ötvenest, hogy a hasonló korú néző hátán feláll a szőr. Élete merő kudarc, még rendesen félrelépni se képes. Számára a későn fékező éjszakai villamos inkább megváltást hoz, mint halált.

Vladimír Morávek színházi rendező, és ez jót tett első filmjének. Sok benne a premier plán, a mozgáskövető kameraállás, a hosszú párbeszédek, a lírai ráközelítés. Ez utóbbit a leginkább realista helyzetekben szereti használni, ettől a jelenetek poétikusan emelkedettek lesznek, csakúgy, mint a cseh filmművészet aranykorában, a hatvanas években. A komikus helyzeteken (például a kocsmában lassan elázó fiatalemberek sorsán vagy az első aktusra való esetlen készülődésen) úgy nevetünk, hogy közben szégyenkezünk, és szidjuk a „szemtelen” rendezőt.

És akkor még nem beszéltem, és nincs is helyem beszélni az olyan apró kunsztokról, mint a kifli-szimbólum végigvonultatása, vagy a zene és a cselekmény ütköztetése. Mindez a pozitív hősökkel való azonosulást segíti. Mert hiába veszélyezteti Olinka saját édesanyja életét, neki szurkolunk, amikor altatót kever a lelki terrorista anya kávéjába, majd a lábánál fogva bevonszolja az asszonyt a spájzba, hogy zavartalanul kettesben lehessen a fiúval.

Közben a hatvanas évek szentimentális slágerei szólnak, amitől még inkább nosztalgikus-elégikus atmoszférát kap a történet.

Remélem, nem lövöm le a poént, ha elárulom, hogy ebből az éjszakából isten mostohagyermekei, a két fogyatékos fiatal (Jan Budař és Kateřina Holánová) kerül ki abszolút győztesként. Győzelmüket egy egész brünni társasház ünnepli.

Talán azért, mert ők ketten tisztábbak, őszintébbek és romlatlanabbak, mint a „normális” emberek zöme. Mert a normális emberek zöme képmutató, fütyül a másik érzelmeire, és képtelen beismerni tévedéseit.

Az Unalom Brünnben néhány nappal ezelőtt megkapta a legjobb filmnek járó Cseh Oroszlán díjat, méghozzá erős mezőnyben, többek közt az Oscarra jelölt Želaryt megelőzve.

Megkockáztatom: az a bizonyos előzsűri jól választott, Morávek filmjét ugyanis nehezen értenék meg holmi amerikai filmakadémiai tagok. Ezt ugyanis csak mi értjük. Ez egy közép-európai film, a legjobb fajtából.