Az 2 – a kipukkadt bohóclufi

Idén a szerző két nagy klasszikusát is bemutatták a mozik: a Kedvencek temetője újrafeldolgozását és az Az második részét. 

Az alaptörténet szerint Derry unalmas kisvárosából bizonyos időközönként eltűnnek gyerekek. A városka szörnyülködik, gyászol, majd el is felejt mindent, egészen addig, amíg meg nem hal Georgie Denbrough (Jackson Robert Scott), és a magát Vesztesek klubjának nevező gyerekcsapat (melynek tagja Georgie bátyja is – akit a felnőtt szereposztásban James McAvoy alakít) úgy nem dönt, hogy megtalálja és elpusztítja a bohócot, aki felelős a halálesetekért. Pennywise bohóc viszont csak ideig-óráig legyőzhető, és a csapat tagjai, akik – Mike Hanlon (Isaiah Mustafa) kivételével – a gyerekkori kalandjukra egyáltalán nem emlékeznek, a régi fogadalmat betartva visszatérnek Derrybe, hogy ismét megküzdjenek Pennywise-szal (Bill Skarsgard), az emberi testekből, de legfőképpen az emberi félelmekből táplálkozó bohóccal. 

Az Az története egy „sima horrorhoz” képest ritkán látott távlatokat nyit meg: az Első fejezetben még kamasz baráti társaság 27 év utáni találkozása szólhatna a felnőtté válás fájdalmáról, az emlékekről, a visszatérésről, a hit erejéről, nem beszélve a könyvben fellelhető metafizikai mélységekről és az ősi gonoszűző szertartások lényegéről, az Az – Második fejezet viszont sajnos inkább marad az egymással alig-alig kölcsönhatásban lévő epizódok laza láncolatánál. 
Andy Muschietti rendező mindezen mélységeket csak megvillantja a Második fejezet filmváltozatában, de teszi ezt anélkül, hogy igazán kibontaná azokat. Ami a két és félórás játékidőt nézve több mint érthetetlen, hiszen lett volna idő és tér az időközben a világ különböző pontjain felnőtté váló, (közös) gyermekkori emlékeik nélkül félelmetesen mássá/különbözővé nőtt vesztesek kapcsolatainak, újratalálkozásának kibontására. És talán érdemes is lett volna pár bohóctréfává laposodó, elcsépelt horrorklisét fel is áldozni ennek érdekében. E nélkül marad a laza láncolat, és a párhuzamos jelenetek arról, hogyan küzdenek meg a felnőtt szereplők gyerekkori emlékeikkel (spoiler: simán) és Pennywise ijesztgetésével – egyenként. Hogy aztán az utolsó egy órában ők hatan összeszaladjanak a Neibolt utcai házban, és ismét lemenjenek a bohóc csatornabirodalmába. Bőven van baljós zene, gyerekevő jump scare-ek (és az Muschietti és a szereplőgárda érdeme, hogy ezek olyan ritmusban jönnek, hogy jó arányban képesek ránk hozni a frászt), sokkarú nénik, denevérszárnyú miniszörnyek és póktestű izék (utóbbiak mondjuk egy idő után inkább csak túl hangosak és túl kiszámíthatóan érkeznek). A színészi alakítások közül mindenképpen érdemes kiemelni a gyerek és felnőtt Richie Toziert alakító Finn Wolfhardot és Bill Hadert. A Stranger Things gyerekszínészének behozásával a film készítői okosan döntöttek, ráadásul Bill Hader felnőtt Richie-alakja az egyetlen, aki dumájával, kiszólásaival, fásultságával, cinizmusával és mimikájával egy-egy jó pillanatban valóban képes kioltani, beborítani, magába omlasztani az üres ijesztgetést. Általában akkor, amikor már mi is besokallunk mindettől.

A gyerekkori félelmeket remekül ábrázolta az első rész, de a felnőttkori drámákkal és Derry városának ősi gonoszával mintha nem akarna sok mindent kezdeni. A King-könyv rajongói minden bizonnyal várták, hogyan kerül majd be az ördögi Chüd-szertartás a filmbe. A rituálé ábrázolása lehetőséget adott volna arra, hogy Pennywise-Krajcáros ne maradjon meg csupán az ijesztő bohóc alakjánál, hanem valóban az a Derry alatt bujkáló, bohócként megtestesülő, kozmikus Gonosz legyen, melynek valódi alakja a Pók, és jóságos, de passzív ellenpárja a Teknősbéka. Hiába a könyves kiszólás a címben, a filmben mégis szomorúan elkent a Gonosz elpusztítására szánt varázseszköz, de nem csak a „jókon” spóroltak az alkotók. A Vesztesek klubjának ősellensége, az időközben elmegyógyintézetbe került Henry Bowers a történet szerint kiszabadul a zárt osztályról, és ebben halott „barátja”, Patrick Hockstetter segít neki, aki a regényben mindvégig hátráltatja a felnőtt Vesztesek munkáját. A jók harcának ez az állandó ellenpontozása, a valódi győzelmet állandóan meghiúsító-megnehezítő gonosz erő a filmben csupán egy néhányszor felvillanó, autót vezető, foszlott zombivá üresedik.

Tény, hogy King epikus horrorja sok mindent megtesz azért, hogy ne laposodjon el, de egy ekkora történetnek már régen nem elég egy ijesztő alak, a patakban folyó vér, pár visszatérő hulla, pár szerencsesütiből előmászó, nyálkás szörny és a megfelelő számú jump scare/óra. Sokkal hatásosabb lett volna megfesteni a szereplők igazi félelmeit – a gyerekkori fogadalmak beváltásától, a hazatéréstől és a felnőtté válástól. 

Az: Második fejezet (It: Chapter Two / To Kapitola 2). Amerikai horror, 2019, 165 perc. Rendező: Andy Muschietti. Író: Stephen King. Operatőr: Checco Varese. Főszereplők: Bill Skarsgard, Jessica Chastain, James McAvoy, Bill Hader, Xavier Dolan.