Átadták a felújított várat a világörökségi Hollókőn

Hollókő |

<p>Átadták a felújított középkori várat Hollókőn csütörtökön. A majdnem egy évig tartó munka eredményeként látogathatóvá vált a 700 éves vár Öregtornya, a felső várban visszaállították a 13. századi konyhát, ebédlőt és várúri lakrészt, az alsó várban pedig a 16. században épült gazdasági épületeket állították helyre.</p>

Zászlóforgatókkal, vitézekkel, korabeli muzsikával varázsoltak középkori hangulatot az ünnepségre, amelyen Szabó Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester többek között elmondta: a hollókői várra egy időben azt mondták, hogy az csak "kőkilátó, nincs semmi lefedve, a panoráma szebb, mint maga a vár, ezen változtattunk".

Becsó Zsolt (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője felidézte, a rendszerváltás után vita alakult ki arról, hogy lehet-e Nógrádban kitörési lehetőség a turizmus. Mint elmondta, az áttörés 2010 után következett be, mert a megye a kormány részéről is kiemelt figyelmet kapott. Míg 2010-ig 2,5 milliárd fejlesztési forrás érkezett a térségbe, addig 2010 óta közel 10 milliárd forint értékű turisztikai fejlesztést sikerült elindítani Nógrád megyében.

Szólt arról is, hogy Hollókő a megye leglátogatottabb turisztikai célpontja, évente 100 ezernél is többen keresik fel a világörökségi falut. Berecz Mátyás, az egri Dobó István Vármúzeum igazgatója az átadáson azt hangsúlyozta, hogy van létjogosultsága a korhűségnek, az eredeti hangulat visszaállításának. 

Nem lehet elvárni a látogatóktól, hogy térdig érő romból, rozsdás vasdarabból kitalálják, mi volt előtte, ráadásul a romos állapot konzerválása nagyon drága, sokkal olcsóbb és célravezetőbb helyreállítani, és attrakciókkal megtölteni a műemlékeket - tette hozzá. Az egri szakember további 700 évet kívánt a hollókői várnak.

A vár kulcsainak átadásánál megszólaltak a dobok a várudvaron, majd - a vár 1996-os megnyitása óta először - eldördült az ágyú. Az ünnepségen a Szent László Vitézei Egyesület tagjai lovagi párviadalt mutattak be a palotarészben, a Pavane Történelmi Táncegyüttes középkori és udvari táncokat adott elő, a palotazenét pedig a Bourdon Együttes szolgáltatta. 

Hollókőn októberig tart az a közel kétmilliárd forintos, a népi hagyományokra épülő turisztikai fejlesztés, amelynek keretében megújult a vár is. A várban multimédiás eszközök segítségével látható a hollókői vár építéstörténetét bemutató 3D-s film. Ezt hétvégén már a látogatók is megnézhetik, mert miután a munkák miatt tavaly nyáron bezárták a várat, az átadás és újranyitás alkalmából 9-én és 10-én ingyenes nyílt várnapokat szervez Hollókő önkormányzata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?