Aranyért üveggyöngyöt

Javában készül a zenekar második albuma, amelyről játszottatok néhány dalt. Szerintem ezekben még bátrabban kísérleteztek a ritmusváltásokkal, a hangszereléssel és a szerkezettel.

Igen, mi is úgy érezzük, hogy bátorodunk, fejlődik a zenekar. Én találom ki a zenét és a szövegeket is. A próbákon aztán tovább csiszolódnak a dalok, a hangszerelés, mert mindenki beleépíti a saját elképzeléseit. Sokfélék vagyunk, Kováts Gergő, a szaxofonosunk az avangárd jazz világából érkezett, a brácsásunk, Papp Endre pedig népzenész, például az Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának is állandó tagja. Ami engem illet, régóta zenélek, de sokat kell még tanulnom. A tanulási folyamat része, hogy sok más zenésszel is együtt játsszak, sok zenét hallgassak, koncertekre járjak. Elemző típus vagyok, minél inkább érdekel egy zene, annál kevésbé tudom csak úgy, szórakozásképpen hallgatni, belefeledkezni. Azt is mondhatnám, minél rosszabb egy zene, annál jobban tudom élvezni. De félre téve a viccet: szakmailag jobban izgat az összetettebb, nívósabb muzsika, mint a szórakoztató zene.

Ennek némiképp ellentmond az a tény, hogy a Tárkány Művek zenéjében nagyon sok az úgynevezett szórakoztató elem. Mennyire tudatos törekvés ez?

Próbálom nagyon tudatosan megszerkeszteni a dalokat, aztán a végén magam is meglepődöm azon, mi lett a koncepciómból. Hasonlít arra, amit szerettem volna, de nem teljesen az. Az alkotási folyamatban egyrészt ott az alkotó és annak szándéka, másrészt az alkotás, ami ettől független, harmadrészt pedig a befogadó, aki esetleg nem úgy reagál rá, ahogy várnám, és olyasmikre asszociál, amikre nem gondoltam. Ez a hármas ad egy furcsa dinamizmust, amit nem igazán értek, hiába vannak elméleteim róla.

Ha szavakkal kellene jellemezni a zenéteket, befogadóként olyasmiket mondanék rá, hogy a népzene, a dzsessz, a kortárs zene és a régi, békebeli magyar kuplék ötvözete…

Inspirációként most már a rockot is említhetem. Főleg a hatvanas-hetvenes évek rockzenéje van rám nagy hatással. Persze mivel a hangzás nálunk teljesen más, ezt a közönség szinte észre sem veszi. Csak mi tudjuk, hogy a szerkezetekben, fordulatokban jelen vannak az igazi, minőségi rockszámok. Miközben egyáltalán nem akarunk nosztalgiázni. Lehet a hagyományokhoz úgy viszonyulni, hogy az ne legyen nosztalgikus.

Mennyi az improvizáció egy-egy koncerten?

A zenekar alapításakor egy improvizatív zenei nyelv kialakítását tűztem ki célul, most már ez az irány is módosult: az improvizáció a két szólóhangszerre, a cimbalomra és a szaxofonra korlátozódik. A többiek meghatározott keretek között mozognak, de ezen belül ők is kedvük szerint cifrázhatják a dallamot. Az énekesnőnk pedig alkalmazkodik hozzánk. A szövegek eddig leggyakrabban a szerelemről szóltak, az újakban már társadalomkritika is felbukkan. Szerintem némi alternatív rockos, kispálos, bizottságos attitűd is van bennük. Próbálunk a kontrasztokkal is játszani, például régies dallamhoz mai szöveget rakunk, modern dallamhoz pedig népdalszerű szöveget.

Hogyan boldogultok Magyarországon ezzel a fajta zenével?

Teljesen mindegy, hogy az ember milyen zenét játszik és milyen színvonalon, lényeg, hogy szerepeljen azon a három tévécsatornán, amelyek a háztartások nyolcvan százalékában foghatóak. Egyébként Magyarországon tévéznek a legtöbbet Európában, napi átlagban négy órát. Az emberek a szabad idejük ötven százalékát a képernyő előtt töltik, szóval aki bekerül a tévébe, azt hívják fellépni az ország különböző helyeire, annak a lemezét veszik meg a boltokban. Eléggé kiábrándító a helyzet, de ez van. Másfelől a média átalakulóban van, egyre nagyobb szerepet kapnak a videómegosztók és a közösségi portálok, a YouTube-on például ötven-hatvanezres nézettségű videóink vannak, összesen pedig több százezren nézték meg csak az általunk felrakott dalokat. Ez alapján azt mondhatom, hogy a Tárkány Művek szépen ível felfelé. Négy éve alakultunk, és a közönségünk hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre gyarapszik. Szóval aki figyel – beleértve a kulturális menedzsereket is –, az észrevehet minket.

Ha lenne egy varázspálcád, amivel befolyásolhatnád a közízlést, mivel kezdenéd?

Az emberek mindenért rajonganak, ami nyugatról jön, minőségtől függetlenül. A nyugati könnyűzene inváziója teljesen letarolja a saját értékeket. Sajnos ott tartunk, hogy eldobjuk a népdalkincsünket, és befogadjuk a nyugati moslékot. Olyan ez, mint amit a telepesek csináltak az indiánokkal: aranyért üveggyöngyöt. Szóval folyik befelé a trágyalé, az emberek meg azt hiszik, hogy nektár. Pedig elképesztően gazdagok vagyunk zenei téren, mind a magyar népzenét, mind pedig az egyéb műfajokat tekintve.