Amy utolsó dala

<p>A Body and Soul a július 23-án elhunyt Amy Winehouse utolsó hivatalos dala – úgy tudni, hogy sok zeneszámot hagyott maga után, de ezek legfeljebb félkész állapotban vannak, és egyelőre nem tudni, mi lesz velük.</p>

A Body and Soul című dalt Amy a rock and roll előtti korszak egyik utolsó nagy túlélőjével, Tony Bennett-tel rögzítette. A dal 1930-ban készült, hamar népszerűvé, majd standarddá vált, énekelte többek között Ella Fitzgerald, Billie Holiday és Frank Sinatra is. Új változat a nyolcvanöt éves Tony Bennett Duets II című nagylemezéhez készült, amely holnap kerül a boltokba.
Amy és Tony duettje szeptember 14-én jelent meg – az énekesnő aznap ünnepelte volna 28. születésnapját. „Amy is elégedett volt az előadásával, én pedig úgy gondoltam, hogy egyenesen csodás volt. A felvételen sikerült megragadni az ő különleges művészetének lényegét” – nyilatkozta a veterán zenész.
Amy családja szerdán egy alapítvány elindítását is bejelentette. Az Amy Winehouse Foundation nevű szervezet célja betegségekben szenvedő és nehéz körülmények közül származó gyerekek megsegítése – közölte a néhai díva apja, Mitch Winehouse. Az alapítvány brit és külföldi projekteknek, valamint szervezeteknek juttat pénzt. A bevételek első hullámát a Body and Soul című dalból várják. (pj, e, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?