Amit még (mindig) tudni akarunk

Új opusával ismét színteret váltott. Nemcsak az amerikai metropolisnak, hanem a brit „fenségzónának“, vagyis az angol nyelvterületnek is hátat fordított - az amerikaiságot és az angolságot azért meghagyta, hiszen amerikai-spanyol koprodukcióban forgatta a filmet. Barcelonába költözött egy forró mediterrán nyári vakációra - a fáma szerint azért, mert onnan jött a forgatás finanszírozása. S ha már fizettek a mesternek, hogy a hetedik x-en túl is termékeny munkásságát egy újabb gyöngyszemmel - közelebbről megnézve briliánssal - ékesítse, akkor a „mecenatúrát“ azzal köszöni meg elegáns tisztességgel, hogy a címbe is kiteszi a főszereplőket, Vickyt, Cristinát és Barcelonát. Lehetett volna a felsorolást bővíteni, Juan Antonióval és Maria Elenával, hiszen így lenne teljes az összkép.

Vicky (Rebecca Hall) és Cristina (a Woody Allen-filmekből újabban elmaradhatatlan Scarlett Johansson), a karakterben teljesen ellentétes, legalábbis egymástól elütő két amerikai diáklány az amerikai-angol vonalat képviselik, ők érkeznek a spanyolhon tűző nyári valóságába a barcelonai építészet tanulmányozására, valamint egyébfajta művészi és nem művészi kibontakozásra. Juan Antonio (Javier Bardem) és Maria Elena (Penélope Cruz) pedig a hazai, spanyol mentalitást és vért pezsdítik erőteljesen, és ugyancsak a művészetet gazdagítják hisztérikusneurotikus kitöréseikből születő kortárs festészeti alkotásaikkal. Tökéletes (és egyben adott is a) választás, hogy a két legismertebb spanyol színésszel támogatta meg a rendező a barcelonai vonalat. S e négyessel, valamint a spanyol vérmérséklet szerepeltetésével a mester pazar, lendületes, szellemes, csavaros bonyolítású -angol hűvösséggel mérsékelt „őrült“ spanyol - romantikus drámát kanyarított.

Woody Allen mesterien kezeli az emberi viszonyokat. Bámulatos, ahogy az izgalommal és kiszámíthatatlansággal felvértezett Juan Antonio igéző meséjével, nem kevésbé lényével, intellektuális macsóságával (lévén festőművész) az ujjai köré csavar három nőt; Vickyt, Cristinát és az exnejét, Maria Elenát újfent. Az pedig a csodálat döbbenete, vagyis a csúcs, ahogy Cristinát és Maria Elenát egyszerre bolondítja magába, valamint egymásba is, hogy vibráló gyönyörökkel boldog hármasban áldozzanak a vizuális művészet és a szerelem oltárán. Juan Antonio intellektuális macsóságának ellenállhatatlan varázsát a figurát játszó Javier Bardem lenyűgöző, visszafogott színészi alakítása kölcsönzi.

Csak egy baj van azzal, hogy Vicky is, Cristina is és María Elena is az intellektuális macsóé lesz. Hogy véget ér a nyár. Ellobban a mediterrán tűz. Vickynek vissza kellene mennie a múltjába, de már nem tudja szeretni, akit korábban szeretett. Cristina is továbbáll, mert visszahőköl a túl gyors tempótól. Nem attól fél, hogy férfit és nőt egyszerre kell szeretnie, hanem hogy a hirtelen érzés, ha véget ér, kegyetlen fájdalmat hagy majd maga után. María Elenára pedig valószínűleg további öngyilkossági kísérletek várnak, mivel Cristina nélkül nem tud mit kezdeni Juan Antonióval.

Könnyeden, szellemesen mesél Woody Allen ezekről a kusza emberi kapcsolatokról. És okosan, rengeteg humorral old meg buta viselkedésformákat, vagy legalábbis lehetséges, elképzelhető megoldások felé mutat. Mert még mindig arról beszél, amit tudni szeretnénk a szerelemről, a szexről, a szenvedélyről, az új és elhagyott partnerekről, ám mindenekelőtt a kiszámíthatatlan vágyakról.