Amit az Ekhós-szekér elhozott

<p>Hét évvel ezelőtt az örsújfalui ÉS!? Színház Erdélyben, Hargita megyében járt egy amatőrszínházi fesztiválon. Nem voltak szívbajosak, amit követendő példának láttak, azt a magukévá tették, és a következő nyáron az örsújfalusi kultúrházban megrendezték az első Ekhós-szekér Fesztivált. A hétvégén immár a rendezvény hatodik évfolyamán jártunk.</p>

„Egy EU-s projekt keretében jutottunk el az erdélyi Ekhós-szekér Fesztiválra, amelyet akkor éppen Rugonfalván rendeztek meg – egy pici településen, szinte önerőből, hasonlóan kis kultúrházban, mint a mienk. Rögtön arra gondoltunk, ha így is megy, nekünk is sikerülhet – mesélte két előadás között Várady Kornélia drámapedagógus, az ÉS!? Színház tagja. – Azt már a kezdetekkor eldöntöttük, hogy olyan fesztivált szeretnénk, ahol nincs zsűrizés, nincs minősítés, mindenki a saját és a közönség örömére játszik. Az első három évben egynapos volt a rendezvény, csak amatőr csapatok szerepeltek, meghívásos alapon. Az utóbbi években már kétnaposra bővült a program: az első este a profi előadóké, a második nap az amatőröké.”

A csapatok épülésére

A hétvégi Ekhós-szekéren a profi színeket két előadás képviselte. Badin Ádám rozsnyói Meseszínházától egy burját rege különleges hangulatú, lassú narrációjú, rengeteg apró részlettel éltetett feldolgozását láthattuk Ogajlo csodaszarva címmel. Bandor Éva és Olasz István, a Komáromi Jókai Színház két színművésze a SZER+ELEM+EZ? című verses összeállítással szerepelt a rendezvényen – 20. és 21. századi magyar költők, dalszerzők szövegeiből rakosgatva egymás mellé a szerelem különböző színeit, mintegy a férfi és a nő érzelmi életútját is megrajzolva.

„Olyan előadásokat hívunk meg, amelyek követendő példát mutatnak, a csapatok épülésére szolgálnak – jegyzi meg Szabó Csilla drámapedagógus, az ÉS!? Színház rendezője. – Arra is törekszünk, hogy minden évben legyenek hazai fellépők. Jöjjön nagy múltú, patinás, a hazai amatőr színjátszás csúcsához tartozó társulat, ez idén a Bodrogközi Színjátszó Csoport. És bemutatkozhasson olyan együttes is, amely a saját településén kívül eddig még nem igazán mérette meg magát, ilyen a lakszakállasi VaLAKik Színjátszó Csoport. Erdélyből visszatérő vendégünk a rugonfalvai Vadrózsák Színjátszó Csoport és a szentegyházi Vigyorgók; mára olyan barátság alakult ki az ÉS!?-sel, hogy egyszerűen nem hagyhatjuk ki őket. Emellett mindig beválogatunk a programba érdekes színeket hozó magyarországi csapatokat is.”

Félre a komolysággal!

Az idei Ekhós-szekér Fesztivál szombati, amatőröket felvonultató programjából három előadást láttunk – és mindegyik hozzátett valamit az „ekhós” élményhez, megmutatott valamit a színház (jó értelemben vett) ősformáiból. Hogy mi sülhet ki abból, ha egy-egy kistelepülésen összeáll öt, hat, tíz, húsz egyébként teljesen normális, felnőtt ember, aki úgy dönt, a szabad idejében félreteszi a komoly arcát, levet minden gátlást, és egyszerűen szórakoztatni fog.

A lakszakállasi VaLAKik a Hófehérke és a hét törpe „kicsit másként” változatát mutatták meg, jórészt dalban elbeszélve: ismert slágerek ide passzoló részleteivel tarkították az előadásukat, közben persze humoros figurák hadával népesítve be a látványban is szépen kivitelezett mesevilágot. A pápai Szó és Kép Színpadtól egy középkori francia farce-ot, Garin A két gyakás című művét láthattuk. Aki ismeri a szexuális tartalmú szakkifejezések régies változatait, nyilván sejti, hogy korhatáros előadásról volt szó, de azt is izgalmas volt követni, miként képes három szereplő végtelenül egyszerű eszközökkel kibontani a darab vaskosan fergeteges humorát és megidézni a középkori vásári színjátszás hangulatát. Veszprém mellől érkezett az örsújfalui kultúrház színpadára a Márkói Kamara TehátRum Rejtő Jenő A tehén című bohózatával – egyebek mellett azt mutatva meg, jó figurákkal mennyire élővé tehetők ma is a huszadik század első felének humoros, szövegelős klasszikusai.

Nemcsak a látott előadások miatt, hanem a hangulatnak is köszönhetően van egyfajta emberi bája az Ekhós-szekér Fesztiválnak. A rendezvény nem akarja túlnőni önmagát – egy kistelepülésen, korlátozott lehetőségek között kisszínházak produkcióit kínálja. A szervezők vállalják: elsősorban egymásnak játszanak, de örülnek mindenkinek, aki néhány előadásra beül a nézőtérre. Az ajtó nyitva áll. Az is a fesztivál bájához tartozik, hogy a messziről jött vendégeket a csallóközaranyosi iskola tantermeiben szállásolják el, hogy az estebédre szánt gulyás a kultúrház udvarán, katlanban fő, és aki enni szeretne, az megkéretik, hogy a nézőtéren elfoglalt székével együtt járuljon a vacsoraasztalhoz. Hogy ezen a fesztiválon igazából nincs éles határvonal a színpad és a nézőtér között: az egyik előadáson mellettünk ülő, kislányát féken tartó apukát fél óra múlva már ügyvéd úrként látjuk a világot jelentő deszkákon. Még az örsújfalui kultúrházban is meglátjuk a varázst: igazi retrófíling, időutazás, vissza a hatvanas évekbe. Aztán van az a pont, amikor nem akarunk hinni a szemünknek.

Ez tényleg az?

Nem csalás, nem ámítás: az örsújfalui kultúrházban nincsenek szociális helyiségek. Ártatlan kérdésünkre, hogy amit az udvar hátsó felében látunk – egy roskadozó, sok évtizedet látott (lakó)konténer vizesblokkal felturbózva, időlegesen, a rendezvény alkalmából megtámogatva két mobilvécével –, valóban az-e, amire egyébként nem gondolnánk, Szabó Csilla ad paprikás választ. Mint meséli, a legutóbb két hete került a komáromi képviselő-testület elé a kérelmük, hogy a város költségvetéséből 50 ezer eurót hagyjanak jóvá az épület felújítására – a beázó tető megjavítására és a mosdók kialakítására –, ám most sem jártak sikerrel. „Független képviselők nyújtották be az ÉS!? kezdeményezésére a kérvényt, a döntés februártól halasztódott. Aztán a legutóbbi ülésen elkezdték felosztani a város tőkebefektetésekre elkülönített keretét, de amikorra az örsújfalui kultúrházhoz értek, elfogyott a pénz – mondja az ÉS!? rendezője. – Közben 430 ember írt alá petíciót az ügy érdekében, amire azt a választ kaptuk, hogy talán más helyet kellene keresnünk kulturális tevékenység céljaira, mert ez nem megfelelő. Készülünk a válasszal: nagyon szívesen, sőt, kifestjük, rendbe is tesszük, csak mutassanak egyet. Nincs több középület Örsújfalun.”

„A kultúrház 1978-tól, amikor a települést Komáromhoz csatolták, a Komáromi Városi Művelődési Központhoz tartozik – ezt már VáradyKornélia meséli, aki jó 15 éve maga tölti be a „kulcsos házként” működő intézmény „kulcsárának” a szerepét. – Amikor a Csemadok alapszervezete elvesztette azt a funkcióját, amit korábban betöltött, fokozatosan az ÉS!? Színház tagjai kezdték átvenni a szerepét. Egyfajta hallgatólagos megállapodásként a művelődési központ hagyta, hogy használjuk az épületet. Nem kértek bérleti díjat, de nem is fordítottak rá semmit. Ami ide az utóbbi években került – asztalok, székek, világítás, fénymásoló, redőnyök –, az mind az ÉS!? Polgári Társulás pályázatainak vagy az általunk megszerzett szponzori támogatásoknak köszönhető. Évek óta szeretnénk hosszú távú bérletbe venni az épületet, de kiderült, hogy az épület és a telek nem a város tulajdona, hanem a belügyminisztériumé és a földalapé, a városi művelődési ház csak a kezelője. Ígéretet kaptunk, hogy rendezik a tulajdonviszonyokat, de ez a folyamat valahol megrekedt.”

Az ÉS!? tagjai azt mondják, a programjaik megvalósítása érdekében a városnál is rendszeresen pályáznak, kapnak is támogatást, nem ez a gond. De az épület olyan állapotban van, hogy régen elérkezett a felújítás ideje – amit elsősorban a komáromi büdzséből illene megoldani. Ha pedig ez nem megy, hosszú távú bérlőként az ÉS!? olyan pályázati forrásokhoz is hozzáférhetne, amelyekből reményeik szerint finanszírozhatók lennének a munkálatok. Azért is szeretnének célt érni, mert mára ez maradt az egyetlen közösségi tér a faluban, ahol nemcsak előadásokat csinál a színház és a mögötte álló civil szervezet, hanem sokrétű egyéb tevékenységet folytat: vannak gyerekfoglalkozások, kézműves-foglalkozások, itt szervezik a közösségi eseményeket, hamarosan workshopok indulnak a helyi fiataloknak. Ezeket pedig nehéz kivitelezni lyukas, megroggyant tető alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?