Alfons Mucha, a szecesszió meghatározó alakja 75 éve halt meg

1860. július 24-én született Ivancice morva kisvárosban apja második házasságából. Az özvegy férfi, aki egyszerű bírósági teremszolga volt, egy olvasott asszonyt vett el, s bár szerény anyagi körülmények között éltek, minden gyermeküket taníttatták. 

Alfons tízéves korától maga kereste meg a tandíjat. A brünni Szent Péter-Pál-székesegyház gyermekkórusában énekelt kosztért, kvártélyért, a szláv gimnáziumból rossz jegyei miatt kicsapták. Mivel kiskorától szenvedélyesen rajzolt, a prágai képzőművészeti akadémiára jelentkezett, de eltanácsolták. Apja írnoki állást szerzett neki szép kézírása miatt, de innen is elküldték.     Tizenkilenc évesen Bécsbe ment kulisszafestőnek, de a cég két évvel később tönkrement. Egy darabig az osztrák határ menti Mikulovban élt portrék és dekorációk készítéséből, ekkor figyelt fel tehetségére Karl Khuen-Belassi gróf, aki meghívta őt Hrusovanyba, hogy freskókkal ékesítse kastélya falait. Mecénása 1885-ben a müncheni akadémiára küldte, ahol két évig tanult, majd havi apanázs biztosításával lehetővé tette, hogy Párizsban képezze magát.

A támogatást egy idő után megvonta, és Mucha egy fillér nélkül maradt a művészetek fővárosában. Illusztrátorként próbált megélni a Latin Negyedben, ahol a világ minden tájáról számos festő, szobrász, író, költő kereste a szerencséjét és saját útját. Itt került közelebbi barátságba Gauguinnel, Strindberggel, megismerkedett a szimbolisták körével.

1894 karácsonyán váratlan megbízást kapott, ami fordulópontot jelentett életében. Az ünnepelt színésznő Sarah Bernhardt rendelt tőle sürgősen plakátot Sardou Gismonda című darabjához. Mucha új felfogású litográfiát alkotott, amely szenzációt keltett az utcán, Párizs azonnal megtanulta a nevét. Szinte előzmények nélkül lépett elő sajátos stílusával, amely a század végi Art Nouveau, az Új Művészet legjellegzetesebb kifejezési formája lett - a korai szecessziót a művészettörténészek le style Muchaként is emlegetik.

Bernhardt azonnal szerződtette, Mucha hat évig tervezett neki és színházának plakátokat, díszleteket, jelmezeket, színpadképeket. Stilizált, éteri nőalakokkal idealizálta a szépséget, hihetetlen gazdagságú, növényi motívumokból vett szimbolikus díszítőelemekkel, virtuóz vonalvezetésű hajfürtöket, virágokat, zodiákus jeleket varázsolt köréjük, a test vonalait utánozhatatlan leplekkel engedte sejtetni.

Sikeres művész lett, alig győzött eleget tenni a megrendeléseknek. Az 1900-as párizsi világkiállításon a dekorációs műfaj szinte minden területén lenyűgözte közönségét. Bosznia-Hercegovina pavilonját monumentális hatású frízekkel, pannókkal, szobrokkal, drapériákkal díszítette, tervezett és készített szobrokat, ékszereket, más kiállítási dekorációkat, Fouquet aranyművesnek pompázatos üzletet álmodott.

A siker csúcspontján elhagyta népszerű stílusát és témáit, egy monumentális alkotásról kezdett álmodozni, amellyel nemzete és az elnyomott szláv népek történelmének állíthat emléket. 1906-ban szinte megszökött Párizsból, és Amerikába ment pénzt keresni álma megvalósításához. Találkozott is egy milliomossal, aki kész volt finanszírozni tervét, A szláv eposz ciklusát. 1910-ben hazatért szülőföldjére, és tizennyolc év alatt húsz hatalmas méretű vásznat festett a szláv népek történelméből, 1928-ban valamennyi alkotást Prága városának ajándékozta. A cseh kritika fanyalgott, szemére vetve a 19. században ragadt szemléletét, akadémikus festészeti stílusát.

Mucha csehországi alkotásaiból a Szent Vitus-székesegyház egyik üvegablaka (1931) emelkedik ki, 1918-ban ő tervezte az új csehszlovák állam első bankjegyeit, bélyegeit. Párizs 1934-ben Becsületrenddel tüntette ki hajdani kedvencét, 1936-ban gyűjteményes kiállítást rendezett a tiszteletére, ami valamelyest kárpótolta otthoni mellőzöttségéért.

A nagy munkabírású festő 1938 őszén tüdőgyulladást kapott, már nem tudott dolgozni, visszaemlékezéseit írta. Csehszlovákia 1939. márciusi megszállása után a Gestapo az elsők között hallgatta ki. Hamar elengedték, de állapota egyre romlott, és július 14-én Prágában meghalt.

Munkássága hazájában sokáig feledésbe merült, életművét utódai gondozták. Íróvá lett és szintén évtizedekig mellőzött fia, Jirí Mucha regényben örökítette meg apja életét. A kilencvenes években, az ezredforduló közeledtével Prágában Mucha Múzeum nyílt, újra felfedezték művészetét. Egykor tevékenyen részt vett a Lumiére fivérek kinematográfiai kísérleteiben, emellett szenvedélyes fotográfus is volt - a 2011-ben a csehországi Zbiroh-kastélyban rendezett kiállítás életművének ezt a kevésbé ismert oldalát mutatta be. 2012-ben a szlávok történelmét megörökítő festményciklusát a prágai Kereskedelmi Palota nagytermében tekinthette meg a közönség, 2013-ban a műveiből rendezett eddigi legnagyobb kiállítás az egész művelt világ figyelmét a cseh fővárosra irányította.

A magyarországi tárlatlátogatóknak sincs okuk a panaszra. 2009-ben A nő dicsérete - Alfons Mucha, a szecesszió cseh mestere címmel a Szépművészeti Múzeumban nyílt kiállítás életművének legkiválóbb darabjaiból, 2012-ben Pécsett grafikai munkásságát mutatták be, 2013-ban pedig plakátjaiból rendeztek kiállítást a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.