<p>Közel kilencven, a legkülönbözőbb zsánerekbe sorolható fotográfia tekinthető meg november 3-ától az Art-Ma Galériában. Kanovits Gábor fotóművész egyéni tárlata, valamint a X. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás anyaga már a megnyitó napján jelentős tömeget vonzott a képtárba.</p>
Alaposság, önfegyelem, érzékenység
A kiállítás megnyitóján Nagy Tivadar, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke elmondta: a tárlat célja mindazon alkotók munkásságának népszerűsítése, akik a Kárpát-medencében, illetve annak határain is túl az egyetemes fotókultúra gazdagítása mellett tettek hitet, ugyanakkor tevékenységükkel kapcsolatokat építenek országok és népek között.
„Lévén szó vándorkiállításról, az alkotások Komárom és Dunaszerdahely után Léván, Naszvadon és Párkányban is láthatók lesznek, majd Erdélybe kerülnek – mondta. – Nem volt könnyű helyzetben a zsűri, hiszen az itt kiállított hetvenhat fotót ezerszáznál több, a legkülönfélébb zsánereket és témaköröket felölelő felvételből kellett kiválogatni. A pályázatba szerbiai, romániai, új-zélandi, USA-beli, izraeli, magyarországi és szlovákiai alkotók kapcsolódtak be.”
Az idei válogatásban tíz hazai fotós, Bátky Tamás, Holop Ferenc, Kanovits Gábor, Kálmán H. Szilvia, Kálmán Roland, Prezmeczky Péter, Svec Andrea, Varga Tamás, Dr. Szőke Attila és Varga Tibor felvételei is szerepelnek.
A Dunaszerdahelyen élő és alkotó Kanovits Gábor fiatal kora ellenére keresett reklám- és divatfotós, aki a képalkotás lehetőségeinek felfedezéséből fakadó kezdeti eufóriát követően a tudatos útkeresést választotta. Érdeklődési körét mára a művészi portréra, illetve aktra szűkítette. Hét éve van a pályán; ez idő alatt a FujiFilm által meghirdetett pályázaton három alkotását díjazták, ami ösztönzőleg hatott fotóművészi pályája további alakulására. Mesterségbeli tudását az ismert budapesti divatfotós, Karl Péter műtermében alapozta meg, majd Szipál Martin, a magyar fényképészek doyenjének fogadott tanítványa lett. A mester alaposságra, önfegyelemre, érzékenységre és a hivatás iránti alázatra nevelte – Dunaszerdahelyen kiállított fotói arról tanúskodnak, magáévá tette a fényírás mesterfogásait. Elmondása szerint tudását a művészi igényű portrékészítés terén kívánja kamatoztatni, továbbadni; decembertől portréfotózás témakörében ad elő egy budapesti tanfolyamon.
Mindkét kiállítás az Art-Ma Galériában tekinthető meg november 13-áig.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.