Alapítsunk virtuális családot, mert azt könnyebb szeretni, mint a valóságost

Önnek már van Simse? Van? Akkor megbeszélhetjük családjainkat! A The Sims egy komputerjáték. Az átlagnál sokkal interaktívabb, hiszen az alapötlet az, hogy vannak „embereink”, akiknek házat építünk az általunk megválasztott stílusban, ellátjuk őket minden jóval, vigyázunk az egészségükre, és hagyjuk őket élni.

A Sims-élet rövid verziója valahogy így néz ki: reggel felkelünk, fogat mosunk, felöltözünk, munkába megyünk, hazajövünk, eszünk, iszunk, vécézünk és elmegyünk aludni. Persze, a mai amerikai számítógépes játékfogyasztónak magasabb igényei is vannak: embereinek legyen háziállatuk, mehessenek nyaralni, rendezhessenek bulikat, lehessen nekik saját vagy adoptív gyermekük stb.

Nyolc emberünk lehet egy házban, és egy városnegyed tíz házból áll. Az embereinket mi ruházzuk fel a menüben felkínált karaktervonásokkal, maguktól nem igazán csinálnak semmit. Ha az egyiket táncra utasítjuk, és közben felvesszük a telefont, ő addig fog táncolni, amíg újból nem foglalkozunk vele. Meghatározhatjuk, hogyan viseltetnek embereink embertársaik iránt. Utasíthatjuk őket, hogy forrón csókolják meg egymást, aminek következtében gyermekük születik. Utasíthatjuk, hogy saját nemükhöz vonzódjanak. Élet és halál urai vagyunk szó szerint mi – a képernyő előtt ülők. Ezzel, persze, felelősség is jár, mert ha nem ruházzuk fel őket a szobatisztaság tulajdonságával, ott fognak bepisilni, ahol éppen megtelik a hólyagjuk, amit egyébként a képernyőn kijelezve figyelhetünk is. És ha nem küldjük őket el időben aludni, akkor egy idő után végkimerültségben összeesnek.

Hogy nevetséges? Miért akarná bárki is ilyen módon imitálni a valóságot? Will Wright, a játék készítője a CNN honlapján azt mondja, hogy az emberek így ki tudják próbálni elméleti környezetben, biztonságban a valós életbeli problémákat. Hozzáteszi, hogy a Sims a valós élet karikatúrája, s hogy az emberek itt kísérleteznek az élet döntő egyensúlyával – hogyan osszuk be időnket a munka, a család és a barátok között.

Én a magam részéről nem mennék ilyen messzire. Kicsit kutakodva az interneten, és végiggondolván néhány alapvető dolgot, arra a megállapításra jutottam, hogy az ilyenfajta játék azok igényét elégíti ki, akik nem tudnak mit kezdeni a valós világgal. Sajnos sok olyan embert ismerek nagyon közelről, akik harcban állnak a világgal – pontosabban azzal, hogy a világ nem olyan, amilyennek ők elképzelték, vagy ahogy elvárnák. Ezzel, persze, saját és szeretteik életét keserítik meg és dobják el boldogságukat, de mit sem törődnek vele. Miden energiájukat felemészti a végeláthatatlan harc!

Világosan látom lelki szemeim előtt, ahogy egy ilyenfajta szülő kreál magának egy családot, ahol a gyerekek szófogadóak, kikérik az illető szülő véleményét és tanácsát, nincs saját akaratuk és véleményük, mindig az elvárásoknak megfelelően viselkednek. A lelki szemeim előtt látott szülő hamarosan olyannyira megszereti az általa gyártott családot, hogy az igazit, mivel az nem tökéletes, elhanyagolja, végletes esetben ki is zárja őket az életéből, még az örökségét is a Simsekre hagyja

Még mindig nevetséges? Tartok tőle, hogy nem igazán. Nem ritkaság, hogy idős emberek a háziállatukra hagyják minden vagyonukat. Vagy az egyházra. A macskák, kutyusok és az olyan, emberektől elvonatkoztatott intézmények, mint az egyház is, nem nyilvánítanak véleményt, nem beszélnek vissza, így nem okoznak csalódást. Ezért sok ember számára sokkal könnyebb egy háziállatot vagy egy intézményt, ideát szeretni, mint hús-vér embereket.

Kár, hogy a számítógépesjáték-gyártók nem a másik oldalról közelítik meg a jelenséget. Kár, hogy nem olyan játékot hoztak létre, ahol az örökösen elégedetlenkedő embereknek kellene megbirkózniuk a feladattal, hogy elfogadják a különbözőséget, hogy megtanuljanak szeretni és nem követelni, hogy megtanulják, melyek is az igazán fontos dolgok az életben, megtanulják, hogyan lehetnek boldogok anélkül, hogy mindent ellenőrzésük alatt tartanának, és mindig az ő akaratuk érvényesülne. Ez lehetne az igazi „reality show”. Egy idő után a nagy sikerre való tekintettel a kereskedelmi tévék is rákapnának, és egy újfajta Big Brotherrel hozakodnának elő. „Töltsön egy hónapot a házunkban, és ha jól teljesít, egy boldogabb jövőt nyerhet!”

Addig se vásároljunk The Sims nevű komputeres játékot olyan ismerőseinknek, rokonaiknak, akiknek állandóan bajuk van mindennel és mindenkivel!

Ja, és egyébként az én Sims-világomban mindig 20 és 25 °C között lenne a hőmérséklet!