Afgán varázslónők a színpadon

A trencséni Pohoda szervezői az idei fesztivál jelképének tekintették a Zohrát, melynek puszta léte azt látszik bizonyítani, hogy Afganisztánban megmozdult valami a női jogok terén. Ezért kerülhetett háttérbe a zene, amit játszanak, amit igyekeznek megismertetni a világgal, már amikor kiengedik őket az országukból. A Zohra 9 taggal indult 2014-ben az ország első zeneiskolájában. A létszám mára 30 főre duzzadt, a Pohodát követően pedig 26 főre apadt – aki kíváncsi az  elgondolkodtató részletekre, kattintson a Régió rovatra.  
„Ha már itt lesznek, vétek volna nem kihasználni a lehetőséget, hogy más városokban is láthassák őket. És persze nekik is meg akarjuk mutatni Szlovákiát” – mondta korábban Michal Kaščák, a Pohoda főszervezője, aki betartotta ígéretét, Trencsén főterén, Nagyszombatban, Zsolnán, Modoron és Pozsonyban is felléptette a zenekart. 

Kedd este gyorsan megtelt a pozsonyi Fő tér, kezdés előtt fél órával már nem volt ülőhely a színpad előtt. A beszélgetésfoszlányokból megállapíthattuk, hogy sokan jöttek célirányosan, nem csak véletlenül sétáltak arra. A téren egyébként kész színpad várta a zenekart, korrekt hangosítással, mivel egész nyáron át zajlik itt a Kulturális nyár fantázia-nevű programsorozat, amely szépen fel tudta szippantani őket is. 
Az első percekben öt lány játszott szitáron édes-keserű afgán népzenét, amelyet csak avatott fülek tudnak megkülönböztetni a pakisztánitól vagy az indiaitól. Aztán a többiek is színpadra léptek, és bebizonyosodott, hogy a Zohra nem egy cirkuszi produkció, nem azt kell csodálnunk, hogy afgán lányok játszanak hegedűn és csellón, kottából. Komolyzene és népzene finom elegyét hallhattunk, ahol a nyugati kultúrából érkezett hangszerek összesimultak a szitárral, rubabbal, tablával. Ez utóbbi, állandó lüktetésével néha ellenpontozta, máskor aláfestette a vonósok lágy ívű dallamait. A cselló gyakran kapott főszerepet, a szitárok pedig olyan regiszterbe kerültek, mintha óvatosan masszíroznák a tarkónkat. A férfi karmester (aki nem mutatkozott be) ügyesen játszott hangerővel, dinamikával, egy csomó frappáns zenei geg színesítette az összhatást. 

Mivel konferálás nem volt, csak sejthetjük, hogy olyan kortárs afgán szerzők műveit játszották, akik nem zárkóznak el az európai hatásoktól. (A Zohrának van „nyugati” repertoárja is, élén Beethoven Örömódájával). A tagok életkora 13 – 20 év között mozog, a legidősebbek az első afgán nők, akik hivatalos keretek között tanulhattak zenét hazájukban. Biztató, hogy ez a csapat bármilyen műfajú fesztiválon megállná a helyét, technikai tudásuk alapján is, nem csak a szép, egzotikus népviseletük miatt.