Kultúra

A varázsló kezéből kihullott a pálca…

Pozsony | Kedden este tíz óra tájban megszorította a világot a fagy, benne engem is. Egy villanás lett a múlt idő, véglegesen befejezett és lezárt a jelen és folyamatosan feltételes, kérdésekkel teli a jövő. Ami volt, megmarad, ami van, azzal birkóznom kell, és megértenem, és megpróbálnom elfogadni, ha lehet, azt, ami lesz.
Szászi Zoltán

2018. december 19. 16:23

- Somogyi Tibor felvétele

A végleges hiányt, mert az majd mindennap fel fogja tenni a kérdést, lehet-e elfogadni a múlást? Nem lehet! Mégis… Grendel Lajos… 

Tájékozódni csaknem lehetetlen. Most mégis kellene egy olyan pont, ahonnan rá lehet látni az életedre, a munkásságodra, az emberre, a barátra, a mesterre, a kedvelt mentorra, a segítőre, az alkotóra. Tényleg igaz: „Tájékozódni csaknem lehetetlen” – miként azt te, Grendel Lajos, leírtad az Éleslövészet című regényedben. Én most még csak célozni sem tudok jelen állapotomban. Írok itt szavakat, megrázva, megszeppenve. Vakon keresek emlékeket. Kapaszkodókat. Hol kezdjem? Talán ott, hogy azt üzentem Neked hetvenedik születésnapodra idén tavasszal, hogy semmi gond, semmi nem számít, mert mit nekünk idő! Erre most ez van! Mégiscsak kifogna rajtunk? Ez a huncut idő! Akkor négyibe vágjuk, édes jó Lajosom? – ezzel az örkényi szófordulattal tréfálkoztunk mindig találkozásainkkor. Próbáljuk meg most is, a végén is! Segíts, kérlek! 

Most ezt engedd meg! Kezdem a véglegessel, a múlttal. Hetven év adatott meg neked, Grendel Lajos írónak, hogy ebben az időintervallumban elvégezd a dolgod. Tehetséggel, munkabírással megáldott író voltál. Ezt a múlt időt nehéz volt leírni. Ezt nagyon nehéz! De nagyon! Hány regényt írtál, hány novellát, mennyi cikket, s hány lapszámot szerkesztettél? Majd megmérik, megszámolják ezt azok, akiknek ez a dolguk. Abban biztos vagyok, hogy a legfontosabbat tetted, te szavakkal varázsló! A rád bízott talentumokkal, az írói tehetséggel megáldva és azzal jól sáfárkodva egész életedben írtál, míg erőd engedte. Mellette mindig olvastál, míg láthattad a betűket, és persze beszéltél, beszélgettél a hozzád szólókkal, évtizedeken át segítetted, tanítottad, nevelted az ifjabbakat, utolsó percig, míg a szád engedelmeskedett. Neked, a varázslónak én egyik kis tanonca lehettem, hála a sorsnak. Milyen sokat jelentett? Még nem tudom. A hiányod még csak formálódik. Horror vacui… 

Csak az a vég… Ezt nem tudom feledni, mert tudom, hogy befejezetlen, kicsiszolatlan maradt az önéletrajzi regény, amin mostanában dolgoztál. Tudom, mert szívesen beszéltél arról, hogy még vágytad megírni az irodalomtörténeti tanulmányod, még novellák témáit is meglebegtetted alig pár hónapja, nyáron, az általad kihagyhatatlan írótáborban. Ahol sokat és szívesen meséltél a családodról. Merengve pedig az alkotás magányosságáról, arról a fura állapotról, amikor a gondolatok az írás, az alkotás folyamatában a tollnak ellene szegülnek, majd lassan sorokká formálódva átlényegülnek irodalommá. Hogy nehéz ez! Hogy szép ez! Ami volt, az megmarad. Ami van? Látod Lajos, hát ideértünk akkor a jelen időhöz. 

Most az van, hogy a magyar irodalom egyik legjelentősebb prózaírója, azaz te, Grendel Lajos, nem vagy többé. Micsoda paradoxon! Az van, hogy nincs! Ezt hogyan oldjuk meg Lajos? Beszélek itt mindenfélét. A varázsló kezéből, a te kezedből kihullott a pálca. Elnémultak a szavak. Ami lehetett volna, marad örök titoknak. Ebben a világban elhagytad a szavakat, s hogy a lelked merre száll, csak sejteni merem. Talán egy sokszor leírt, számtalanszor megálmodott, ezerszer megfogalmazott város, az egykori Léva fölött gomolyog a köddel? Ott vagy, Lajos? 

A szellemeddel mi lesz? Remélem, nem veszik el. Remélem, az most valamilyen megfoghatatlan, de mégis sokaknak érzékelhető fluidumként beleágyazódik a leírt sorok közé. A könyveid felfedezésre váró és vágyó mondataiba, a regényekbe, novellákba. Ott lehet majd meglelni a szellemed! Majd keresem, ígérem! A fanyarul csillogó humorodat, a gyilkosan éles szatirikus hangodat, a groteszkbe hajló társadalomkritikád, a kisember kicsike életének komikumát és tragikumát. Azt nem kéne hagyni, de nem ám, elmúlni! Téged se! 

De meg kell békélni! Meg kell fogalmazni ezt a végleges hiányt, a hiányodat, mert az mindennap fel fogja tenni majd a kérdést, lehet-e elfogadni a múlást? Nem tudom! Azaz tudom, hogy nem lehet! Mégis kell… Valaminek folytatódnia kell! Grendel Lajos…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A sertéstelep előtt tiltakoztak a gazdák

A sárosfai gáz nyomában

Kevesebb mint hét évre ítélték a chicagói rendőrt, aki 16 lövéssel ölt meg egy afroamerikai tinédzsert

A hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek

Érsekújvár: A zöld tárca nem támogatja a hulladékfeldolgozó üzem létesítését

Megkezdődött a meggyilkolt gdanski főpolgármester temetése

Legfrissebb galériák
Olvasta már?