A tudás szerelmese

Sejtette-e vajon Károli Gáspár, a nagy prédikátor, amikor magyarra fordított bibliájának elkészült fejezeteit tudós- és nyomdászinasára, az ifjú Szenci Molnár Albertre bízta, vigye őket Göncről Vizsolyba, hogy a tudásra szomjazó gyerekember egykor ugyanolyan tisztelt és becsült személyisége lesz a magyar művelődéstörténetnek, mint ő maga? Hogy egy nagy tehetségű, kivételes egyéniség került a keze alá? Bizonyára sejthetett valamit, ha a fáradságos munkával készült fordítás lapjait rá merte bízni. S talán a gyerek mohó tudásszomja sem kerülte el a figyelmét. Abban az időben, a 16. században sem lehetett mindennapos, ha egy gyerek az alsó iskolákat játszva, röpke két év alatt végzi el, s tízévesen tudatában van annak, hogy mindenképpen tovább szeretne tanulni, és hogy kitűzött célját elérje, nem csupán Magyarországon, hanem Európa számos városában gyűjti magába az oly áhított tudást.

És mit érezhetett vajon Szenci Molnár, amikor később maga dolgozta át és jelentette meg újra a Károli-féle Bibliát, amelynek születésénél gyermekként maga is jelen volt? Talán eszébe jutott az is, mekkora utat tett meg azóta, hogy Károli Gáspár inasának állt. A küzdelmes, olykor a nélkülözéstől sem mentes élet azonban meghozta a gyümölcsét. Mert a késő reneszánsz protestáns művészetének kimagasló alakja nem csupán mestere munkáját, a Vizsolyi Bibliát gondozta. Ő készítette például az első, valóban használható latin–magyar, magyar–latin szótárt (mindössze fél év alatt!), s munkájának minőségét illetően elég talán annyit megjegyezni, a XIX. század közepéig a legjobb szótárnak tartották, még maga a katolikus Pázmány Péter is remekműnek nevezte. Emellett elismert nyelvtudós, teológus, pedagógus. Az ő nevéhez fűződik az első tudományos magyar nyelvtan megteremtése. A református teológia legfontosabb könyvét, Kálvin Institutio című munkáját is ő magyarította. A magyarországi iskolaügy fejlődésére is nagy hatással volt, hiszen a Németországban tanuló magyar diákokat ő biztatta arra, hogy szülőföldjükre hazatérve új, korszerű tankönyveket írjanak.

S mindemellett – és egyáltalán nem utolsósorban – még költő is. A rímes-időmértékes magyar vers első magyarországi megvalósítója. A 150 zsoltár, amelyeket francia minta alapján (a német és latin változatokat is figyelembe véve) fordított le magyarra, 130 különféle versformában szólal meg. És a sorok végén már nem az addig gyakorta használt „vala, vala” cseng össze, amit ő maga erősen bírált. Olyan rímképleteket honosít meg a magyar irodalomban, amelyeket előtte senki nem használt.

Ma van 430 éve, hogy fordulatokban és eredményekben gazdag élete elkezdődött. (me)